Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-445

390 44ő. országos ülés 1895. márczhis 8-án, pénteken. Elnök: (Csenget.) Csendet kérek, t. képviselő urak, ffelfy Ignácz: Mindazonáltal távolról sincs szándékomban az általános vitát a részleteknél újból feleleveníteni. Én ezúttal csak egy kötelességet akarok teljesíteni. Válaszolni akarok Beöthy Ákos igen t. képviselőtársamnak részint azért, mert ő maga is, a mint jelzé, tisztán csak azért szólalt fel, hogy az én beszédemnek egy részére reflektáljon, tehát udvariasságból is tartozom neki azzal, hogy reflektáljak reá, de másodszor azért, mert meggyőződésein szerint az a kérdés, hogy a két ellentétes felfogás közííl melyik a helyes, nem fog nyom nélkül maradni parlamentünk jövő fejlődésére nézve. Beöthy Ákos igen t. barátom az általam fejtegetett elmélettel szemben kifejezést ad azon meggyőződésének, hogy az ellenzéknek mindannyiszor politikai és erkölcsi kötelessége a kormánynak ellenzéket képezni, valahányszor a kabinetnek exisztencziájáról, a bizalmi kérdésről és a kormánynak hatalmi eszközök rendelkezésére adásáról van szó stb. Kifejti továbbá, hogy én nem terjeszkedtem ki a végrehajtási körülményre, és kifejti, hogy az ellenzéket nem pusztán az elvek választják el a kormánytól, hanem az egész kormányzati akczió, az egész kormányzati rendszer; következőleg minden oly hatalom, a mit kezére adunk, arra szolgál neki, hogy a maga politikáját megerősítse és hatalmát gyarapítsa. In thesi kétséget nem szenved, hogy t. barátomnak igaza van. Csakhogy ő előtte mindig az angol példák lebegnek, elfelejtve azt az óriási különbséget, a mely a mi közjogi viszonyaink és Angliáé között, a mi parlamenti viszonyaink és az angol parlamenti viszonyok között létezik. Igen jól tudom, hogy Angliában előfordul néha, hogy az ellenzék még olyan intézkedéseket is ellenez és megbuktatni igyekszik, a melyek saját programmjának részét képezik, ha más párt által akarnának megvalósíttatni. Igen ám, de mikor teszi ezt az angol ellenzék? Teszi akkor, a mikor egész aritmetikai bizonyossággal tudja, liogy a mely perczben az a kormány megbukik, utána ő következik és maga fogja megvalósítani elveit. (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) Igen természetes, hogy olyan helyzetben mi is ezt az eljárást követtük volna. Hiszen méltóztatik talán emlékezni, hogy épen az egyházpolitikai javaslatok tárgyalásánál gr.. Apponyi Albert t. képviselőtársammal szemben magam fejtettem ki ezt a teóriát, és azt mondottam, hogy igenis, ha mi abban a helyzetben volnánk, hogy tudnók azt, hogy mi megbuktatván a kormányt, nem buktatjuk meg egyúttal a magunk elveit is, mert vagy mi fogjuk azután azokat megvalósítani, vagy van mellettünk egy más ellenzék, a mely azokat megvalósítja: akkor szívesen és örömmel meg tennők ezt. (Helyeslés a, szélsőbalon.) Minthogy azonban a helyzet nem volt ilyen, hanem ellenkezőleg tudtuk azt, hogy ha mi a kormányt megbuktatni segítjük, meglehet, hogy ezt elérjük, de az bizonyos, hogy elveinket is megbuktatjuk: (Ügy van! a szélső baloldalon.) engedelmet kérek, de ezen az áron én az ellenzék győzelmét nem óhajtottam. (Helyeslések és ellenmondás ok a szélsőbalon.) Azon idézetekre nézve, a melyeket itt a múlt alkalommal Deák Fereneznek azon korából olvastam fel, a mikor ő volt a magyar ellenzék feje, Beöthy Ákos t. képviselőtársam azt mondja: igen, akkor ez más volt, mert akkor nem volt parlamentáris rendszer Magyarországon. Engedelmet kérek, ez inkább érv az én felfogásom, mint az ő felfogása mellett. Mert ha Deák Ferencz szükségesnek találta még az udvari kanczelláriávai és a helytartó-tanácscsal szemben is ilyen felfogásnak adni kifejezést, ez annál helyesebb parlamentáris rendszer mellett. Különben azt hiszem, Kossuth Lajos is csak értett valamit az ellenzéki felfogáshoz. 0 pedig már a parlamentáris rendszer működése alatt ismételve és ismételve azt írta, hogy a jót el kell fogadui mindig, és a rosszat ellenezni kell mindig. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De ha t. barátom ezekre az idézetekre nem akar adni semmit, én egy klasszikus példára akarok hivatkozni, a mely előtt — úgy gondolom — ő is meg fog hajolni, habár akkor azt a felfogást ő egyénileg nem osztotta. (Halljuk! Halljuk!) 1891. május havában gr. Szapáry Gyula elénk terjesztette a közigazgatásról szóló törvényjavaslatot. Akkor május 30-án gr. Apponyi Albert, mint rendesen, egy fényes beszédet tartott. De azzal a fényes beszéddel ő igazolta velünk szemben, a kik a közigazgatás államosítását elleneztük, a maga eljárását, (Halljuk!) és akkor egyebek között a következőket mondotta. (Halljuk!) Elmondta először, — a mi igaz is, — hogy politikai pályája kezdetétől fogva ő mindig a kinevezési rendszer mellett volt. A konkrét javaslatra nézve előadta a közszabadsági biztosítékokra nézve azon differencziákat, a melyek részint ki lettek egyenlítve, részint a tárgyalás idején még fennállottak közte és a kormány közt, és azután a következőkép folytatta beszédét. (Olvassa.) »És most már az a kérdés áll előttem, hogy vájjon ediffereacziák miatt az egész javaslattól, az egész reformácziótól megtagadjam-e hozzájárulásomat. Nem habozom kijelenteni, hogy én azáltal j a reformácziót az első lépésnél megállítani tö' rekszem, és talán sikerrel, ha azt látnám biztosítva,