Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-430

Si 4S0. orsíágos älés 1895. február 14-éR, csütörtököm. Ha a költségvetést végigtekintjük, találni fogjuk különben, hogy a nagy-bányai bányaterület nemcsak hogy nem veszteséggel, hanem igen tetemes többlettel, tetemes nyereséggel van a költségvetésben előirányozva. Ép így a zalatnai bányászatnál is nem találunk deficzitet, hanem többletet; egyedül a selmeczi bányavidék az, a mely e tekintetben sokkal kedvezőtlenebb viszonyokkal küzd. Egyébiránt mondhatom, hogy ezen a vidéken is az állapotok javulásnak indultak. Itt is vannak egyes bányahelyek, egyes bányarészek, melyek nemcsak hogy veszteséggel többé nem járnak, hanem most is tetemes jövedelemmel zárják le évi zárszámadásukat. Magában véve, a mit a selmeczi bányászat igényel, az, mint a költségvetésből láthatjuk, 155 000 forint. Már most vegyük azt, hogy ezen 155.000 forinttal körülbelül 3000 munkásnak adunk kenyeret és megélhetési módot, és segélyezzük őket, hogy megmaradjanak, mert erre is kell nézni, és nem elégséges az, hogy kitelepítjük másfelé, és máshol fogunk nekik adni kenyeret és megélhetési módot, mert ezáltal az a vidék és az a város, a hol mégis legalább exiszteneziája van a népnek, el fogna pusztulni, ez pedig nem állhat, sem a kormánynak, sem az államnak érdekében. A magas kormány azonban még más irányban is igyekezett pótolni a bányászat hiányait. A költségvetésben találunk a beruházások és átmeneti kiadások közt 100.000 forintot felvéve arra a czélra, hogy a hanyatló bányászok helyébe más iparágakat lehessen helyezni. Meg is kezdetett e tekintetben a munkálat, és a múlt esztendőben is meg lett indítva a kötszövő-gyártás, illetőleg annak házi iparként való űzése; s kilátásba van véve egy gyufagyár létesítése, és más gyárak és vállalatok keletkezése. Ezek támogatására vette föl a t. kormány a 100.000 forintot a költségvetésbe. Én azonban őszintén kimondhatom azt, hogy nem hiszem, hogy ezen úton a vidék sorsán seffíteni lehetne. A ki látta például az Érczhegység elpusztult vidékét; a ki látta, hogy a nép, mely ezelőtt bányászattal foglalkozott, és abban elegendő kereseti forrást talált, s most, midőn a bányászat elpusztult, szövet- vagy csipkeveréssel kénytelen megkeresni — nem mondhatnám —,mindennapi kenyerét, mert az arra elégtelen, az láthatja, hogy azon elpusztult vidéken a nyomor uralkodik, s ily helyeken van azután az anarchiáníik és szoezializmusnak termő talaja. Midőn Ä bányászati ipar támogatásáról szólok, nem hagyhatom említés nélkül a bányászati iparnak egy fontos tényezőjét, s ez a bányászati szakoktatás. (Halljuk l Halljuk!) A bányászati szakoktatás két irányban érvényesül; az egyik vonatkozik azon altisztekre, bányafelőrökre, kik az alsóbb fokú bányaiskolákban képeztetnek. Ilyen bányaiskola három van az országban. Van egy Selmeczbányán, továbbá Nagybányán, és végre van még Nagy-Ágon. Az első kettő tisztán állami intézet, a harmadik, a nagy-ági, nem tisztán állami intézet, ez csak segélyezve van az állam által, a mennyiben az iskolát ott létesítette volt a nagy-ági kincstári és magánbánya-társólat egyesítve, és annak kezelése kincstári tisztviselők által foganatosíttatik. A selmeczbányai iskola kiterjeszkedik a bánya-vezérmunkások vagy bánya-felőrök tanítására, kiterjeszkedik a bányászatra külön, és kiterjeszkedik a kohászatra, úgy, hogy úgy az egyik, mint a másik számára képeznek szakavatott és megfelelő képzett erőket. A nagybányai intézet most csakis a bányászattal foglalkozik ; a kohászati szakfolyam be lett szüntetve. A nagy-ági pedig tisztán csak a bányászatot tanítja. Azonban a tapasztalás mutatja, hogy ez úton még nem történt elég a szakképzett felőrök szolgáltatása tárgyában. Ott van a szénbányászat. Sem Selmeczbányán, sem Nagybányán, sem Nagy-Ágon nincs szénbányászat, és így azok a munkások, vagyis inkább altisztek, a kik ezen három iskolából kikerülnek, — eltekintve attól, hogy a szám sem elegendő, a mely ily módon évenkint az iskolából kikerül, — nem képesek fedezni azt a szükségletet, melyet a mostan folyton fellendülő szénbányászat igényel, és nincsenek is épen a szénbányászat ceéljainak megfelelőleg kiképezve, tanítva. Épen oly mostohán van ellátva a vaskohászat és a vasgyárak érdeke. Ezen körülmény indította volt tavaly a magyarországi bányászati- és kohászati egyesületet arra, hogy ezen kérdést tanulmány tárgyává tegye; a múlt nyáron értekezletet tartott, melyen nemcsak az állami és kincstári bányászat volt képviselve, hanem megjelentek azon a legkiválóbb szénbányászati vállalatok és vasgyárak képviselői is. Ezen értekezleten elhatároztatott, hogy a magyar kormányhoz memorandum fog fölterjesztetni, melyben ki fog emeltetni az, hogy szükséges két bányászati iskola felállítása oly helyen, a hol épen a szénbányászat van úgyszólván teljes virágzásban, a hol tehát a munkásoknak módjukban lesz nemcsak elméletileg, hanem gyakorlatilag is megismerni a szénbányászat szükségleteit, különösen pedig olyan helyen, a hol a veszedelmes bányalég gyakran előfordul, és így közvetlen szemléletből felismerhetik azon módokat és eljárásokat, melyek útján védekezni lehet annak romboló hatása ellen. (Helyeslés a jobboldalon.) A megállapodás szerint ily iskola létesí