Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-444

M4. országos ülés 1895. márczius <-én, csütörtökön. 861 löuösen azokat, a kik a közvéleménynek valamely alkotó részére befolyással birnak, terheli azokért, a miket a házban és a házon kivül, a közélet terén mondanak és cselekszenek. És a mit én valóban mondtam, a mit én valóban tettem, a mit én valóban kezdeményeztem, azért elvállalom a felelősséget, elvállalom a felelősséget nemcsak akkor, ha az ítélet ezek felett az én kezdeményezéseim felett a tapasztalás alapján kedvezően hangzik, de elfogadom akkor is, ha a következmények után be kellene ismernem, hogy hibát követtem el, és akkor is le tudnám abból vonni a konzOquencziákat. De azt ne kívánja tőlem senki, hogy én oly tényekért is vállaljam el a felelősséget, a melyeknek kezdeményezésébe bele nem folytam, a melyeket az általam tett kezdeményezés folytán talán, megengedem, de egészen más irányban önálló hozzátételekkel és más szellemben önök létesítenek. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Igenis, t. képviselőház, én megmondottam már az elkeresztelési viszálynak kezdetekor, hogy látom, hogy az a passzivitás és az a »quieta non movere«, a melyeket az egyházpolitikai téren mindaddig igen helyesen követtünk, nem tartható fenn többé; megmondottam, hogy bizonyos egyházpolitikai kérdések nagyobb keretben megoldást igényelnek; megmondottam épen abban a beszédben, a melyre oly gyakran történik hivatkozás ,azon urak részéről, a kik általam eléggé meg nem hálálható módon szivükön hordják azt, hogy semmiféle, legkisebb jogczímem a dicsőségre houjályban ne maradjon; mondom, azoknak az uraknak részéről épen arra az egy beszédre történik leggyakrabban hivatkozás, a melyet, gondolom, még gr. Szapáry Gyula kormány elnöksége alatt a vallás- és közoktatásügyi tórcza költségvetésének tárgyalása alkalmával elmondottam, és a mely talán hozzájárult ahhoz, hogy Irányi Dániel néhai képviselőtársunknak a vallásszabadságra vonatkozó ama határozati javaslatát elfogadjuk. Abban a beszédben elmondottam, de nagy hangsúlyozással és igen bőven kifejtve azt, hogy a kedélyeknek azon állapotát, a melyet az elkeresztelési rendelet fölötti, akkor már, gondolom, másfél évig tartó vita felidézett, nem tartom alkalmatosnak a különben általam és szükségeseknek elismert gyökeres egyházpolitikai rendszabályoknak megtételére ; hanem én akkor két részre osztottam az akcziót: előbb olyan pillanatnyilag alkalmazható rendszabályok alkalmazását sürgettem, a melyek ezt az akut bajt orvosolják, ezt az akut izgalmat megszüntetik; és azután, a mikor a kedélyekbe visszatért a nyugalom, akkor láttam annak helyét, hogy érett meggondolás után az organikus törvényalkotáshoz hozzáfogjunk. Olvassa el bárki, a kit érdekel, a NaplóKÉPVH. NAPLÓ. 1892— 97. XXIII KÖTET. ban akkori beszédemet, ott ezt a gondolatot bővebben kifejtve fogja találni. A ki tehát az én egész akcziómra hivatkozik, és engem felelősséggel akar terhelni, én politikai gondolkozásomnak egy ilyen lényeges mozzanata fölött, ha lojális és méltányos akar lenni idézeteiben és bírálataiban, nem térhet napirendre. Ee az első. A második pedig, a mire figyelmeztetni akarom a t. házat, az, hogy én igenis az egységesházasságijogról, a konfesszionális természetű házassági akadályok megszüntetéséről, tehát a konnubium lehetővé tételérői az ország összes polgárai közt, az egységes állami bíráskodásról szóltam, mind szükséges reformokról, azonban a polgári házasságnak kötelező formáját sohasem ajánlottam, sohasem proklamáltam. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon. Mozgás a jobboldalon.) T. képviselőház ! Ezek tények ; hiszen gondolom, hat héten át folyt itt a vita a házaságjogi törvény felett; lapozgatták a t. túloldal debatter<d kétségbeesetten a Naplókat, hogy találhassanak egy olyan sort beszédeimben, a melyből rám lehetne olvasni, hogy én a polgári házasság kötelező formáját ajánlottam, de ezt az egy sort nem találták, hanem következtetéseikre, kombinácziókra voltak utalva. (Úgy van! Úgy van! balfelől) Tehát, t. ház, én az egyházpolitikai törvényhozásért s azon bajokért, melyek abból származtak, a felelősséget már azon a czímen is deklinálhatnám, hogy az előkészítés és az időpont tekintetében nem követték az én tanácsaimat, hanem rögtön organikus alkotáshoz fogtak hozzá, feldúlt talajba akarták ültetni azt a növényzetet. De én ezen kifogáshoz nem is folyamodom, hanem elvállalom és elvállalhatom a felelősséget mindaddig, míg a házasságjog megalkotásáról, a konfesszionális házassági akadályok elhárításáról, az egységes házassági bíráskodásról és ehhez képest a polgári házasságnak valamely formájáról volt szó. De a mit azután hozzátettek, iudnüllik a kötelező formáját a polgári házasságnak, még pedig mint megtámadhatatlan dogmát, érinthetetlen programmpontot, ez tisztán az önök talaján született, és ezért én teljes joggal magamtól minden felelősséget elháríthatok, és el is hárítok. (Élénk helyeslés és tetszés balfelöl.) És ez a válaszom a t. előadó úr beszédére, a ki már azután a vádnak terére is lépett. Nemcsak azt konstatálta vagy akarta konstatálni, hogy az egyházpolitika kezdeményezéseért engem illet a felelősség, hanem hozzátette azután azt a súlyos vádat, hogy mikor a szép frázisok korszaka letűnt, mikor a cselekvések terére kellett volna lépni, mikor az alkotásban kellett volna részt venni, hát akkor én a sülyesztőbeu szépen eltűntem, és nem voltam 46