Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-429

429. országos ülés 1895. feliruár 12-én, kedden. 7 ságtalánságával sújtotta. (Igaz! Űgy van!a szélső bal felől.) Nem tudom, hogy ismeri-e a t. pénzügyminiszter úr ezeket a viszonyokat, vájjon hallott-e valamit az elődje által a küldöttségnek négy év előtt tett ígéretről. Wekerle Sándor: Tagadom, hogy ígértem ; valótlanság az, mintha Ígéretet tettem volna. (Mozgás.) Molnár József: De annyi bizonyos, hogy sebolsem oly égető szükség egy pénzügyigazgatóságnak felállítása, mint épen ezen, a hegyek által elkülönített megyében. Ezért egész tisztelettel felhívom a t. pénzügyminiszter úrnak figyelmét, hogy elfogulatlanul bírálja meg az e tekintetben előadott panaszokat. Egy további fontos kérdés, a mely fölött az indokolás teljes némasággal vonul el, az a fogyasztási, illetőleg a szeszitalmérési adó bérletének kérdése. Én nem tudom, minő intenezió vezérelte a volt pénzügyminiszter urat azon eljárásában, hogy •— az ország valamennyi részében — oda törekedett, hogy a fogyasztási adó lehetőleg egy kézbe adassék ki bérbe, akár községenkint, akár járásonkint. Megengedem, hogy igen kellemes és kedves dolog a pénzügyi adminisztráczióra nézve, hogy egy emberrel áll szemben, és számadási viszonyban, de hogy kint a vidéken és községekben minő hatalma van az egy kézbe összpontosított fogyasztási adó bérlete által a bérlő kezében a népnek vekszálására, arról csak mi vidékiek bírunk tudomással, (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) valamint arról is, hogy mily nehezen és ritkán lehet a panasztevőnek igazát megtalálni, (Igaz! Úgy van! a szélsőbal felöl.) és akkor is milyen nagy költségekbe kerül. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Fontos és kívánatos felvilágosítás lett volna az indokolásban az is, hogy voltaképen hány községben adatott ki a szeszitalmérési adó a kizárólagos italmérési jog alapján? Hány községben adatott ugyanazon jog albérletbe ? Hány községben vétetett ki az adóbeszedési jog és vájjon ellenőrzés történt-e arra nézve, hogy a községek ezen adóbeszedési jogot további albérletbe két-három kézbe is ne adják? Általában egyes községekből minő bérleti összegek köttetnek ki, szemben azon összegekkel, a melyeket azon községeknek regálé-kártalanítás fejében adott a pénzügyi hatóság, hogy láthatta volna az ilyen statisztikai adatokból a törvényhozás, hogy a regálé-válság az egyes községekben hányszoros: kétszeres, háromszoros, ötszörös teher-e ? Nagy a némaság, t. ház, a bélyeg- és illetékrovatná] is. A bélyegek hatodik rovatánál kevesebb összeg irányoztatik elő 1895-re, mint a mennyi 1894-re elő volt irányozva. És errö az indokolásban alig tétetik pár szóval említésUgyancsak a jogi illeték harmadik rovatánál, valamint az illeték-egyenértékeknél szintén tetemesen kevesebb összeg vétetik fel, mint 1894-ben. És mindezeknek az eltéréseknek az indokolására csak azt hozzák fel, hogy ezen rovatok alatt ingadozások mutatkoztak. Hát nem tartotta érdemesnek a pénzügyi adminisztráczió kifejezni ezen ingadozások okát, és azt közölni a törvényhozással ? Hiszen a képviselőliáz nem azért van, hogy csupán megszavazza ezen számtételeket, és csak arról bírjon tudomással, hogy • egy évben egy rovatban több, a másik évben kevesebb folyt be ; (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) hanem a lelkiismeretes parlamenti eljárás tudni akarja azt is, hogy minden institueziónak minő hatása van, és ha az illető institucziók és intézkedések hatásában változás van, annak mi az oka ? (Helyeslés a bal- és szélöbalon.) Mert hiszen csak így ismerjük meg az illető instituezió és intézkedés lényéi, szellemét, és alkalmazhatóságát. Engem, t. ház, megvallom, leginkább az illeték-egyenértékeknél mutatkozó ingadozás ejtett gondolkozóba, a mely tudvalevőleg épen az állandó, és változás alá nem kerülő ingó- és ingatlan vagyon után vetették ki, ámbár megvallom, hogy az illetékszabályokban és törvényekben zavarosabb intézkedéseket az illetékegyenértékekre vonatkozóknál nem találtam. (Igás! Úgy van! a bal és szélsőbalon.) Hiszen a bélyegtörvények és szabályokban gondosan körűi van írva, mikor kell bemutatni a vagyonkimutatást, a bíróságról sincs megfeledkezés, mely a vagyonkimutatás késő benyújtásával van kapcsolatban ; a fizetési határidők is pontosan elő vannak írva, valamint a százalékoknak nagysága is; de hogy voltaképen mi képezi az illetékegyenértékek tárgyát, az sehol sincs tüzetesen megállapítva, hanem ezeknél, mintegy észjog szerinti szabályokat kell felállítani, melyek tudvalevőleg annyifélék, mint a hányfélék az emberek. Bámulatos, hogy a pénzügyi törvényeknél és szabályoknál minő járatlanság tolul előtérbe mindannyiszor, a midőn nem fizetés-megállapításról van szó. Én nem akarok most hoszszasabban beszélni, (Halljuk! Halljuk!) például az illeték-egyenértéknek a vasutak bejelentése kötelezettségének határidejéről, mely valóságos lehetetlenséget állapít meg, mert hiszen az illető illeték-szabályok elkészítője nem tudhatta, hogy nálunk központi telekkönyvek vannak a vasutakról, hogy nálunk a vasutak kisajátításánál a hitelesítés kötelezőleg elő van írva, s hogy ezek a határidők milyen nagyok. De az már mégis különös, hogy az illeték egyenértékekről