Képviselőházi napló, 1892. XXIII. kötet • 1895. február 12–márczius 12.

Ülésnapok - 1892-429

429. országos ülés 1S95. február 12-én, kedden. 5 és így felesleges volna több apróbb részlet fel­sorolásával a t. ház figyelmét fárasztani. Ily körülmények mellett természetesnek fogja találni a t. ház, hogy a pénzügyi bizott­ság a pénzügyminisztériumaak előterjesztését a maga egészében tiszteletteljesen elfogadásra ajánlja a t. háznak, sőt, hogy azt egy helyen, a söradónál, 50.000 frttal emelte, azért, hogy időközben a pénzügyi bizottság javaslatára egy tétele a kiadásoknak a közoktatási tárczánál emeltetett, és ezt kiegyenlíteni kellett. Egyszersmind méltóztassék megengedni, hogy ugyanakkor, midőn e jelentés alapján magát a költségvetést elfogadásra ajánlom, tu­domásulvétel végeit ajánljam a t. háznak a pénzügyminiszter úr egy jelentését az 1893-ban eladoti állami javakról, és egy kimutatást az 1895. évben eladásra kitűzött állami javakról. Ezekben foglalva öasze előadói tisztemet, van szerencsém úgy a pénzügyi bizottság jelen­tését, mint az említett jelentést a t. háznak elfogadásra ajánlani. (Helyeslés jobbfelól.) Bartók Lajos jegyző: Molnár József! Molnár József: T. ház! Mindnyájan tud­juk, hogy a t. pénzügyminiszter úr épen úgy, mint a kormány egészében elődjének politikáját magáévá tette. így tehát nem volna helyén való az általános pénzügyi politikát jelenleg kritika tárgyává tenni, miután az a költségvetés általános tárgyalásához tartozik. De én azt hiszem, hogy egyes kérdések tekintetében lehet felvilágosítást kérni az irányban, hogy vájjon a t. pénzügyminiszter úr átveszi-e elődjének hagyatékát feltétlenül ? így nevezetesen kíváncsi vagyok arra, hogy mikor lép életbe a ter­vezett adóreform, illetőleg a t. volt pénzügy­miniszter úr részéről beadott memorandum mikor Ölt testet törvényjavaslat alakjában? (Helyeslés a szélső bah 1 dalon.) Maga az emlékírat elég tet­szetős képet nyújt általánosságban véve, de ha jobban megvizsgáljuk, kilátszik belőle a fináncz szúró tövise. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az egész mű rávall az alkotó nagymesterre, a ki pénzügyminiszterségének daczára, eléggé meg­őrizte népszerűségét, noha alatta határtalanul magasra emelkedtek az adófizetőktől kiizzadt állami bevételek. Nem tudom, hogy a t. pénz­ügyminiszter úr óhajtja-e elődjének nyomdokait ezen a téren is követni? Én megengedem, hogy az adóreform úgy, a mint az emlékiratban van, a tervezett adók helyes és arányos megosztásának elve mellett szépen hangzik, de részemről mindig aggályos­nak tartom, midőn egy pénzügyminiszter azt mondja, hogy a tervezett adótörvények az adó emelkedés feltételeit is magukban foglalják, a mi, népiesen szóira, adóemelést jelent. (Úgy van/ a szélső baloldalon.) A progresszív adóztatás behozatala is na­gy ,-n helyes és igazságos a maga helyén; igaz, hogy ez ellen még védekeznek Francziaország­ban, de annyi kétségtelen, hogy minden szo­rultságban levő pénzügyminiszter hozzányúl. De ha már ez az adóztatási elv elfogadtatnék, nem látom át, hogy miért nem alkalmaztatik az minden egyes adónemnél, kivéve az újonnan tervezett jövedelmi adót, melynek alapjául a különböző keresetforrásokból származó jövedelem szolgál. Az emlékírat szerint ugyanis az új jövedelmi adó a bármely foglalkozásból eredő jövedelem után vettetnék ki, és pedig oly in­quizitorius módon kutatott jövedelme után, hogy például a földbirtoknak nem a kataszteri tiszta jövedelme vétetik alapúi, hanem a földbirtokosnak földbirtokából befolyó tényleges jövedelme, épúgy, mint a többi keresetforrásoknál a tényleges jövedelem. Már most, ha tekintetbe veszszük, hogy a pénzügyi közegek lesznek hivatva megállapí­tani a különböző kereseti ágakból befolyó jö' védelmet, képzelhetjük, minő zavar és igazság­talanság lesz a tényleges bevételek összeállítása körűi. Ily adóalapra fektetni a, progresszív adóz­tatást nem tartanám helyesnek, mert ez nem venné figyelembe, hogy nem lehet egyenlő ál­dozatot követelni a múlandó és személyes fog­lalkozásból eredő jövedelemből és az állandó, felhalmozott töke jövedelmétől. Valamint ano­mália volna az is, ha a föld és házbinok egyen­lően adóképesnek tekintetnék az ingó vagyonból befolyó jövedelemmel. Az emlékirat továbbá, igen helyesen, behozza a létminimum adómentességét, de csak a kere­seti adónál. Már most kérdem, hogy a jelenlegi miniszter úr is azt hiszi-e, hogy a szegény em­bert csak a kereseti adónál kell kimélai s nem a földadónál is? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hisz a létföltételek itt is ugyanoly méltánylást érdemelnek, mint amott. (Úgy van! balfelöl.) Jó volna továbbá tudni, vájjon az új mi­niszter úr is osztozik-e elődjének azon nézeté­ben, hogy a kibérelt és a ki nem bérelt házak adója között nagy aránytalanság van? Sőt igaz­ságtalan a házosztályadónál az egyenlő adótételben rejlő anomália. A volt pénzügyminiszter úr mind­azonáltal továbbra is fenn akarta tartani a házadó­törvényeket, hogy • a házadójövedelem meginga­tásnak ne legyen kitéve. Ez jellemezte leginkább a volt pénzügyminiszter urat, hogy előtte a fiskálitási szempont volt a döntő, úgy, hogy a bevétel meg min ingatása végett képes lett volna a részéről is aránytalannak elismert törvényeket évtizedekig is érvényben tartani. Kérdés az is, vájjon a miniszter űr a terve­zett adóreformot szintén novelláris úton akarja-e életbeléptetni, mert ez szerintem a legszerencsét-

Next

/
Oldalképek
Tartalom