Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-414

8f. 414. országos ülés 1895. január 24-én, esütörtökön. Hát, t. ház, ezen egyházpolitikai kérdéseknek, nézetem szerint egyik fő- és sarkpontja az, hogy végre-valahára azok, úgy, mint a t. miniszterelnök úr is mondta, a közéletben a napirendről levétessenek. De, t. ház, a békének és nyugalomnak helyreállítása érdekében tiszti bort, világos bort kell a pohárba önteni. Tessék a t. kormányelniik úrnak és a t. kultuszminiszter úrnak nyilatkozni, hogy ebben a kérdésben mi az álláspontjuk. (Helyeslés a szélsőbalon.) A várva-várt és mindnyájunk által szívünk legmélyebb bensejéből óhajtott felekezeti béke helyreállítása kérdésében talán jobb lett volna azzal a részletességgel, a melylyel a t. kultuszminiszter úr az egyetemi, a felsőbb oktatási kérdésekben foglalkozott, legalább nekünk az irányelveket megjelölni, hogy mi az, a mi indokolttá teszi a t. kormánynál a »de« szócskának használatát. Mert mihelyt azt az antitheziet látom, hogy: »de erőszak nélkül, de a felekezeti jogérzékenység sérelme nélktíl«, akkor azt gondolom, hogy ebben egy settenkedő vád rejlik az előbbi rendszerrel szemben, hogy ne mondjam, a törvényekkel szemben, a mely velünk hallgatagon, impliczite elhiteti azt, hogy az előbbi rendszernek ezen hibái azok, melyeket letörölni, simítani, helyrehozni a jelenlegi kormány kivan. De akkor mégis kissé paradoxnak látszik a helyzet, ha a rendszerbeli hibák javítására azon férfiak vállalkoznak, a kik ezen hibákat nemcsak támogatták, de sőt azok létrejövetelében a legfőbb tényezők voltak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Most — hogy a kultuszminiszter úr egyházpolitikai programmjától ezzel búcsúzzam — rátérek legfontosabb okára annak, a miért én ma felszólalok. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Én a t. kultuszminiszter úr beszédéből, sőt már a kormány bemutatása alkalmával a kormányelnök úr által kifejtett programúiból egy pozitiv ténykörülményre nézve örvendetes javulást konstatálok az egyházpolitikában. Mennyiszer ostromoltuk, mennyiszer kértük az előbbeni kormányt, hogy a katholikus autonómia kérdését végre-valahára neesak Ígéret tárgyává tegye, hanem vegye fel programmjába is. Én nem habozom kijelenteni, hogy ha a katholikus autonómia létesítésének kérdése az előbbi kormány által, a mint azt magánbeszélgetésben és az ország színe előtt is kérelmeztem, itt felvétetett volna, méltóztassék elhinni, az egyházpolitikai harez egészen más lefolyást vett volna, (Helyeslés balfelől.) és sok nem következett volna be, a mi miatt a felekezetek közötti immár megzavart béke. helyreállítása felett ma nemcsak tanácskozni kell, de kormányprogrammúl is kellett adni. (Helyeslés bal felöl.) Már most, t. ház, a t. jelenlegi kormány egyházpolitikai programmjának integráns részéül abban a katholikus autonómia létesítését feltalálom, sőt azon messze túl a t. kultuszminiszter úr a jövő kimagasló mozzanatául épen a katholikus autonómia létesítését említette. Én magát ezt a tényt, hogy végre itt egy kormány programmjában a katholikus autonómia kérdését megoldani kiyánja, örvendetes eseménynek deklarálom és a magam részéről szívesen tudomásul veszem. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Már most, t. ház, csak az a kérdés, hogy mit tartalmaz a programm a katholikus autonómia Ígérete szempontjából. A t. miniszterek szinte jól érzik magukat Deák Ferencz köpenyegébe burkolózva. Egyik a másik után folyton hangsúlyozta az autonómia kérdésében, hogy a miut Deák már megmondotta, az államnak az a feladata, hogy megállapítsa, milyen ne legyen az autonómia, de hogy milyen legyen, az a katholikusok kérdése és dolga. In thesi és elvileg teljesen helyes és való ez, és ezt soha senki eddig e teremben nem vitatta. De már a hetvenes években elhangzott nagy beszéd óta talán végre-valahára mégis megérett volna ez a dolog odáig, hogy a kultuszminiszter legalább megmondhatta volna, hogy mit ért azalatt, hogy milyen ne legyen? Ezt tanulmányozás terére utalja a kultuszminiszter úr és — úgymond — azt az 1870/72. évi kongresszusi elaborátumofc ő már ki is adta tanulmányozás végett. Jobban szerettem volna, h ci a t. miniszter úr magra tanulmányozná, . . . Wlassics Gyula vallás és közoktatásügyi miniszter: Tudom; higyje el, hogy tudom! Polónyi Géza : ... ezzel is egy retortával kevesebb volna. Különben én tudom magamnak konstruálni rövid pár szóval, milyen ne legyen az az autonómia. Semmi körülmények között sem lehet olyan, mely az állam törvényes instituezóiba ütközik, mely ellenkezik az állam törvényeivel s a mely csak legtávolabbról is érinti a magyar királynak, mint apostoli királynak és a római katholikus egyház legfőbb kegyurának közjogilag is biztosított jogait és kiváltságait. Ezek azon formák, melyeket a miniszteri székből &z állam képviseletében megállapítani lehet. De ezzel aztán be is van fejezve a dolog. Ehhez semmiféle tanulmányozás nem kell, mert akármeddig tanulmányozza a miniszter úr ezt az elaborátumot, más konklúzióra nem juthat. De midőn a katholikus autonómia kérdése csodálatos módon a felekezeteken kívül álló állami fórumok kezébe jutott: módjában lett volna a kultuszminiszter urnak is, hogy ha nem is a