Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-414

414. országos ülés 1895. január 24-én, csütörtökön. SS séges pénzerő, iskolák, tantermek felállítása és fentartására. • Fel lett ma már vetve, hogy gyökeresen ezen csak egy dolog segíthet, tudniillik a népoktatás államosítása. Ez igaz, de igaz viszont az is, hogy azon milliók, melyek ebből az államháztartásra nehezednének, ma még el viselhetők nem volnának. Igaz az is, hogy midőn ma a népoktatás terheinek nagy részét a községek és még sokkal nagyobb részét a felekezetek viselik, ez oly terhet ró azokra, mely alatt szinte görnyedeznek. Mégis áll az, t. ház, hogy sokkal szivesebben fedezik ezen felekezetek ezen terheket, azért, mert azon tanférfiú, ki hétköznapon a gyermekeket oktatja, ugyanaz a férfiú vasárnap megzendíti az orgonát, és elénekli a templomi éneket, és itt maga a vallásos érzület siet a kötelességtudás és népoktatás ügyének segítségére. A mi a statisztikai adatokban felsorolva nincs, és nem is lehet, még egy különös jelenségre akadtam az én kerületem területén belől, még pedig épen olyan községekben, a hol a népesség elég jómódú volt, a filloxera-vész bekövetkezte után pedig anyagilag tönkrement, de a hol a magyar nép azért ki nem vándorolt, hanem a közelben keresett munkát, de keresetével vissza-visszatért saját lakába és otthonába. Ott daczára annak, hogy a depauperizáczió igen haladt, megfordítva, a tanköteles gyermekek és újszülöttek száma óriásilag növekedett. Az következett be, hogy ezen már úgyis gyenge községi iskolafentartók a gyermekeknek ezen óriási szaporodása folytán azon helyzetbe jutottak, hogy kénytelenek volnának tanerőiket és tantermeiket szaporítani. Ebből oly teher háramolnék rajok, melynek a mai viszonyok között meg nem felelhetnének. T. ház ! Ez is indokul szolgál arra, hogy a népoktatás ügyénél az állam teendőinek és a felekezetek teendőinek egymástól elválasztva nem szabad lenniök. Mert minden ily esetben az államnak segélyezőleg kell ezen felekezeteknél megjelennie, és a hol a felekezet nem birja meg azon terhet, ott neki kell helyt állnia tanácsesal és anyagi segélyezéssel. Én, t. ház, ezekután röviden áttérek egy másik jelenségre. Ott van a törvény, mely a tanítók minimális fizetését megszabja. Nem nagy az a minimális fizetés összege, és a felekezetek tartoznak gondoskodni arról, hogy vagy feleljen meg a tanítók fizetése ezen minimumnak, vagy pedig ott, a hol az meg nem felelne, az illető felekezet folyamodjék állami segélyezésért, és ezen hiányzó összeg ki lesz egyenlítve. Ennek daczára ezen törvénynek végrehajtása még mindig folyik, és pedig lassan folyik. Mi ennek az oka, t. ház? Azon megmagyarázhatlan féltékenység, amely a felekezeteknél, mint iskolafentartóknál az állami befolyás és ellenőrzés iránt tényleg megvan. (Közbeszólás jobb felől: Szellemi korlátoltság!) Nem tagadom, bizonyos szellemi korlátoltság is előidézi ezt, nem mindig, de egyes esetekben. Magam voltam tanuja, t. ház, akkor, midőn a tanítók fizetésének összeírása, a tanító és kántorális fizetés elkülönítése eszközöltetett, hogy egyes felekezeti hatóságok — egy esetről beszélhetek csak, mert ezt tapasztalatból ismerem — kiadott czirkuláréban felkérték és felhívták a lelkész urakat, hassanak oda, hogy a tanítók fizetéséül csak a tandíjak vétessenek fel, és minden egyéb járandóság mint kántorális fizetés tekintessék, még pedig azért, »mert valószínűnek látszik, hogy a népoktatás államosítása rövidesen bekövetkezik, és az állam ezen alkalomból mindent a maga számára fog lefoglalni*, mentsék meg tehát legalább a kántorális fizetéseket. Az ily félreértések komplikálva azon megbízhatatlansággal, a mely az egyes iskolafentartók bevallásának adatai alkalmából állott elő, akkor, midőn ezen tanítói fizetés összeírása volt szóban, okozták, hogy az első összeírások teljesen használhatatlanok voltak. Azután megtörténtek ezen összeírások — amelyek részben még ma is folynak — a közigazgatási közegek vezetése mellett. És daczára ennek — megvallom — én ma is kételkedem abban, hogy az ezen módon eruált tanítói fizetés mennyisége és megállapítása ezentúl is helyes lesz, szerintem az nem is lesz helyes mindaddig, mig a nyilvános ellenőrzés, magánál a községnél közszemlére való kitétellel nem fog eszközöltetni, úgy, hogy ideje és módja legyen minden érdekeltnek az ellen megjegyzéseit megtenni, esetleg felebbezéssel élni a megállapítás ellen, és a mig a közigazgatási bizottságoknak, ezeknek az ez idő szerint még legmegbízhatóbb hatóságainknak nem kellend a felülbírálást esetrőlesetre gyakorolniuk. Tagadhatatlan, t. ház, hogy a tanfelügyelői intézmény, évekkel ezelőtt, keletkezése idején meg nem felelt vagy csak nagyon csekély mértékben felelt meg feladatának. Azóta azonban, a mióta vigyáznak arra, hogy lehetőleg csak tanférfiak nyerjenek alkalmazást ezen a helyen . . . Thaly Kálmán: Végzett földesurak voltak többnyire! Sréter Alfréd: Az volt a hiba! De, mondom, azóta, a mióta igazán tanférfiak alkalmaztattak ezen a helyen, az ő működésüknek az eredménye szembeötlő. Az a tanfelügyelő, a ki bürójában ülve mint bürokrata akarja igazgatni a népoktatás ügyének menetét, eredményre vergődni soha nem fog. Az előfeltétel itt az, hogy