Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-413
50 413. országos ülés 1895. január 22-én, kedden. hogyan értette szavait a miniszterelnök úr ? Az ország, mely kimerült már e szerencsétlen felekezeti harczban, megérdemelné, hogy megnyugtató felvilágosítást kapjon. Ott van a miniszterelnök úr egy másik állítása is. Említette itt a házban és a főrendiházban is, — ott egy nuanee-szal, mondjuk, édesebben, — hogy ő az egyházpolitikai törvényeket a rendes időben végrehajtja ugyan, de a felekezetekkel szemben nem íog aggresszive eljárni, és vallásos érzületüket nem fogja sérteni. (Közbekiáltások bal felöl.) Ez igen F szép dolog, csakhogy, mint itt egy képviselőtársam helyesen mondja, fából vaskarika. Midőn Wekerle foglalta el a miniszterelnöki széket, ő is azzal kezdte, hogy egyházpolitikai programmját a felekezetek sérelme nélkül fogja végrehajtani. Két éve múlt, hogy ez igéretét ismételve megtette, és annyira beváltotta, hogy ma az e^ész ország a felekezeti harcz lángjaiban áll. (Ellenmondások jolbfelől.) Ily előzmények után ne csodálja a miniszterelnök úr, ha ezt a kijelentését •— hacsak ki nem magyarázza — csak annyiba veszszük, mint a gyengébbeknek, vagy talán ott túl a főrendiházbeliek megtévesztésére való szólásmódot. Konczcdálom, hogy lehet az egyházpolitikai törvényeket az alapelvek fentartása mellett végr< hajtani, még pedig úgy, hogy respektáljuk a felekezetek vallásos érzelmeit. De hát erre nézve novelláris intézkedések kellenének. Lehetne annyiban előzékenységet mutatni, hogy azt a [négy-hatezer anyakönyvi hivatalt, a mennyit fel akarnak állítani, egytől-egyig mind a polgári házasságkötés funkcziójával ruházzák fel. Ehhez azonban az a 800.000 forint, a mit a volt kormány költségkép előirányzott, nem lesz elég, ahhoz kell legalább három-négymillió, mert a kormány kénytelen lesz kitűnő szakerőket, meghízható, intelligens férfiakat nevezni ki a mai, teljesen nem qualifikált, meg nem bízható elemek helyett. De vájjon ezt tenni fogja-e, nem tudom. Ez is egyik módja az előzékenységnek, A másik mód az lenne, ha a kötelező polgári házasság formáját fentartva, annak mégis némileg a felekezetekre nézve kevésbbé vagy egyáltalában nem sértő alakját hozná be, a minő lehetne például a spanyol vagy a szicziliai polgári házasság. (Mozgás és derültség jóbhfelől.) Szuppozicziók és kérdések ezek, t. ház, mert ha a t. miniszterelnök úr semmi ilyenfélét nem tesz, akkor arra a feltevésre kell jutnom, sőt igen hamar arra a meggyőződésre fog jutni az ország is, hogy a miniszterelnök úr nyilatkozata nem volt semmi más a szemfényvesztés egy neménél és nem volt másra czélozva, mint hogy a közvéleményt ideig-óráig az ő békülékeny szelleme felől megnyugtassa. Ennélfogva kérném a t. miniszterelnök urat, hogy kijelentéseit pontonkint konkrét tényekkel, a hogy ő tervezi a törvény végrehajtását, megmagyarázza. Ezt annál is inkább kérném, mert eddigi egyetlen cselekvénye a felekezetekkel szemben határozottan aggressziv irányú volt, értem a miniszterelnök urnak azon mindenesetre óriási politikai tapintatról bizonyságot tevő tényét, hogy a mikor programmjában a felekezetek megnyugtatásáról, paezifikáczi ójáról beszélt, akkor Magyarország kultuszminiszteri székébe beülteti azt a férfiút, a ki tulliczitálta atheisztikus, radikális elvekkel az összes többi szónokokat. (Élénk ellenmondás jolbfelől.) Ép ily tapintatosnak tartom, hogy azt a férfiút nevezte ki erre az állásra, és bízta meg azzal, hogy mindamai napig szekularizáczióban tartott katholikus egyháznak autonómikus jogait kezelje, a püspököket, érsekeket és esetleg a prímást is kinevezze, a ki a törvényhozás termeiben az atheizmus törvénybeiktatása mellett szónokolt. (Ellenmondás jobbfelöl. Úgy van! balfelöl.) Polónyi Géza: Ugy van! (Derültség jobbfelöl.) Gr. Batthyány Tivadar: Ismétlem, t. ház, én ezeket azért említettem fel, hogy alkalmat nyújtsak a t. miniszterelnök urnak, hogy az ő őszinte, igaz szándékait egész félreérthetlenűl a ház szine előtt kifejtse, és biztosíthatom a t. miniszterelnök urat, hogy ha ő nemcsak szavakkal, hanem (Halljuk! Halljuk!) tettekben is a felekezeti béke helyreállítására fog működni, akkor ha egy pár olyan nyugateurópai kultur-importeur (Derültség balfelöl.) zajongani fog is, százezerszeresen fogja visszanyerni az ország hálájában és elismerésében azt a kis népszerűtlenségi hiányt, a melyet ez úton esetleg elér. (Igaz! Úgy van! Tetszés balfelől.) Áttérve már most arra a kérdésre, a melyet e házban az én vezérem, gróf Szapáry Gyula már két izben és, mondhatom, az országnak általános helyeslése közt szóba hozott, a fúzió kérdésére: legyen szabad itt első sorban azt kijelentenem, hogy igenis, én határozottan kívánom és a parlamenti helyzet egyedüli helyes megoldásának azt tartom, ha a 67-iki közjogi alapon álló pártok egyesülnek. De értem a íuziót úgy, mint azt minden politikus, minden államférfiú érti, az elvek kiegyezése alapján, nem pedig úgy, a mint azt — úgy látszik —- a kilenczeskonventikulumfőszónoka, Daránvi Ignácz és társai értik. (Halljuk! Halljuk!) És itt legyen szabad, tisztelt ház, első sorban arra reflektálnom, hogy azt mondják folyton Darányi Ignácz képviselő úr és társai, hogy akarják a fúziót, de annak keresztülvitele időszerűtlen, az még
