Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-428

428. országos ülés 1895. arra, hogy még olyat is tudomásai vegyen, hogy a miniszter úrnak álláspontja nincsen. A másik kérdés, a miről szólni kívánok, a katonai büntető-törvény kérdése. Ott már kissé deczidáltabb és merészebb hangot hallottam megszólalni; mert a t. miniszter úr azt mondta, hogy törekedni fogok a legnagyobb erélylyel ezt mielőbb érvényesíteni. Körülbelül már tizenöt éve halljuk ezt. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Én tőlem nem ! Polónyi Géza: Elhiszem, a t. miniszter úrnak ígéretei sokkal komolyabbak, mint voltak elődjeié, és nagyon elhiszem, hogy a t. miniszter úrnak sokkal több idő is fog rendelkezésére állani azoknak beváltására, mint elődjeinek. Azt is szivesen elismerem, hogy sokkal nagyobb eltökéléssel, férfiasabb erélylyel fog ehhez a munkához, mint elődjeinek bármelyike is. Ezt mind elhiszem; de ismét a parlamentarizmus szempontjából én nem arra voltam kíváncsi, hogy a t. miniszter úr milyen alakban igér meg valamit, mert nem először, hanem már huszadszor sürgetjük, és hasztalan várjuk a katonai büntető törvény előterjesztését; hanem arra voltam kíváncsi, hogy vájjon Magyarország közjoga és parlamentarizmusunk szempontjából igaz-e az, — ezt kérdeztem a miniszter úrtól, — hogy összeütközés keletkezett épen ezen kérdésben, és pedig a miatt, mert Magyarország közjogával szemben a bécsi, nálunk illetéktelen körök azon álláspontra helyezkedtek, hogy Magyarország törvényhozásának nincsen joga belenyúlni ezen kérdésekbe. Én egész tisztelettel kérem a miniszter urat, ha netán feledékenységből erre a kérdésre kitérni nem méltóztatott, én erre fektetem a fősúlyt, ha alkalma van rá, s ha szintén elismeri ennek fontosságát, erre nézve legyen kegyes engem s a t. házat megnyugtatni, mert különben: »qui tacet, ubi loqui debuisset ac potuisset, consentire videtur«. Mindenesetre azt fogom hinni, hogy igazat mondottam, mert a miniszternek szabad, lehet, sőt kötelessége is, hogy beszéljen erről a dologról. Egyébként, t. ház, sok szerencsét kívánok ebben a kérdésben a miniszter úrnak, s ezt nem minden gúny nélkül mondom, mert mi, a kik e helyről a 1867. évi XII. tczikkben lefektetett kiegyezést sohasem helyeseltük és sohasem helyeseljük : tisztában vagyunk azzal, hogy önök ezen alkotmányalapján egy Béesből keltezett, nem is koronái, hanem külügyminiszteri vető ra ehhez az úgynevezett kényes kérdéshez ezen dicső alkotmányosság és állami függetlenség mellett keztyűs kézzel sem mernek hozzányúlni. T. ház ! A harmadik kérdés már aktuálisabb jelentőségű: a házasságjogra vonatkozó perrendfebruár ll-én, hétfőn. 429 tartás életbeléptetésére vonatkozó törvény. A miniszter úrtól erre nézve felvilágosítást kérek. Arról van a szó, hogy a köteléki perekben a házasság felbontása, vagy az ideiglenes ágy és asztaltól való elválasztás, az eljegyzés körüli perekben életbe léptetendő eljárás rendeleti úton szánd ékoltatik-e megalkottatni. E tekintetben hírlapi közlemények állanak előttünk, a melyeknek indokolása rámutat arra a gyanús forrásra, hogy azok hivatalos kézből kerülnek ki. T. ház! Ezt a kérdést méltóztassék nekeai megengedni, hogy minden személyes vonatkozás nélkül tisztán igazságszolgáltatási szempontból röviden megokoljam. (Halljuk! Halljuk!) A miniszter nem szól arról semmit, hogy rendeleti úton, vagy törvényjavaslattal akarja-e a kérdést megoldani. Ki tudna erre nézve önök köztíí a miniszter úr beszéde után válaszolni? En nem tudok. Azt mondja, hogy azon törvény életbeléptetéséhez már van nekünk polgári perrendtartásunk, a melynek czinozuráján még a sötétben tapogatódzók is könnyen el tudnak igazodni. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Nem mondottam ezt! Polónyi Géza: Már most nem akarok hosszasan immorálni e kérdésnél, de első sorban egy nagy közjogi elvet vagyok bátor a miniszter úr figyelmébe ajánlani, a mely egyúttal igazságszolgáltatási kérdés is. Soha és sehol nem helyes egy oly kodifikáczió, a mely a materiális jog diszpoziczióival proczesszuális kérdéseket kíván vagy akar megoldani. A második dolog: soha egy törvényhozás sem teheti azt, hogy proczesszuális eljárás, a hol az állampolgárnak azon közjogáról van szó, hogy mely bíró elé és milyen eljárás mellett állíttassék, rendeleti útra tereitessék, hacsak a törvényhozás rendkívül kivételes okokból a miniszternek erre külön meghatalmazást nem^d. Ez általános jogelvek mellett hivatkozom a volt igazságügyminiszterre, s az igazságügyi bizottság összes tagjaira, hivatkozom arra a volt államtitkárra is, ki politikai egyéniségének teljes intaktságában és politikai elvei megvalósítása érdekében jött ide, mint igazságügyminiszter, s a ki valahányszor az igazságügyi tárgyalások rendjén az eljárás kérdése szóba került, s az anyagi jogszabályok közé valamelyikünk oly diszpozicziót kivánt fölvétetni, melynek csak távolról is proczesszuális jellege volt, mindig kijelentette, hogy ez a -megalkotandó perrendtartási törvénybe fog fölvétetni, s oda tartozik. A házassági jog kodifikácziója alkalmával sem a házban, sem a bizottságban senkinek legkisebb kétsége nem volt az iránt, hogy a köteléki perre vonatkozó eljárásnak szabályozása csak törvény útján következhetik be. S most megint bujósdivál állunk szemben, mely rendé-