Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-428
428. országos ülés 1895. február 11-én, hétfőn. 419 hét bírónál több nem jutott, és így módjában volt és kötelességévé volt téve a tanácselnöknek, hogy a tanács minden tagját a maga elnöklete alatt referáltassa, és így minden egyes tanácsnak egyöntetű judikaturájára nézve meg volt adva a lehetőség, és ez meg is van. Egy kisebb számból álló táblánál az elnök az egyes tanácsok judikaturáját szintén kellő figyelemmel és kellő ellenőrzéssel kisérheti. Megtörténhetik azonban az, hogy az egyes táblák egymástól eltérő határozatokat hoznak; erre nézve azután meg van téve az intézkedés, hogy minden tábla a maga elvi jelentőségű határozatait közölje a többi táblával, a királyi kúriával és a minisztériummal. Ez úton meg van az ellenőrzés, hogyha az egyik vagy másik testületnél ellentétes határozat keletkezik, ez tudomásra jusson, és ily esetekben minden egyes táblánál azután, ha ellentétes határozatok kerültek volna ki, teljes ülési határozat hozatik, a melyben az ellentét vagy komplanáltatik, vagy nem. Ha komplanáltatik az ellentét, akkor helyre van állítva az egyensúly, ha azonban nem komplanáltatik, akkor az ilyen vitás kérdés a kúriához lesz utasítva, mely az ilyen ellentéteket reparálja, a mi az összes táblákra nézve irányadó. Meg van tehát minden intézkedés arra nézve, hogy az egyöntetűség meg legyen, és hogy ez a lehető legnagyobb mértékben meg is van, még pedig sokkal nagyobb mértékben, mint a deczentralizázció előtt, azt tanúsítja az a statisztikai adat, melyet mindjárt közölni fogok, mely mutatja, hogy a deczentralizált királyi táblák fennállása óta, vagyis körülbelül négy év óta a királyi tábláknál ilyen, komplanáló határozat polgári ügyekben hozatott mindössze 17, fenyítő ügyekben pedig 20, tehát 37 esetben; a kúriánál pedig polgári ügyekben 1, fenyítő ügyekben pedig 2. Ez mutatja meg, t. ház, hogy a királyi táblák deezentralizácziója óta a jogegység mily mérvben és mértékben volt megzavarva. És ha összehasonlítjuk ezt az adatot az előbbivel, senki sem fogja azt állíthatni, hogy a deczentralizáczió a jogegység ártalmára lett volna. (Helyeslés jóbbfelől) Ennélfogva, t. ház, joggal mondhatom azt is, hogy az az állítás, mely szerint Magyarországon jogbizonytalanság uralkodik, nem bir alappal. A restancziák kérdésére is áttérve, nem tudom, hogyan olvashatták azt az indokolásban, hogy a deczentralizácziónak egyik oka az lett volna, hogy ezen az úton a restancziák elenyészszenek. Mert bizonyos tömegű munkát az által, hogy az 11 részre felosztatik, meg nem szüntethetünk. A restancziák felhozása nem arra szolgált okúi, hogy a deczentralizáczió körösztfíl vitessék, hanem másra, tudniillik a deczentralizáczióval egyidejűleg a személyzet létszámának szaporítása mutatkozott szükségesnek, és ennek indokolására hozatik ez fel. A működésnek mennyiségét különben szintén mutatják a statisztikai adatok. Mert hiszen addig, mig a tábla együttesen működött, az utóbbi években a restancziák száma váltakozva, a szerint, a mint az a szünet előtt vagy szünet: után vétetett számba, 30—40.000 között mozgott; most pedig, t. ház, a szünetek kezdete előtt — mert hiszen királyi ítélőtáblák évi munka-cziklusa akkor fejeztetik be — a múlt évben volt 17.000, ebben az-évben, reménylem, hogy 14—15.000-nél több nem lesz. Ez pedig már nem megy restanczia számba, mert mindössze négy-öt hét lefolyása; erre tehát ast mondhatni, hogy a másodbíróságok kurrensben vannak. A budapesti ítélőtáblára nézve van kivétel, mert ezen restancziák legnagyobb része, körülbelül 8.000, ezt a táblát terheli; a speczlális viszonyok az oka, hogy ez így elmerült. A múlt évben azonban ezen tábla létszáma már négygyei szaporíttatott és most a soramás eljárás folytán munkája is fog apadni, és meg vagyok győződve, hogy még ebben az évben, de legfeljebb a jövő évig ez a tábla is rendben lesz. (Helyeslés jobbfelöl.) Felhozatott — gondolom Issekutz t. képviselő úr hozta fel — hogy a mi szervezeti törvényeinkben olyan intézkedések vannak, melyek a bírói függetlenséget veszélyeztetik. E tekintetben t. barátom és képviselőtársam, Jelűnek Arthur múltkor mondott beszédével némi tekintetben a képviselő urat megnyugtatta. Nekem 25 éves bírói pálya áll a hátam mögött, erős érzékkel birok a bírói függetlenségnek úgy az igazságszolgáitatásra, mint annak folytán egész közéletünkre kiható nagy fontossága iránt; van érzékem, és meg tudom érezni azt is, a mi a bírói függetlenséget csak távolról is fenyegeti. Mondhatom, hogy a mi szervezeti törvényeinkben semmit sem találok, a mi a bírói függetlenséget veszélyeztethetné. Van azonban a rendszernek egy bizonyos oldala, a mely a gyengébbekre kihatással lehet ; ez az előléptetési rendszer, ezt elismerem. De ezen nem változtathatunk. Ez a rendszer az egész kontinensé, ez a rendszer a mi fejlődésünk, a mi jogásznevelésünk kifolyása, ez idő szerint ezen változtatni nem lehet. Azt elismerem, hogy a függetlenség veszélyét eltűrhető vé tehetjük az által, hogy a valódi érdem méltánylásával történnek az előléptetések, mert akkor a függetlenség igen-igen csekély mértékben, vagy ^épen nem veszélyeztetik. (Helyeslés jóbbfelől.) Issekutz t. képviselőtársam a fenyítő törvényszék elnöke ellen itt panaszt emelt. (Halljuk.' Halljuk!) Erre nézve óhajtottam volna, hogy ez a panasz ne olyan éles vád alakjában történjék akkor, midőn az a bíró, a ki különben 53*