Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-428

418 428. országos ülés 1895. február 11-én, hétfőn. képviselő úr, és a VIII. osztályba besorozandó Dániel Ernő képviselő úr. Következik a napirend, és pedig az igazságügyi minisztérium 1895. évi költségvetésének (írom, 717) folytatólagos tárgyalása, jelesen az első tétel, és az azzal kapcsolatban benyújtott határozati javaslatokra vonatkozólag megtartandó zárbeszédek. Előbb azonban az igazságügyminiszter úr kíván szólani. (Halljuk! Halljuk.') Erdély Sándor igazságügyminiszter: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A vita során felmerült egy pár kérdésre kívánok néhány szót mondani, s egyszersmind a hozzám intézett kérdésekre válaszolni. (Halljuk!) Kemény Pál képviselőtársam az igazságügyi politika czéljáúl a jó, gyors és olcsó igazságszolgáltatást tűzte ki. Én e tekintetben vele teljesen egyetértek; törekvésem ennek megvalósulására fog irányulni. A nézetek tisztázása végett azonban az olcsó igazságszolgáltatásra vonatkozólag egy pár megjegyzést kívánok tenni. (Halljuk! Halljuk !) Tökéletesen osztom, és törekvésem tárgyát nekem is az képezi, hogy a szegényebb népoaztályhoz tartozók apró követeléseinek érvényesítése az állam hozzájárulásával, tehát ezekre az emberekre nézve olcsón, sőt a lehető legolcsóbban történhessék. Ezt az elvet azonban az egész vonalon végig alig hiszem kiterjeszthetőnek, mert a jó és gyors igazságszolgáltatás igen sok költségbe kerül, és azzal az álla. mot terhelni nem látom indokoltnak. Ha jó, gyors igazságszolgáltatást akarunk teremteni, akkor ezen elveket az olcsóságnak alárendelni nem lehet. (Helyeslés a jobboldalon.) Egyébiránt megjegyzem, hogy Magyarországnak igazságszolgáltatása még ma is minden modern állam között a legolcsóbb, és hogy drágává tétessék, az természetese;! nem képezi törekvés tárgyát. Felhozatott itt továbbá, hogy . a királyi táblák deczentrálizácziója nem felel meg annak a feladatnak, a mi neki tulajdoníttatott, hogy megbontotta a jogegységet, hogy ma az országban jogbizonytalanság uralkodik, hogy továbbá a hátralékok feldolgozása tekintetében sem felelt meg annak a feladatnak, a mely neki az indokolásban tulajdoníttatott. Én t. ház, ezt az ellenvetést, ezt az észrevételt itt e házban is, de kint is igen sokszor hallottam a nélkül, hogy azt bármikor is alaposnak ismertem volna el. Hogy a laikusok is megnyugodjanak, szükségesnek tartom ebben a kérdésben egy pár észrevételt tenni, és a helyzetet megvilágítani. (Halljuk!) A deczentrálizáczió előtt Magyarországon két királyi tábla volt: az egyik a marosvásárhelyi, — ezen kérdéshez ez nem is tartozik, erről nem is fogok beszélni, — a másik pedig a budapesti. A budapesti királyi Ítélőtáblának százhetvenhárom bírája, tíz tanácselnöke, egy alelnöke és egy elnöke volt; ez a száznyolczvanöt személyből álló bírósági testület el volt helyezve három különböző házban, a szervezete pedig olyan volt, hogy fel voltak osztva a bírák különböző tanácsokba, még pedig a körülményekhez képest tizenöttől tizenhétig, a melyek egymással sem hivatalosan, sem társadalmilag nem érintkeztek vagy legalább igen csekély mértékben és egymástól tanács szerint el voltak különítve. Polőnyi Géza: Plenáris üléseket tartottak! Erdély Sándor igazságügyminiszter: Az egyes tanácsok önállóan dolgoztak, még pedig folyton; mivel egy-egy tanácsba tíztől tizennégyig kellett beosztani a bírókat, a tanácselnök nem volt abban a helyzetben, hogy mindeniket a maga elnöklete alatt referáltathassa ; ebből azután következett, hogy parallel tanácsnak, ugyazon tanácsnak a tagjai külnböző szobákban ülve, egymással ellentétes elvi jelentőségű határozatokat hoztak, nem egyszer, igen gyakran; egy elnök pedig ilyen tömegnél lehetetlen, hogy abban a helyzetben legyen, hogy az egyes tanácsokból kijövő határozatoknak egyöntetűségét ellenőrizhesse. Tapasztalat' ból mondom, t. ház, hogy nap nap után nem egy, de több egymással homlokegyenest ellenkező elvi jelentőségű határozatok jöttek ki; szerencse volt, ha a királyi Kúriához mehetett az ügy; orvoslást ez utón a fél nyerhetett, különben nem. A jogegység a legnagyobb ,mértékben meg volt zavarva. Ennek a helyzetnek a feltüntetése mellett, t. ház, azt hiszem, hogy szakértő, objektív bíráló azt, hogy az egységes királyi tábla a jogegységnek valami nagy őre lett volna, semmi esetre sem fogja mondani. Hogyan áll már most a dolog a deczentrálizáczió után ? A szervezek s alkalmával szervezve lőn kétszázegy bírói, hnszonegy tanácselnöki és tizenegy elnöki állás, alkottatott tizenegy tábla. A táblák számának meghatározásánál két szempont volt irányadó; először az adininisztráczió megalkotása. E szempontból nem lett volna szükség tizenegy táblára, de szem előtt tartatott az, hogy a legközelebbi jövőben a törvénykezési eljárás reformáltatni fog, még pedig oly alapokon, hogy több táblára lesz szükség. Ez volt az oka a tizenegy tábla alakításának. Már most egy-egy táblának, a budapestit kivéve, mely 43 tagból állott, 10—12-től 21—22-ig állapíttatott meg a létszám a megfelelő tanácselnökökkel. A beosztás már most megtörténhetett akként, hogy egy tanácsra hat-