Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-426
386 426* országos ülés 1895. február 8-án ? pénteken. r Ugy hiszem, hogy azon munkálatokkal, a melyeket a miniszter úr, mint közvetlenül előttünk állókat vett kilátásba, a törvény készítés czímén előirányzott 43.800 frt nem áll arányban ha ezen összegeknek legalább is túlnyomó részét több évek során keresztül nem a magánjog kodifikácziójára akarja fordítani s ha e részben még további szükséglet, forogna fenn, ajánlom, hogy a jövő évi költségvetésben méltóztassék erről kellőleg gondoskodni. De, t. igazságügyminiszter űr, én meg vagyok győződve arról, hogy ha ez a munka már előbb ezen úton lett volna megkezdve, rég rendelkeznénk magánjogi törvénykönyvvel, sőt még azon véleményben is vagyok, hogy ha a házassági jognak szabályozása, ezen törvénykönyv keretén belül, mint azon szerves egésznek egyik alkatrésze eszközöltetett volna, nem viselte volna magán az egyházellenes irányzat azon eltagadhatatlan színezetét, a melylyel az, mindazon inezidensek és körülmények folytán, melyek a kormányt annak külön, a magánjog szerves egészéből kiszakítottan való szabályozására indították, kétségtelenül birt, s így az sokkal kevesebb izgalommal, s a felekezeti és társadalmi békének sokkal kevesebb felkavarásával lett volna megoldható. Én tudom, ismerem ezen munkának a nehézségeit, tudom, hogy nem lehet azt egy-két év alatt elkészíteni, hogy ezen az úton is a legjobb esetben négy-öt év kívántatik arra, hogy ez a nagy míí elkészíttessék, azért óhajtanám, hogy az igen t. miniszter űr, a mint kijelentette, a magánjogi törvénykönyv megalkotását csakugyan mielőbb munkába venni szíveskednék. De, t. ház, engedje meg, hogy ha már szólottam a módozatról, az útról, a melyen én a magánjogi törvénykönyvet a legmegfelelőbben s aránylag legrövidebb idő alatt megalkothatónak vélem, egyúttal kijelentsem azon meggyőződésemet, hogy mégis, mielőtt ezen bizottság a munkához hozzáfog, szükséges volna, hogy a főirányelvek megállapíttassanak, s ha a t. miniszter úr úgy látná czélszerünek, ez akár ankét útján is történhetnék, mert ilyen főirányelvek megállapítására igenis alkalmasak lehetnek az ánkét-tanácskozások. Erre annál inkább szükség volna, hogy azon általános alap- és sarkalatos hibák, melyek újabb törvényalkotásainkat anynyira jellemzik, legalább ezen műnél elkerültessenek. Ezek egyikéről, tudniillik az irály, a szerkezet elhanyagolásáról már szólottam, azért e tekintetben csak az előbb elmondottakra utalok; de vannak még egyéb ilyen általános sarkalatos alaphibák is. Egy másik ilyen alaphiba, a mely törvényalkotásaink egy nagy részét jellemzi, a túlságos részletezés, különösen a túlságos kazuisztikába bocsátkozás, a mi egyrészről a törvényben felesleges hosszadalmasságra vezet, de másrészről sokszor a törvényt zavarossá is teszi, és az alapelvek, az általános szabályok áttekintését nehezíti, és felette megnehezíti maguknak a törvényeknek az alkalmazását is a gyakorlati életben. Én erre is egy szembeötlő példát akarok felhozni; egyúttal ezen, általam felhozandó példa illusztrálására és igazolására szolgál and azon megjegyzéseknek is, a melyeket törvényeink szerkezeiére, irályára vonatkozólag tenni bátor voltam. Tessék csak összehasonlítást tenni a régibb törvénykönyvek közül az osztrák polgári törvénykönyv és porosz törvénykönyv, a porosz »Landrecht« között. Az osztrák polgári törvénykönyv világos szerkezetű, kevés kazuisztikába bocsátkozó, inkább általános azabályok felállításával elégszik meg; a porosz törvénykönyv bőterjedelmű, sok kazuisztikába bocsátkozik és nehézkesebb stílusú és a gyakorlati életben az alkalmazás megmutatta, hogy az osztrák polgári törvénykönyv sokkal könnyebben volt kezelhető és kezelhető ma is, mint a porosz törvénykönyv. Ezt elismeri az osztrák polgári törvénykönyvnek egyik éles bírálója is, Ausztriának egyik legkiválóbb jogászi tehetsége: Unger, a ki pedig az osztrák polgári törvénykönyvnek más irányban való elmaradottságát nem habozott kijelenteni, de a mi irályát és inkább általános szabályokra való szorítkozását illeti, a tekintetben az ma is mintaképűi vehető. Természetesen nem abban az irányban is, a mi rendszerét, felosztását s számos kérdésben elmaradott felfogását s rég túlhaladott álláspontját illeti, mert e tekintetben senkinek sem jut eszébe, nekem talán, ki e törvénykönyvet meglehetősen ismerem, íegkevésbbé azt követendő példa gyanánt felállítani. Az általam eddig kiemelt szempontokon kivűl s mellett, t. ház, figyelembe kell még venni a magánjogi törvény megalkotásánál azt is, hogy a kodifikálásnak tulajdonképeni feladata — legalább főleg — csak a létező jognak egyöntetű törvénykönyv alakjába való foglalása, természetesen a változott, fejlődött viszonyok tekintetbe vételével. Túlnyomó részben erre kell tehát figyelemmel lenni. Azért nem szabad viszonyokat szabályoznia, melyek az életben nem léteznek, nem szabad oly elméleti tételeket bevennie, melyeknek megfelelő életviszonyokat a gyakorlati életben nem találunk, vagy csak más országokban találunk, s azért más országok törvénykönyvei szabályozzák is, de minálunk azok nincsenek meg. De olyanokat sem szabad bevenni, a melyek csak a katedrára valók, s a
