Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-426

384 426. országos ülés 1895. február 8-án, pénteken. mellékes dolog, úgy, hogy erre méltán az eddiginél sokkal nagyobb súly volna fektetendő, mert világosan, egyszerűen és könnyen érthetően szerkesztett törvények sokkal könnyebben és helyesebben lesznek alk;ilmazhatók, mint a nehézkes, homályos szerkezetűek, melyek csak a jogvitákat szaporítják, és a jogbizonytalanságot, növelik. Én megengedem, hogy nem mindig könnyű leiadat a törvényalkotáshoz minden tekintetben megfelelő egyéniségeket kikeresni, olyanokat, a kik kiváló szakképzettség mellett nemcsak jó magyaros stílussal, de egyszersmind világos és könnyen érthető szerkesztésnek routine jávai is rendelkeznek. De hiszen az nem képzelhető mégsem, hogy a nagyszámú magyar jogászi karban nem akadnának, s így ne volnának az előadói tervezetek átdolgozásához bevonhatók olyanok, a kik az irály ezen követelményei iránt is érzékkel bírnak, s csak nem lehet feltételezni, hogy nem akadnának a magyar jogászok körében elegen, a kik ha egyes kodifikatoraink felett szaktudomány tekintetében nem is állanak, de annyi jogi képzettséggel mégis bírnak, hogy a törvényjavaslatokon szakszerűség tekintetében semmiesetre sem rontanának, stilus tekintetében pedig igen sokat javíthatnak, azt megfelelőbb formába önthetnék át. Csak nem kell egyes kodifikator uraknak hiúságból azon képzeletben élniök, hogy ők nemcsak szaktudományukat, de a stílust is jobban uralják minden más [szaktársaiknál. Égy kissé több önismeret s szerénység e tekintetben is meghozná a maga gyümölcseit. Nem szabad oly exkluzívnak lennie annak, ki ily munkára vállalkozik, mint azt nem egyszer tapasztaljuk, — nem mindegyiknél, de egyeseknél, — hogy azt képzelik, hogy minden más nézet, mely az övékétől eltér, munkájuk megrontása és megbontása; pedig az sokszor csak helyesbítés, sokszor csak a szerkezet j avítása. De, t. ház, nem akarom itt most a törvények irályára, szerkezetére vonatkozó bírálatot tovább folytatni, hanem rátérek fölszólalásom tulajdonképeni főtárgyára, anyagi magánjogunk kodifíkácziójának kérdésére. Nem akarom részletesen vázolni ezen kérdés eddigi történetét, egyes momentumokat abból fejtegetésem folyamán úgyis ki fogok emelni. Nem akarok a t. volt igazságügyminiszter úrnak sem szemrehányást tenni azért, hogy más számos alkotásai figyelmének java részét elvonták ezen kérdés megoldásától, és így rá nézve nem volt lehető, hogy ezen ügy megoldását is a czélhoz — legalább lényegesen — közelebb vihette volna. Csupán a helyzetet akarom konstatálni, a melyben jelenleg vagyunk, és az eddig követett eljárás és irány helytelenségét, czélszertítlenségét, hogy ebből levonjam a jövőre a következtetést, megjelöljem az utat, a módot és általában az irányt, a melynek követése mellett eredményesebben fogunk czélhoz juthatni. (Halljuk!) Anyagi magánjogunk terén még ma is azon állapotban vagyunk, melyben voltunk ezelőtt 25—28 évvel, igen kevés kivétellel. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Az anyagi jogegység az ország különböző területi részei közt a gyámság és gondnokság tekintetében ugyan már helyre van állítva; a már törvénynyé vált és a kormány által életbe léptetni czékott házassági jog terén meglesz majd, de ezektől eltekintve, magánjogi állapotaink még ma is a 28 év előtti teljes ziláltságban leiedzenek. Ugyanaz a messzemenő partikulárizmus van ma is, a mi volt akkor, s az állam egysége az Erdélylyel való uniónk daczára a magánjogegysége által s útján még ma sem nyer kifejezést, pedig a partikulárizmus, a jogegység hiánya e téren az államegység tekintetéből ép oly veszedelmes, mint más téren, mert a mint előbb voltam bátor hangsúlyozni a sajtótörvényre vonatkozólag, ugyanez a körülmény itt is fenforog, hogy a jogegység hiánya tápod ad az unió elleni izgatásoknak és törekvéseknek. De, t. ház, felette hátrányos ez az állapot a jogszilárdség szempontjából is, s én gyakorlati példával fogom e részben a helyzetet megvilágítani. (Halljuk! Halljuk!) Ha egy örökhagyó, mondjuk a Királyhágóntúli részben, vagy a fehértemplomi, vagy a pancsovai törvényszék területén lakott és halt el, a, mennyiben az ország más területén is hagyott hátra ingatlanokat, vagy megfordítva ezen területen lakott, és annak is hagyott hátra ingatlanokat, akkor a mai jogállapot mellett az következik be, hogy annak a hagyatéka az örökség egységének természetével homlokegyenest ellenkezőleg szétszakad annyi külön örökségekre, a hány külön jogterületen fekszenek az ingatlanok. Az egyik részre aztán például törvényes Örökösödés esetén alkalmaztatik a magyar magánjog az öröklött és szerzeményi javak különbségének figyelembevételével; a másik részre pedig alkalmaztatni fog az osztrák polgári törvénykönyv, a mely tudvalevőleg e különbséget nem ismeri. Ezen állapotok tarthatatlanságát felismerte már újabb alkotmányos életünk első kitűnő igazságügyminisztere, Horvát Boldizsár, e téren is már ő megindította az első munkálatokat, és még az ő igazságügvminiszterségének idejében készült el az általános rész első tervezete. Akkor, t. ház, azon vérmes reményben ringattuk magunkat, hogy aránylag rövid idő alatt hozzá fogunk jutni a kész magyar magánjogi