Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-426

426. országos ülés 1895- február 8-án, pénteken. 383 iránt, melyet ezen párt nevében, melyhez nekem is tartozni szerencsém van, Issekutz tisztelt képviselőtársam és barátom benyújtott. Nem arról van abban szó, hogy a sajtószabadság megszoríttassék; azt hiszem, hogy ezt a czélzatot a t. képviselő úr legkevésbbé tulajdoníthatja ezen pártnak, a mely mindig a közszabadság véri elmének oldalán állott. (Az elnöki széket gróf Andrássy Tivadar alelnök foglalja el.) Hanem igenis, mert látjuk, hogy a jelenlegi törvény a mai viszonyok között a sajtószabadság érvényülésének nem nyújt elég biztosítékot, azért tartottuk szükségeseknek ez irányban határozati javaslatot terjeszteni a ház elé. A másik indok, a melynek súlyosságát t. képviselőtársam is el fogja ismerni, az, hogy nem hiszem, hogy az unió érdekében levőnek tartsa akár ő, akár más azt a jogi helyzetet, a mely ma is fennáll Magyarország és Erdély közötti unió daczára, a mely folyton tápot nyújt azon izgatásoknak és törekvéseknek, melyek az unió ellen irányúinak, és az államegység megerősítése is igényli tehát e tekintetben is a jogegységet. Ez a másik indoka tehát a határo zati javaslatnak. A sajtószabadság szempontjából különben az eljárásra helyezzük a súlyt, mert ép az eljárás legkevésbbé nyújt ma a sajtószabadságnak kielégítő biztosítékot. Épen azért azon határozati javaslathoz, melyet Issekutz t. képviselőtársam benyújtott, hozzájárulok, és azt a t. háznak elfogadásra ajánlom. (Helyeslés balfelől.J A mi azt a kérdést illeti, a mely itt felvettetett, arról most nem akarok szólani, azért, mert az ügy érdemét a parlamentben tárgya landónak én sem tartom, mint, úgy hiszem, senkisem. E tekintetben, azt hiszem, tisztelt képviselőtársam olyan igazságokat pendített meg, a melyeknek valóságát senki kétségbe nem vonta, de azt senkisem érintette, mert Issekutz képviselőtársam tényeket, eljárási modort bírált meg, de az ügy érdemét egyáltalában bírálat tárgyává nem tette, a mint as Ítéletet, a bírói kogniczió eredményét sem bírálta, már pedig csak akkor lehetne szó az ügy érdemébe való beavatkozásról, hogyha a bírói kognicziót tette volna bírálat tárgyává. (Helyeslés a baloldalon.) Ezek után, t. ház, áttérve az igazságügyekre, előre kívánom bocsátani azon kijelentésemet, hogy jóllehet épen a t. igazságügyminiszter úr nagytehetségű közvetlen elődjének erősen érvényesülő és kidomborodó egyénisége az utolsó évek igazságügyi alkotásaira az ő egyéni alkotó erejének és szellemének jellegét a legteljesebb mértékben rányomta : mégis épen tekintettel arra, hogy az igazságügyminiszter úr, mint államtitkár, pár év óta, mint maga hangsúlyozta bevezető beszédében, az igazságügyek vezetésére irányadó befolyást gyakorolt, teljesen jogosultnak tartom vele szemben az igazságügyek egész vonalán bírálatot gyakorolni. Azonban részemről nem akarok az igazságügynek egész terére kiterjeszkedni felszólalásomban azért, mert azt már Issekutz Győző előttem felszólalt képviselőtársam igen behatóan megtette. Csak két kérdéssel akarok foglalkozni és ezek kapcsán némi általános reflexiókat tenni a kodifikáczióra vonatkozólag. (Halljuk!) Ezen kérdések egyike az anyagi magánjog kodifikácziójának eddig elhanyagolt kérdése, a másik a választásokra vonatkozó kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslat mindeddig nagyon is különösen vajúdó sorsa. Azt azonban mindenki előtt készséggel el akarom ismerni, mint olyan, a ki felszólalásaimban mindig szeretem az objektivitást szem előtt tartam, hogy a a t. miniszter úrnak közvetlen elődje a törvényalkotás terén nemcsak nagy tehetséget tanúsított, hanem több tekintetben eredményes munkásságot is fejtett ki. Még azt is konczedáiom, hogy alkotásainak jó része megfelel úgy a gyakorlati élet követelményeinek, mint a jogtudomány mai álláspontjának; bár itt mindjárt hozzá kell tennem, hogy azok némelyike, mint épen az igazságügyminiszter úr által előbb említett sommás szóbeli eljárás, még sokkal rövidebb ideig van életben, hogysem azt mondhatnók, hogy az — habár főelveiben, fővonásaiban kielégítőnek mutatkozik is — minden részleteiben is kiállotta volna már a gyakorlati élet tűzp robaját. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Azt nem is mondotta senki! Sághy Gyula: Ép azért nem akarok e részben végleges ítéletet mondani, mert azok a panaszok és észrevételek, melyek az azt alkalmazásra hivatott bírói közegek körébeu egy vagy más irányban felmerültek, a régi rendszerből az új rendszerre való átmenetel nehézségéből is származhatnak, s melyek alapossága vagy alaptalansága még csak később derülhet ki. De azon panaszhangokat és észrevételeket, melyek e törvénynek irályára vonatkozólag bírói és ügyvédi körökben egyaránt támasztattak, már ma is alaposaknak kell tekinteni. Ezeket egy olvasásra meg lehet ítélni, ebben tehát nem lehet semmi kétség. De Lát, t. ház, ez egyik általános alaphibája újabb törvényalkotásainknak, hogy a rikító magyartalanságuk mellett valóban nehézkes irályúak, sokszor épen nehezen érthető voltuknál fogva homályosak. Pedig, t. ház, a törvényalkotásnál az irály és szerkezet nem oly