Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-422
422. országos ülés 1895. február 4-én, hétfőn. 285 hátra, mint hogy ez a tétel külön megszavaztassák mindaddig, míg a kormány azon helyzetben lesz, hogy erre vonatkozólag a szintén Wekerle Sándor volt miniszterelnök úr által annak idején kilátásba helyezett törvenyjavaslatokat a t. ház elé beterjesztheti. Azt hiszem azonban, hogy e tekintetben a képviselőház határidőt egyáltalában nem tűzhet ki. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. Péchy Tamás: Bocsánatot kérek. (Halh íjuk! Halljuk!) T. képviselőház! Én arra a kérdésre, melyet előttem szólott t. képviselőtársam beszéde alapján fejtegetett, tudniillik arra, hogy itten egész egyházak lennének olyanok, a melyek hazafiatlansággal vádoltathatnak, hosszasabban kiterjeszkedni nem akarok, mert meggyőződésem szerint csakugyan lehetetlenség bármely egyházat egészében hazafiatlansággal vádolni. Hanem azon második kérdésre kívánok egy észrevételt tenni, a mely fejtegetéseinek tárgya volt, és a mely alkalmul szolgált a t. képviselő úrnak szavaira, hogy tudniillik ő azt mondja, hogy azon új tétel, a mely a 11. czím alatt levő 100.000 forintban irányoztatik elő, még egy ideig nem volna biztosan megállapítható. Nem osztozom azon nézetben, melyet Veres József t. képviselőtársam fejtegetett, hogy ezen tétel szolgál az egyházak kulturmissziójának pótlására, hanem osztozom azon nézetben, hogy ezen tétel szolgál egyedül azon az anyakönyvvezetésekért teljesített, most már államiakká tett szolgálmányok folytán elvesztett összegek pótlására. Ezt pedig a dolog természete szerint, miután a kormány íratja össze, igenis lehet reparcziálni igen rövid idő alatt és könnyen, (Úgy van! balfelöl.) legalább egy év alatt, mint azt Ugron Gábor t. képviselőtársam kívánta, mindenesetre. (Helyeslés balfelől) És én is azt tartom, hogy ebből olyan rendelkezési alapot csinálni, melyből Péternek, mert tetszetős gondolkozása van, adunk, Pálnak azonban, mert azé talán nem olyan tetszetős, nem adunk, nem lehet. Itt tulaj donképen egy más elv az, a mely figyelembe veendő, hogy tudniillik az egyházak papjai mikor megválasztatnak és meghivatnak, bizonyos összegíí fizetésre hivatnak meg, ez nekik biztosíttatik; most már ha az állam ebben csonkúlást okoz, nem követelheti, hogy a hívek pótolják ki az illető lelkésznek, hanem igenis az ő általa okozott csonkúlást ki kell pótolnia az államnak. (Helyeslés balfelől.) Én tehát azt tartom, hogy a legczélszerűbb és egészen helyes eljárás itt csak az lehet, hogy összeíratnának azon összegek, melyek valódi vesztességként kimutathatók, és az illető egyáíik a migak ptpj ainak a szerint, a mint választattak, levonás nélkül adják ki azt, a mit elveszítettek. Más eljárás itt helyén nem lehet. És azért arra kérem az igen t. kultuszminiszter urat, hogy ezen elv szemmel tartásával használja fel azt az összeget, addig is, míg e tárgyban részletes előterjesztést tehet. (Helyeslés balj elől.) Elnök: Kíván még valaki szólani? Ha senkisem, a vitát bezárom. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. képviselőház! (Halljuk ! Halljuk!) A vita bezárása után csak azért emelek szót, mert direkt kérdések intéztettek hozzám, a melyekre válaszolnom okvetlenül szükséges, így eiső sorban Veres József képviselő úr kérdi, vájjon az előző kabinet kijelentéséhez képest a különböző egyházakat illető segélyek majd annak idején törvénybe fognak-e foglaltatni; erre a leghatározottabban kijelenthetem, hogy igenis, én is oda fogok törekedni, a jelen kabinet is teljesen fentartja azt az álláspontot, hogy annak idején, mihelyt ezek a segélyösszegek végleg meg lesznek állapíthatók, mert hiszen az sincsen kizárva, hogy ezek még fokozatosan emelkedni fognak, tehát — ismétlem — igenis, mikor ezek bizonyos állandósági jelleggel bírnak, de természetesen csak ekkor, a törvényjavaslatot e tekintetben a ház elé fogjuk terjeszteni. Sághy képviselő úr nem egészen igazságos bírálatban részesítette az autonómiára vonatkozó nyilatkozatomat, mert én azt hiszem, hogy teljes határozottsággal nyilatkoztam, de természetesen nem szóltam az autonómia tartalmának részleteiről, mert hiszen az nem ide tartozik. Megmondtam a határokat, a melyek közt a katholikus autonómiának mozognia kell, s úgy látom, hogy ebben vele teljesen egyetértek, mert hiszen megmondottam, hogy ő Felsége legfelsőbb kegyúri jogai, továbbá pedig a katholikus vallás tanai képezik azokat a határokat, a melyek között az autonómia mozog. Én ezt nem czáfolatúl és nem ellenérvül hoztam fel, hanem én mint thézist, mint álláspontomat akartam megjelölni, hogy ebből is lássák a t. képviselő urak, hogy én milyen korlátok közt gondolom a katholikus autonómiának a megvalósítását. A részletekre vonatkozólag, méltóztassék megengedni, talán mégsem lehet paragrafusokba öntve ma már elmondani, hogy mi legyen az országos, mi legyen a megyei, és mi legyen a községi autonómiának hatásköre. A mi pedig azt illeti, mit óhajtunk tenni az autonómia megvalósítása érdekében, bocsánatot kérek: hogyha elolvassa beszédemet a t. képviselő úr, erre nézve is a leghatározottabban nyilatkoztam, midőn úgy állítottam fel a kérdést, hogy altér-