Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-411

411. orssságos ülés 1895. január 19-én, szombaton. 21 az az eset, hogy a honvédelmi miniszternek alkotmányos jogkörben kiadott rendeletei vagy ellenjegyzései esetleg azért, mert mint a Felség személye körüli miniszter Bécsben tartózkodik, Bécsből legyenek keltezve. Ez nem volna helyes közjogi állapot, és meg vagyok róla győződve, hogy nincs közjogász, ki ezen tévedését a t. miniszterelnök úrnak észre ne vette volna. Magam részéről kötelességem volt ráutalni erre, és a t. háznak szíves figyelmébe ajánlanom, hogy legalább felszólalás nélkül ne maradjon. Én, t. ház, befejezem szavaimat röviden azzal: tudjuk, hogy a harczok ideje következik ránk; büszkék vagyunk rá. Teljes lelkesedéssel és elszántsággal fogunk küzdeni azon kormány ellen, melynek fejévé az vált, ki Kossuth Lajos temetése alkalmával Kolozsvárra menekült, hogy a nemzeti nagy gyásznak tanuja ne legyen. (Elénk helyeslés és zaj a szélső baloldalon.) Ez nekünk elég a bizalmatlanságra, midőn azon politikai okokhoz, a melyek miatt a miniszterelnök úr iránt bizalmatlansággal viseltetünk, még ezen személyes ok is járul; és azért a magam részéről el vagyok tökélve a harczot az egész vonalon, a hogy illik, felvenni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Molnár Antal jegyző: Busbach Péter! (Nagy zaj a szélső baloldalon.) Búsbach Péter: T. ház! (Nagy zaj.) Egy pár igen rövid szóval akarom megköszönni Polónyi Géza képviselő úr szívességét, a melylyel engem kitüntetett, midőn igénytelen nézetemet idézte. Jóhiszeműségének jellemzésére talán elég, ha arra hivatkozom, hogy összeállította a kellemetlen dolgokat, (Zaj a szélső baloldalon.) és elfordította azt, a mi azon államférfiúnak . . . Polónyi Géza: Tessék, olvassa fel a kellemeseket I (A füzetet átnyiijtja Busbach Péternek. Hosszantartó, zajos derültség és taps a bal- és szélső baloldalon.) Búsbach Péter : Én össze akartam állítani azon nehéz helyzetet, a melyben Szilágyi az igazságügyminiszterséget átvette, és azon nehéz helyzetnek jellemzésére utána tettem, a mit a képviselő úr jónak látott elhallgatni: (Olvassa.) »Es mégis ez a férfiú volt az, a ki óriási talentumával később a polgári házassági vita alatt tartott beszédeivel egész Európa tiszteletét szerezte meg magának és a magyar parlamentnek^. Hát, t. ház, ilyen egyes kiragadott mondatok összeállításával & leggyűlöletesebb dolgokat lehetne előállítani. Nincs ember, a kiben árnyoldal is ne volna, és egyre volnék kiváncsi: ha akadna oly szerencsétlen ember, aki Polónyi képviselőtársam jellemzéséhez fogna, találna-e világos oldalakat? (Derültség és tetszés jobbfélől.) Polónyi Géza: Nem akarok házelnök lenni! (Zaj.) Papp Elek jegyző : Sierbán Miklós! Sierbán Miklós: T. ház! (Halljuk! Halljuk !) Ezen súlyos pillanatokban, midőn az ország teljes érdeklődése és figyelme ezen parlament felé van irányozva, legyen szabad nekem is a helyzethez egy pár szót szólanom. (Halljuk! Halljuk !) Beismerem, t. ház, hogy helyzetem nehézségének teljes tudatában vagyok most, a midőn egyrészről az előttem szóló kitűnőségek után emelek szót, másrészről pedig mert oly dologról akarok szólani, a miről mindenütt beszélnek, csak épen a legkompetensebb helyen, itt a parlamentben vagy épen nem, vagy nagyon is keveset. Örvendek, hogy mai napon előttem szólók, de különösen a miniszterelnök úr a nemzetiségi kérdést is megpengette, holott ez itt a parlamentben ilyen természetű alkalomkor nagyon ritkán szokott megtörténni. Én, t. ház, egy perczig sem habozom kijelenteni, miszerint a nemzetiségi kérdés teljes megoldása, minden egyes kabinetnek »conditio sine qua non«-ja, és joggal vártam én is, és várta az egész ország, hogy a miniszterelnök úr egy határozott programmot fog mondani, nem pedig bujkálni »ibis-redibis« Pythia-féle jóslatokkal. A miniszterelnök úr beszéde emlékezetembe idézte Castelar Emil azon mondását, hogy az ajkak nem taníthatják igazság gyanánt azt, a minek ellenkezőjét érzi a szív. A nemzetiségi kérdés megoldásától függ a maga egészében a haza nagysága s minden egyes polgár boldogulása. Mert csak röviden kérdem önöket: vájjon megelégedett s boldog azon család, a melyről az tartatik, hogy az egész külvilággal egyetértésben és békességben van, a maga belsejében azonban, saját tagjai között, a legnagyobb egyenetlenkedés és ellenségeskedés uralkodik? Röviden ez jelenlegi képe a mai helyzetnek az országban. Reménylem, hogy nem felesleges felemlítenem, miszerint a nemzetiségi kérdés tisztába hozatalának sürgetése vezetett engem azon elhatározásra, hogy beléptem ezen parlamentbe, elhagyva a passzivitást, a mely ma nemzetiségem kényszerhelyzetének kifolyása, mely egész nemzetiség azonban épen úgy, mint én, azon magasztos óhajnak adunk kifejezést, hogy vajha megszűnnének már azon differencziák, melyek miközöttünk és ő Felsége magas kormánya között oly fárasztóan hosszú ideig fennállanak. Csakis ez az egyedüli ok, mely arra