Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-416

416. országos ülés 1895. január 26-án, szombaton. 131 jenek a népnevelés jótéteményében, a lelkégztanítók alkalmazását nem lehet kizárni. Nem egy nemzetiség, nem egy felekezet kívánsága vagy privilégiuma ez csupán, találjuk ezt az erdélyi evangélikus egyházban, a szászoknál, találjuk ugyanoly mértékben ezen kívánságot és szükséget az unitárius egyháznál, találjuk majdnem megfelelő mértékben a református egyház különféle kerületeiben, valamivel kisebb mértékben az evangélikus egyházban, de megtaláljuk még a római katholikus egyházban és Magyarországban is, és természetes, hogy ott, a hol ezen az úton a dotácziók olyanokká válhatnak, hogy egy tisztességes, művelt ember azokból kellőképen fentarthatja magát, a hol e mellett a törvényszabta követelmények úgy a tanítói képesítés szempontjából, valamint a magyar n\ elv ismerete és azon képesség szempontjából, hogy a magyar nyelv taníttassék, megvannak, ott semminemű' józan törvényhozási indok nem foroghat fenn arra, hogy a népnevelési törvénynek oly magyarázat adassék, mely mellett ezen szükséglet legalább még ma kielégíthető ne legyen, és a mely mellett ezen intézmény csupán azon mértékben lesz leszállítható és megszüntetendő, a mely mértékben a községek vagyonossága, népesedése emelkedvén, lehetségessé válik szétválasztani két oly hatáskört, melyeket ma egy ember mindenesetre képes együttesen betölteni. Ezen szorosan, hogy úgymondjam, az elemi népoktatásra vonatkozó megjegyzések után legyen szabad a magasabb népoktatás némely kérdésére vonatkozólag is egy pár megjegyzést tennem. (Halljuk! Halljuk!) Es itt mindenekelőtt egy általános elvet kell, mint okvetetlenül szem előtt tartandót megemlítenem: azt, hogy sehol sem kell nagyobb mértékben, mint épen a népoktatásnál figyelembe venni azt, hogy mi felel meg a közönség kívánalmának. Szépek lehetnek a nevelésügyi kérdések, szépek lehetnek azon nevelésügyi theoriák, azon nagy eszmék, melyeket bizonyos czél szemmel tartásával logikailag magalkothatunk, de ha van egy tér, a melyen a közvetlen ösztön és érzék jelentőségét el lehet ismerni, és a közvélemény, hogy úgymondjam, spontán nyilatkozatainak jelentőséget kell tulajdonítani, úgy a népnevelés tere az. Ha valamely intézmény felé nagy a tódúlás, ha azt tapasztaljuk, hogy valamely intézményt a községek és városok egész sora, a nemzet osztályainak egy nagy része megkívánja és szükségesnek tartja, akkor akár beleillik ez egészen a tantervek keretébe, akár nem, akár a népnevelés összességének, hogy úgymondjam, logikai rendszerének kiegészítő részeként jelentkezik, akár némi anomáliaként mutatkozik, mégis tagadhatatlan, hogy a közszüksóg érzete itt egy kétségtelen vezérútat, vezérfonalat nyújt. S két tekintetben tapasztaljuk ezt a legnagyobb mértékben. Az egyik tekintet az, a mely, hogy úgymondjam, az elemi és középiskola közötti fejlődésre vonatkozik. Ilyen intézmény most tulajdonképen csak egy van, nagyobb számban, nagyobb arányokban kifejtve, s ez a középkereskedelmi iskolák intézménye. Logikailag nem helyes, czél ja tulajdonképen nem olyan, a mely azon nagy közkedveltségnek megfelelne, a melynek ez intézmények örvendenek. Tényleg úgy latszik, mintha nem volna szükség oly nagy mértékben a kereskedelmi képzésre, mint a minőben az ily intézetek azt nyújtják, és mint a minőben a különféle városok ezen intézeteket maguknak követelik. Tudom, hogy ennek egyik oka nem a népnevelés, hanem a véderő' által teremtett viszonyokban rejlik, hogy tudniillik itt egy alsóbbfokú érettségi vizsga állván fenn és annak letétele megadván az egyévi önkéntesi kedvezményt, igen sokan talán ezen intézeteket kizárólag e czélból frekventálják; de ennek nem az a következménye, hogy ezen intézetek, vagy hasonló intézetek számát lényegileg csökkenteni, vagy az érettségi vizsga feltételeit tetemesen szigorítani kellene. Egy közszükség ez, a mely nyilván előtérbe lépett; csak az a kérdés foroghat itt fenn, vájjon ezen intézetek mellé nem állíthatunk e más, analóg intézeteket, a melyek talán nem kereskedelmi, nem oly térre, a melyen talán túltermelés létezik az egyénekben, hanem más térre nevelnék az embereket, egy ugyanolyan képzettségi foknak megfelelő érettségi vizsga és előnyök elérésének kilátásba helyezésével, mint a minők ezen Intézetek mellett állanak fenn, de más pályákra való előkészítéssel, a mely más pályák, azt hiszem, ma adva vannak már hazánkban a körülmények, az ipar fejlődése következtében. Ma igen sok téren mutatkozik szükség képzett, magasabbrendü, bizonyos tudományos képzettséggel is ellátott munkaerőkre, a melyeken azelőtt ez egyáltalán fenn nem forgott s igen sok tekintetben mutatkozik az, hogy e munkaerőket, a melyeknek szüksége fennforog, a külföldről, jelesen Németországból keli importálnunk. Csak méltóztassék azon nagy körét nézni a foglalkozásoknak, a melyek az elektriczitás gyakorlati érvényesítésével kapcsolatosak, (Helyeslés jobbról.) az alsóbbrendű elektrotechnikusoknak és montőröknek nagy seregét, de más iparágakban alkalmazott művezetők, mesterek legnagyobb részét, a kiknél nemcsak kézügyesség a fő, sőt ez alárendelt, kivévén talán a rajz szempontjából, hanem a kiknél a fő bizonyos tudományos és értelmi képzettség, és e mellett tagadhatatlanul a kézügyességnek, habár nem is a szoros kézművesség szempontjából való kifejtése, és 17*