Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.
Ülésnapok - 1892-416
\ 41fi. országos illés 189í>. Január 2<>-án, szombaton. 121 utána következő báró Eötvös Loránd, volt közoktatásügyi miniszter űr sokkal kevesebb ideig viselte miniszteri méltóságát, mintsem hogy e tekintetben teljesen megismerhettük volna. Reménynyel fogadtuk, de reményünk valósítását nem láttuk meg. A jelenlegi igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr tanügyi politikájának helyes vagy helytelen voltát még ma szintén nem ismerhetjük. Mert igaz ugyan, hogy adott már programmot, az is igaz, hogy abban a saját kifejezései szériát azon főbb elveket és irányokat akarta megjelölni, a melyeket működésében követni fog, de, megvallom, én ezeket az elveket, irányokat programmbeszédében nem találom meg, nem találom az egész közoktatás rendszerére kiterjedő, azon egységes, öntudatos irányelvet;, a mely a helyes tanügyi politikának magvát vagy, ha úgy tetszik, tengelyét képezi. Azt látom, hogy az igen t. miniszter úr abból, a mi közoktatásunkban nem jó, igen sokat felismert; de hogy a felismert hibákat és hiányokat, alig egy párnak kivételével, milyen módon akaija orvosolni és pótolni, azt nem látom. Azt látom, hogy a t. miniszter úr egész hévvel, komoly igyekezettel és erős akarattal kíván működni; de hogy a nemzetet a legközelebbről és a legmélyebben érdeklő egyházi és közoktatási nagy kérdéseket s általában a nemzeti közművelődés nagy ezélját mily elvek, irányok és tervezet szerint akarja megoldani, elérni és biztosítani : azt nem látom. Különben minden kételyt, homályt és bizonytalanságot eloszlatni és tanügyi politikájának helyességét mentől rövidebb idő alatt bebizonyítani: ez a t. miniszter űr hivatása. Annyi azonban teljesen bizonyos, t. ház, hogy ha az eddiginél jobb, helyesebb tanügyi politikát akarunk, akkor mielőbb pótolnunk és helyre kell hoznunk mindazon hibákat, hiányokat és mulasztásokat, a melyeket a nevelés- és közoktatásügy terén eddig tapasztaltunk. Egyszersmind egy, legalább a főbb vonalaiban előre megállapított s nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szempontból is az egész közoktatásügyet átölelő, egységes irányszerű tervezet alapján olyan tanügyi politikát kell megteremtenünk, a mely tanügyünknek fokozatos emelkedését, haladását okvetlenül biztosítsa. Erre nézve pedig a már sokszor említettem, helyes tanügyi politika mellett okvetlenül szükséges, hogy pénzügyi tekintetben sokkal több, sokkal nagyobb áldozatot hozzon e téren az állam, mint eddigelé. Jól tudom ugyan, t. ház, hogy e tekintetben a jelenlegi költségvetés is már bizonyos javulást, emelkedést mutat. De kérdem, micsoda, milyen parányi ez a czél roppant fontosságához képest? Hiszen ha az iskolnfentartók, egyházak és községek esetleg lemondanának iskolatartási jogukról és az államnak kellene átvennie azokat, KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXÍI. KÖTET. higj'jék el önök, t. uraim, hogy az az összeg, melyet eddig az állam a közoktatásié czélokra adott, oly csekély, hogy akkor, ha minden iskolát az államnak kellene fentartania, az az öszszeg még az iskola-padok pora letakarítási költségének fedezésére sem volna elegendő. (Zaj.) Elnök: (Csenget.) Legyenek szívesek csendben lenni. Madarász Imre: Pedig az iskola úgy a közművelődés és tudomány, mint a nemzeti előhaladás érdekében feltétlenül szükséges. Az iskolában pedig tanítóknak kell lenniök, és pedig olyanoknak, a kik nem kényszerűségből, nem kenyérkeresetből, hanem örömmel, kedvvel, hazafias szent lelkesedéssel végzik a tanítást és nevelést a haza jövő reményeivel, a nemzet zsenge virágainál, a gyermekeknél, a kiknek bizony-bizony tanúlniok kell, mert igaz volt, igaz ma is, igaz marad mindig, hogy elvész az a nép, a mely tudomány nélkül való. A költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Perczel Béni jegyző : Kovács Albert! Kovács Albert: T. ház! En is, mint az előttem szólók legtöbbje, teljesíteni kívánom a t. miniszter úr óhajtását, (Halljuk! Halljuk!) és a tanügyhöz fogok szólani, nem pedig az egyházpolitikához. Az egyházpolitikához váló szólás alkalmas ideje a t. miniszter úrral szemben valamivel később fog elérkezni, akkor tudniillik, a mikor nemcsak feltevések, hanem immár kézzelfogható tények alapján lehet tőle megkérdezni, hogy vájjon a maga intranzigens felekezetnélküliségével és a, maga legintranzigensebb polgári házasságával hogyan kerülhetett egy olyan kabinetbe, a mely épen bizonyos tranzakcziók megtételére alakúit. (Tetszés a baloldalon ) De ezen kérdést azon, néhány hét múlva immár bekövetkezendő időre halasztóm. Azonban két egyházpolitikai kérdés immár tények alapján jogosult a t. miniszter úrral szemben. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Az egyik, a mely kisebb fontosságit, az, hogy ha már 8 az utóbbi hetek alatt oly békülékeny liberálissá alakúit át: miként vél szolgálatot tehetni a felekezetek közötti békének azzal, hogy azt a kíméletlen leleplezést, melyet elődje a kath. főpapsággal szemben tett, most újból ismételte és fölűjitotta? A másik, a fontosabb az, hogy mit ért a miniszter úr beszédje elején a tárgyalás alatti két egyházpolitikai törvényjavaslat azon lényeges alapelvei alatt, melyekre nézve nem szándékozik alkudni, a melyeknek integritását fentartja és mit ért bennök azon szavak alatt, a melyekhez nem akar mereven ragaszkodni ? Ez16
