Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-416

122 *!<*• országos ülés 1895. január 26-án, szombaton. iránt a házat bizonytalanságban hagynia nem szabad. Megengedem, hogy hatalma van erre a túloldal szavazataiban, de az alkotmányjog természete tiltja, hogy e hatalmával éljen, és akkor hagyja a házat bizonytalanságban, midőn először áll a ház elé, hogy annak bizalmát kérje. (Ügy van! balfelöl.) Tegnap igen furcsa hír volt eziránt elterjedve, melyet bizalmas suttogásban lehetett hallani: tudniillik, hogy a miniszterelnök már megegyezett a főrendiházi ellenzékkel, hogy az egyik törvényjavaslatból kihagyja a felekezetnélküliséget, a másikból a zsidó vallásra való áttérhetést, s így a főrendiház mindkét javaslatot elfogadja. Hát kérdem a t. miniszter urat, ezek-e azok a mellékes szavak, melyekhez nem ragaszkodik mereven, (Tetszés balfélől.) s ha igen, melyek hát azon alapelvek, a melyeknek integritását fenn akarja tartani? (Úgy van ! balfelöl.) De hát, a mint mondám, az egyházpolitikai térre most nem terjeszkedem ki, hanem áttérek a tanügyi kérdésekre, itt is azt a sorrendet követve, melyben a miniszter úr programmheszédje szerkesztve volt. Szólok hát először a népiskolákról. A miniszter úr programmja a népiskolákkal szemben két pontba foglalható össze: az egyik az 1868: XXXVIII. tcz. revíziója, a másik az, hogy a népiskolákat nem szándékozik államosítani A mi a revíziót illeti, ha jól emlékszem, néhány évvel ezelőtt magam vetettem fel először e kérdést itt és a közoktatásügyi bizottságban. Elmondtam, hogy bár e törvény keletkezése idejében kitűnő alkotás volt, de épen e jó törvény hatása alatt egy negyedszázad folyamán kinőtt az iskola annak keretéből, kinőtt főkép a magyar állam azon helyzetből, hogy továbbra is beérhetné az iskolára való befolyás azon mértékével, melyet e törvény megállapít, s hogy ennélfogva az revízióra szorul. De a mondott idő óta történt ez irányban egy jelentékeny tény : értem az 1893. évi XXVI. tcz. megalkotását. Ezen törvényczikknek czíme a felekezeti iskolák segélyezése; azonban gr. Apponyi három módosítványt adott be ezen tól'vényczikkhez, a mely el is fogadtatott. E három módosításnak együtt az értelme az, hogy a nemzeti iskola eszméje a felekezeti iskolának fölébe helyeztetik, nem ellenébe, hanem fölébe. Ezen törvény alapján ma Magyarországon megállhat minden jó iskola, ha a nemzeti eszmét szolgálja, de nem lehet semmiféle felekezeti iskola, semmiféle régi felekezeti autonómia alap ján, mely jogosítva lenne arra, hogy Magyarországon az állam ellen izgasson, és az államnak ellenségeket neveljen, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) mert a miniszter fel van hatalmazva arra, hogy az ily iskolát akkor zárathassa be, mikor az ebben az irányban hibázott, s ennek helyére állami nemzeti iskolát állíthasson fel. Ez a törvény egyfelől feleslegessé teszi az iskola államosítását; másfelől pedig a 68-iki törvény revízióját megfosztja azon fontosságtól és sürgősségtől, hogy a revízió egy miniszteri programúi sarkpontjává lehessen. A t. miniszter úr, úgy látszik, nem bír tudomással erről a törvényről; (Wlassks Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter tagadólag int.) beszédében legalább egy szóval sem említette ennek létezését, s ez nekem feltűnt. A t. miniszter úr eddig nem foglalkozván a tanögygyel, talán ezen törvény históriáját se figyelte meg. Ez a törvényczikk bámulatos hosszú idő alatt került vissza Bécsből, sokkal hosszabb idő alatt, mint a házasságjogi törvény, s mikor visszakerült, a t. miniszter úrnak nagynevű elődje ennek végrehajtását még csak meg sem kezdte, még csak meg sem kísérelte; közvetlen kitűnő elődje pedig — én úgy vagyok értesülve — hivatalba lépése alkalmával kiadta a büróban a jelszót, hogy ezzel a törvényczikke! ne hozakodjanak elő, és hogy a felekezetekkel és a nemzetiségekkel jó békességben kell élni. Sem az egyik, sem a másik egyetlen egy lépést másfél év alatt e törvény végrehajtására nem tett, s most ezen előzmények után a miniszter úr teljesen hallgatással mellőzi, s létezéséről tudomást sem vesz. Ez bennem aggodalmat keltett. Ha a t. miniszter úr ezt a törvényt hallgatással tünteti ki, s ha egyszersmind az államosítást tanügyi politikájából teljesen kizárja: akkor soha se fogja felépítni azt a nemzeti kultúrát, a melyért az atheizmusnak néhány hét előtti ékesen szóló ügyvédje most még az Istenhez is felfohászkodott. (Derültség és tetszés a bal- és szélsőbalon.) A t. miniszter úr meglehetősen éles kritika alá vette azt, a mi a tanügy terén létezik, és a mi a múlt években történt. Úgy látszik, ez most divat a túloldalon, mert a t. túloldal mai szónoka is követte ebben vezérét. Hát hiszen nem az én feladatom, hogy a megelőző kormányokat tanügyi működésükért megvédelmezzem. Magam is megtámadtam őket többször ég élesen, de mindig kiemeltem azt, hogy a népiskolai ügy Magyarországon az 1868-iki törvényen egészséges alapon nyugszik, és ha talán történtek hibák ezen körben is, de sokkal kisebb mértékben történtek, mint a gimnáziumi oktatás terén, és a tanügynek ez az ága az egészséges fejlődés útjáról soha leterelve nem lett. Ezt most is kiemelem, s figyelmeztetem a t. miniszter urat, hogy ha esakugyan véletlenül az találna lenni a predesztinácziója, hogy