Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-415

415. országos ölés 1895. január 25-én, pénteken. 105 azonban, nem tudom ezt a pénzt elkölteni. Mert hiányzottak néki akkor az arra való egyének. Polónyi Géza: Most el tudná költeni! (Derültség a szélső baloldalon.) Prileszky Tádé: Trefort Ágoston idejében, mert rosszak voltak pénzügyi viszonyaink, igen keveset adhattunk; ő azonban megtette azt, és igen helyesen, hogy a mire szükség volt, arra póthitelt sem kért, hanem túlkiadásokban számolta azt el, és nem találkozott egyetlen egy képviselő sem, aki ezt megtagadta volna. Én a jelenlegi miniszter úr programmját, a mely ellen alapos ellenvetéseket nem hallottam, egész tisztelettel a magamévá teszem, mert őszintén és igazságosan elmondotta nézeteit, a mint azt hiszem, hogy egy minisztertől el lehet várni, és nézeteit tiszteletben is kell tartani. Ehhez tehát nem szólok; egy kérést azonban intézek hozzá. (Halljuk! Ealljuk!) Én azt hiszem, hogy Magyarország mindenesetre csak akkor lesz nagy, ha az egyerrjogosított magyar állampolgárok nemcsak szívben és lélekben, de nyelvben is magyarok lesznek. Mert én azt tartom, hogy nálunk nemzetiségek nincsenek, (Derültség a szélső baloldalon.) nálunk csak egyenjogosított magyar állampolgárok vannak, mert a ki e szent földet lakja, a ki itt él és hal, az nem lehet más, mint magyar, (Helyeslés a szélsőbalon.) Adjuk meg tebát mindenkinek az alkalmat a magyar nyelv elsajátithatására, mert tapasztalásból tudom, hogy ennek milyen sikere lehet. Kerületemben, mely tót ajkú honpolgárokból áll, három magyar állami elemi iskolát állítottunk fel már. Méltóztassék a miniszter úrnak megnézni, vagy megnézetni, vagy nézze meg bármely képviselő úr, hogy ennek mily sikere lett. Ott a tót gyerekek jobban beszélnek magyarul, mint mi. (Élénk derültség.) A hol tehát egy község áldozatokra kész és arra fogja kérni a t. miniszter urat, hogy egy állami iskolát állítson fel, ne nézzen a budgetre, hanem ha van pénze, adjon, ha nincs pénze, akkor is adjon. (Derültség.) Kérjen póthitelt, ha arra nincs idő, számolja el, mint túlkiadást. Olyan képviselő nem lesz itt a házban, a ki erre a költséget meg ne szavazná. (Élénk derültség.) A második dolog, a mire nagyon kérem a t. miniszter urat, hogy a felekezeti iskolákat — tapasztalásból beszélek, mert kerületemben is vannak ilyenek, a hol szép sikerrel tanítják a magyar nyelvet — kisérje figyelemmel, és azokat, a hol tényleg sikert tudnak felmutatni, — hiszen Magyarországot egy pár ezer forint nem öli meg — részesítse bizonyos jutalomban; (Helyes lés.) ez sokba nem fog kerülni és igen jó hatással lesz, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Igaza van annak a rómainak, a ki azt mondta, mikor valami nagy dologba kezdett: KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXII. KÖTET. »Quid valeant humeri, rpiid ferre recusent,« Hogy mit képes elbírni, mit nem, ezt tartsa szeme előtt; de a mit vállai elbírnak, azt teljes erővel léptesse is életbe. A költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Perczel Béni jegyző: Gróf Zichy Jenő! Gr. Zichy Jenő: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Nem volt ugyan szándékomban az általános vitában résztvenni. Fentartottam volna azt magamnak azon időre, a midőn a részletes tárgyalásnál azon pontokra kerültünk volna, melyek kulturális momentumuknál fogva elvi felfogás folytán engem közelről érdekelnek, mert azokban vélem nemzetem boldogulásának és jövő fejlődésének alapját! És ha mégis felszólalok, teszem ezt azért, mert az igen t. miniszter úr tegnapi programmbeszédének, mondhatnám székfoglalójának kifejtése közben a kulturkérdések tárgyában egy pár, engem közelről érdeklő momentumra tett megjegyzéseket és észrevételeket, tavalyi indítványaimat felemlítvén. De ha malmost, az általános vitánál felszólalok, nem a kultuszminiszter úr beszéde késztet főleg erre, mert hiszen a miniszterelnök úr körülbelül ugyanazokat mondotta. És valóban, az igen t. kultuszminiszter úr és miniszterelnök úr beszédeiben — bármit mondjon az én kedélyes barátom, Prileszky Tádé — én mégis ellentétet látok. Hiába mondja ő, hogy nincs; van azokban ellentét, még pedig igen nagy ellentét. A nagy vitáknál, midőn a szenvedélyek magas hullámokat vertek, csendben voltam, nem szólaltam föl, de ma engedje meg a t. ház, hogy elmondjam véleményemet. (Halljuk! Halljuk!) Itt nem egy reformról, nem egy párt hatalmáról, de az ország sorsáról van szó. Adják vissza a nemzetnek, az országnak a békét. (Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Itt egy kifejezésre kell, hogy visszaemlékezzünk, melyet Colbert mondott XIV. Lajosnak, mikor ott is rohamosan akartak reformintézményeket létesíteni. Ezt mondotta: »Auprét du bonheur d'amélivrer il y a danger d'immover.« Ez azt jelenti, hogy rohamosan rombolást ne tűzzünk ki magunknak czélúl, de haladjunk lassan, de biztosan. Ez szolgáljon mindjárt válaszúi előttem szóló kedélyes képviselőtársamnak azon észrevételére, a mit az imént tett, beszédjének azon részére, a hol azt mondja, hogy hiszen Trefort miniszter és a mostani is, midőn a budgetet összeállítják, ha nincs kellő anyagi erejük, ám költekezzék csak tovább és kérjenek utólag póthitelt, ne törődjenek a megállapított budgettel. Ez veszedelmes preczedens volna, mert ha ezt megteszi a kultuszminiszter, megteszi a kereskedelmi miniszter is, és a többiek is. A példa u