Képviselőházi napló, 1892. XXII. kötet • 1895. január 19–február 11.

Ülésnapok - 1892-415

106 415. országos ülés 1895. január 25-én, pénteken. vonz! (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ennek helyesebb megoldása a czélszerfí beosztásban foglaltatik. Oszszák be helyesen a szükségleteket, nyújtózkodjanak a takaró hosszáig; a kereskedelmi tárcza dotálásánál épúgy, mint a kultuszminiszterénél, és egyáltalában mindegyik táreza előirányzatánál, és ne menjenek oly felesleges kiadásokba és az adófizető polgárok oly megterheltetésével járó idétlen reformokra, mint a minőket utóbbi időkben megszavaztak. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ezt mellékesen mondottam el, de már régen a szívemen feküdt, és újból is azt mondom, ha a sírna bársonyszékről elmélkednek a kultuszminiszter és miniszterelnök: adják előbb vissza a békét az országnak! (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Azt mondottam, ellentétet látok a kultuszminiszter és a miniszterelnök beszédében. Sajnos, tegnap nem lehettem jelen, csak ma olvastam. Mindjárt ott, a hol az egyházpolitikai javaslatokról szól, igen lényeges ellentéteket látok. Egész ridegséggel ragaszkodik az egyházpolitikai javaslatokhoz, és mindjárt utána azt mondja: (Olvassa.) »mi a vallásosságot és a vallásos érzület ápolását, a magyar állam rendje egyik kardinális biztosítékának tartjuk, és annak erkölcsi tekintetben a legnagyobb erőt tulajdonítjuk, (Élénk helyezés.) az érintkezésben pedig az egyházzal és felekezetekkel mindenesetre még a túlságos érzékenységet is kímélni akarjuk.« A miniszter úr tehát kifejti, hogy nem szándékozik sérteni a vallásos érzelmeket, és az egyik törvényjavaslatban ott van a felekezetnélktíliség. E kettő nagyon messze fekszik egymástól! Áttér a miniszter úr a katholikus autonómiára. Ez természetesen minden kultuszminiszteri proframmbeszédben elő kell, hogy forduljon. (Derültség balfelől.) Ez olyan bevett szokás. így kezdjük, és befejezzük szép, általános liberális frázisokkal; beleveszszük a szegény öreg Deákot, hogy azt mondotta rá: csinálják azt a katholikusok maguk, mi csak azt fogjuk megmondani, hogy mit ne csináljanak bele! Aztán végül jön az ankét. Ez az »entreprise des pompes funébres«, a mivel mindent el lehet temetni. (Derültség balfelől.) Ezzel 30 éY óta temetik az autonómiát, ezzel viszik temetőbe a kongrua kérdését, hanem azért jönnek rohamosan a legszebb, a legnagyobb és legdrágább reformeszmékkel. Nos, tisztelt miniszteriura, valamennyiökhöz szólok, (Egy hang balfelől: Nincsenek itt!) egy képviseli őket, hiszen egy értelemben vannak valamennyien. Tettekkel nyerjék meg a bizalmat az országtól, melylyel ma bizony még nem bírnak. A kultuszminiszternek különben én tisztelem személyét és bizalommal is vagyok képességei iránt, el is fogadom azt, a mit itt a népoktatás és az oktatás teóriájáról kifejtett; de szépen kérem, kerülje az »ánkét« kifejezést. (Derültség balfelől.) Kérem a t. miniszter urat, tartsa magát távol ettől a szerencsétlen fogalomtól, mert ezzel még vajmi kevés létesíttetett. Itt van megint a művészet kérdése: a múzeum kezelése. (Derültség balfelől.) No kérem, itt rettentő dilemmában érzem magamat, de még nagyobb dilemmában lehetnek önök odaát, t. uraim és képAiselőtársaim, a szabadelvű párton. Hiszen én csak köszönetet szeretnék szavazni a miniszternek, de akkor maguk haragusznak meg reám, t. képviselőtársaim, a túloldalon! Mert mit tapasztalunk. Azt mondja a miniszter űr, persze ankét van itt is kilátásba helyezve, (Derültség balfelől.) hogy az elődei nézeteihez és elveihez ragaszkodik; de kérem, melyik elődjének nézeteihez? A legutóbbiéhoz? A legutóbbi elvetette interpellácziómra adott feleletében az én indítványomat, az utolsóelőtti pedig elfogadta a t. ház egyhangú hozzájárulásával. Elismeréssel vagyok a jóakarat iránt és nagyon fogok örvendeni, hogy az indítványom, ha már meg kell lennie — ankét formában, — tanulmány tárgyát képezze; de az istenért, hisz oly egyszerű dolog ez a két indítvány, a mit már elfogadtak —• újból — szóval fogadták el, nyomtatásban napirendre tűzték, megint elfogadták: és azután ez húzódik már négy esztendeje, és az országnak ez a kincses háza odaát nem érdemli meg, hogy az urak egyszer egy órára összejöjjenek és azt elintézzék! (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Ha én, mint egyszerű képviselő, ki tudok dolgozni egy törvényjavaslatot egy fél nap alatt, és mert nem tárgyalják, tízszer is interpellálok: tartsa a kormány kötelességének mielőbb intézkedni. (Helyeslés a baloldalon.) Talán nagyon is rápirítottam a kormányra, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy az egyszerű, közönséges polgári észszel gondolkozó, nem a »multi vocati, pauci electi«, nem a liberális párthoz tartozó képviselők ezen állapotok iránt bizalommal nem lehetnek! Önök odaát ma feketét szavaznak meg, holnap a fehéret üdvözlik, holnapután ismét a feketét. (Félkiáltások a szélsőbalon: Sárgát! Derültség a szélsőbalon..) Ez így van. Mert midőn ezen indítványom szóba került, egyhangú, lag elfogadtatott. Gróf Csáky Albin, akkori kultuszminiszter kiemelte, hogy a mennyiben az indítvány a múzeumra vonatkozólag a miniszteri felelősséget csorbítani nem fogja, hozzájárul az általam indítványozott, főrendekből és képviselőkből összeállítandó bizottság szervezéséhez. Önök akkor egyhangúlag elfogadták az indítványt, melyet a jelenlegi miniszterelnök, akkori házelnök enuncziált. Mikor a kivitelre került a sor, hosszasabban húzódván a "dolog, előbb in-