Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.
Ülésnapok - 1892-400
290 399. országos ülés 1894. deczejnber 10-én, hétfűn. lás nem képzelhető, mely a szabadelvű párt döntő poziczióját alterálhatná. A ki tehát akarja, hogy a szabad el vfíség az 1867-ki közjogi alapon (Nagy zaj a szélsőbalon. Elnök csenget.) további alkotásokat és haladásokat tegyen, és nem akarja, hogy egy veszélyes chaóz bekövetkezhessek, a dolgok mai állásában kell, hogy a szabadelvűek táborát erősítse, és jövendőjének biztosításához teljes erővel hozzájáruljon. (Halljuk! Halljuk!) Ez az én meggyőződésem, és mivel úgy vagyok meggyőződve, azon feltevésben, sőt azon világos feltétel alatt, hogy a párt szabadelvűség dolgában sohasem fog megretirálni, s hogy ennélfogva a még el nem intézett két egyházai kormány résééről jelen vannak: Wekerle Sándor, gr. Andrássy Gyula, Hieronymi Károly, Lukács Béla, Szilágyi Dezső, gr. Festetits Andor, b. Eötvös Loránd, Josipovich Imre, (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök í Méltóztassanak helyöket elfoglalni, az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Molnár Antal jegyző úr fogja vezetni. A javaslatok mellett szólni kívánókat gr. Esterházy Kálmán, az azok ellen jelentkezőket Hock János jegyző urak fogják jegyezni. Olvastatik a tegnapi ülés jegyzőkönyve. Molnár Antal jegyző (olvassa a deczembér hó 10-én tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Kérdem a t. házat, van-e megjegyzés a jegyzőkönyvre í (Nincs!) Ha nincs, akkor az ezennel hitelesítve van. T. ház ! Kérem, méltóztassék az elnöknek felhatalmazást adni arra nézve, hogy Csáky Kálpolitikai javaslathoz is rendíthetlenííl ragaszkodni fog: a kormánynak megszavazom az indemnityt, a szsbadelvűpártnak pedig felajánlom közreműködésemet. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Nagy zaj a szélső baloldalon.) Elnök: T. ház! Az idő előrehaladott; szólásra többen vannak még felírva, a tanácskozást tehát ma már nem folytatjuk; a holnap délelőtt tíz órakor tartandó ülésnek napirendjén lesz ezen törvényjavaslatnak folytatólagos tárgyalása. (IIelyeslés.) Az ülést ezennel bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 55 pereskor.) mán gróf halála folytán Szepesmegye lőcsei választókerületében a képviselő választás megejtése iránt intézkedhessek. (Helyeslés.) Méltóztatnak hozzájárulni. Bemutatom az egri királyi törvényszék és területéhez tartozó járásbíróságok és ügyészség hivatalszolgáinak és fogházon személyzetének Szederkényi Nándor, a munkácsi országos fegyintézet őrszemélyzetének Nedeczey János, a nagyszebeni törvényszék és hozzátartozó járásbíróságok és ügyészség szolga és fogházőri személyzetének Tóth János, a treii cseni törvényszék és területéhez tartozó járásbíróságok és ügyészség hivatalszolgáinak és fogházőri személyzetének Rakovszky Gréza, s végre a zalaegerszegi törvényszék és hozzátartozó járásbíróságok s ügyészség szolgáinak és fogházőri személyzetének Mandel Pál képviselő által beadott kérvényét az 1893. évi IV. törvényezikk reájok vonatkozó részének módosítása tárgyában. 400. ORSZÁGOS ÜLÉS 1894. évi deczember hó 11-én, kedden, B. BánfFy Dezső elnöklete alatt. Tárgyal: Jegyzőkönyv hitelesítése. — Elnök felhatalmazása a lőcsei választó-kerületben új választás elrendelésére. — Kérvények bemutatása. — Indemnity-törvónyjavaslat 1895. január—februárra. Névszerinti szavazás. — Napirend. — Pénzügyi bizottság jelentéseinek bemutatása: 1. a közöshadsereg katonai nevelő- és tisztképző intézeteiben magyar állami alapítványi helyekre elhelyezett iíjakról; 2. a Ludovika-akadémia 1893. évi állapotáról és 3. a hadmentességi díj-alap álladókáról szóló honvédelmi miniszteri jelentós tárgyában; továbbá 4. a honvédmenház 1893. évi számadásairól, működéséről és állapotáról szóló belügyi és honvédelmi miniszteri együttes jelentés ós végre 5. az országos honvédsegélyzőegylet 1893. évi számadásairól, működéséről és állapotáról szóló honvédelmi miniszteri jelentós tárgyában.