Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-399

286 399. országos ülés 1894. deczember 10-én, hétfőn. előfeltétel meg volt, akkor az ország sok bajtól, sok viszontagságtól, én az azóta permanenssé vált személyes harczoktól még megszabadult és gyorsan előrehaladhatott volna. (Zaj a szélsőbalon. Bálijuk ! jobbfelöl.) Mindezen okoknál fogva, és az utolsó választások alkalmával is ellenzéki programmal léptem fel, és az ellenzéki padokon bizonyára meg is maradtam volna, ha a "Wekerle-kabinet kormányra léptével támadt azon reményemet, hogy végre csakugyan bekövetkezett a komoly reformok érája, lépésről-lépésre mindinkább megvalósulni nem látnám. (Folyton tartó, nagy zaj a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Azonban eltekintve attól, hogy én aWekerlekormányban a demokratikus irány perszonifikáczióját látom, s hogy én ezen kormány iránt már ezen okból is a legmelegebb rokonszenvvel viseltetem, mindinkább látom és tapasztalom, hogy a jelenlegi kormány alatt az én politikai eszményeim és vágyaiai egymásután a meg valósítás stádiumába jutnak. (Folytonos zaj a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Én az évek hosszú során át az ellenzéken küzdöttem, mert mint gyakorlati jogász, láttam, és ismertem azon pusztításokat, a melyeket az írásbeliség az igazságszolgáltatás terén tesz, (Nagy zaj a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk ! jobbfelöl.) és ime ma azt látom, azt tapasztalom, hogy a szóbeliség habár nem is abban mértékben a minőben én óhajtottam volna, de mégis tényleg be van hozva. (Nagy zaj a szélső baloldalon. Halljuk ! jobbról.) Ellenese voltam és vagyok a mai megyei rendszernek, mert ebben látom a mi gyarló adminisztrácziónk fészkét, és a mi nemzetiségi bajaink egyik legfőbb kútforrását. (Nagy zaj a szélső baloldalon. Elnök csenget. Halljuk jobbfelől.) És ma tudjuk, hogy a kormány a közigazgatás államosítását nemcsak komolyan akarja, de már több törvényjavaslatot is beterjesztett, a többit pedig legközelebb fogja beterjeszteni. Hogy ebben a tekintetben nem követi egészen azt a sorrendet, melyet én is helyesebbnek tartottam volna, tudniillik, hogy előbb az úgynevezett garaneziális törvényeket kellene megalkotnia, az nem olyan lényeges differenczia, hogy e miatt, kételkednem lehetne a kormány reformmunkájának komolyságában. (Zaj a szélsőbalon. Halljuk! jobbfelől.) Látom tehát, hogy mind az, a minek hiánya miatt mindeddig az opoziczióval mentem, a mostani kormány által egymásután a megvalósítás stádiumába jutott, s hogy lépésről-lépésre mindinkább magáévá teszi, sőt effektuälja azon programmot, vagy legalább annak leglényegesebb alkatelmeit, a melynek szolgálatában én annak idején a közjogi alapon álló ellenzékhez csatlakoztam. Ha mind a mellett, és mind ennek daczára az opozicziónál megmaradtam, úgy ez azért történt, mert nem tapasztaltam volt, hogy a kormány azonkívül, hogy a belügyi reformok terén az általam is mindig szem előtt tartott politikai irányban halad, a közjogi természetű kérdésekben is megfelelne azon várakozásoknak, a melyeknek megvalósítása nélkül sem a hazának a szó speczifikus értelmében vett magyar nemzeti igényeit kielégíteni, sem pedig Magyarország államiságát előbbre vinni nem lehet. (Nagy zaj a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Én pedig mindig azt akartam, és akarom most is, hogy ez az ország ne csak a szónak internaczionális európai értelmében vett kulturállammá, hanem hogy magyar kulturállammá váljék. Magyar legyen a lehetőségig nyelvi tekintetben is, de első sorban államjogilag véve ; államjogilag olyan értelemben, mint a hogyan az az 1867-iki kiegyezési törvényből következik, nem kérve abhoz semmit, de nem is engedve abból semmit, a mi benne foglaltatik. (Helyeslés jobbfelöl. Nagy zaj a szélsőbalon.) De megjöttek az egyházpolitika napjai, s ez teljesen megváltoztatta az egész helyzetet, minden vonalon és minden irányban. (Halljuk! Haljuk!) A közjogi alapon álló pártok az egyházpolitika napirendre jutásáig főleg abban különböztek egymástól, s azért állottak egymással szemben, mivel a kormánypárt a közjogi alapon álló ellenzék felfogása szerint a belügyi reformokban sok ideig nem volt elég bátor, és nem volt elég szabadelvű, a közjogi kérdésekben pedig nem volt elég magyar, és nem volt elég nemzeti. Az egyházpolitika napirendre jutása óta azonban a megkülönböztető formula már nem így, hanem az ellenzék részéről már pure et simple úgy hangzott, hogy buktassuk meg a kormányt és pártját, mert erre az alkalmat talán most meghozta a változott helyzet különösen abban és azáltal, hogy az egyházpolitika folytán a klerikálisok, a feudálisok, a hyperlojálisok, szóval a reakcziónak összes elemei is ugyan e czélra törnek, s így a közös czél elérésére most oly tábort lehet összecsődíteni, mely végre talán elég erős lesz arra, hogy meg lehessen buktatni a kormányt, s szét lehetne robbantani a szabadelvű pártot. (Helyeslés jobbfelől. Nagy zaj a szélső baloldalon.) Hogy aztán ezen közös czél minő elemeket hozott egy kalap alá, azt közelebbről jellemezni felesleges volna, úgy is tudja mindenki, s hogy én egy ilyen szövetségesek támogatta pártban nem maradhattam meg, nem maradtam meg oly politikusok között kik, más-más okokból ugyan, de akarva, nem akarva, mégis egy gyékényen