Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-399

268 399. országos ülés 1894. űcezembcr 10-én, hétfőn. házhoz, hogy e rövid törvényjavaslatnál, a melyben határozottan van appropriáczió és felhatalmazás, ettől eltekinteni méltóztassék? Nem. En e tekintetben teljes mértékben ismerve a helyzetet, erre vonatkozólag a pénzügyi bizottságnak bár nem minden tagja részéről, csakis a többsége részéről birom a felhatalmazást, hogy e szempontból ezen kormánynak ajánljam a törvényjavaslat megszavazását. Kérem iehát t. házat, méltóztassék a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Hock János jegyző: Helfy Ignácz! Helfy Ignácz: T. ház! Igen helyesen jelezte a t. előadó úr, hogy valahányszor az indemnity kérdés a ház elé kerííl, — pedig elég gyakran, majdnem évenkint kerííl elébe, — mindig kétféle fölfogás igyekszik a házban érvényesülni. Mig az egyik rész azt határozottan bizalmi kérdésnek tekinti, a másik rész nem lát benne egyebet, mint modus vivendit, kényszerű eszközt arra, hogy az adminisztráczió fennakadást ne szenvedjen. Szerintem ugyan az a felfogás a helyes, mely bizalmi kérdést lát benne, mert hisz az indemnity törvényjavaslat meghatalmazást tartalmaz, már pedig meghatalmazást csak annak szoktunk adni, a ki iránt bizalommal viseltetünk. Egyébiránt rám, és t. elvbarátaimra nézve mindegy, a két felfogás közül melyik a helyes, mert mi sem a kormány iránt bizalommal nem viseltetünk, sem arra nem érzünk hajlandóságot, hogy bármely kormánynak, mely a 67-cs alapon áll, módot nyújtsunk akár csak ideiglenesen is arra, hogy ezen az alapon a kormányzatot tovább vezesse. (Úgy van! a szélsőhalon.) Ennélfogva kijelentem elvbarátaim s a magam nevében, hogy e javaslatot el nem fogadjuk. (Élénk helyeslés a szélső báloldalon.) S ezzel a tulajdonképeni föladatom be lenne fejezve, ha normális viszonyok közt élnénk, ha az egész ország közvéleménye föl nem lenne kavarva egy, a parlamentarizmus történetében páratlan általános politikai helyzet által, melynek tisztázása legfőbb feladatát képezi a most megindult vitának. Nem fogok e helyzet részleteinek ecsetelésébe bocsátkozni, hisz azt minden ember látja, vagyis helyesebben szólva, minden ember látja a ködöt, mely miatt nem láthat semmit. De mégis röviden jelezve, a páratlan helyzet ez. Két évvel ezelőtt a törvényhozás, illetőleg a képviselőház a kormánynyal együtt két százados felekezeti viszályoknak véget vetendő, elhatározta, hogy azon álláspontra helyezkedik, melyet e párt több, mint egy évtizeden át védelmezett. A kormány fölvette programmjába az ismert egyházpolitikai javaslatokat. Megindult a harcz, olyan, minöhez hasonlót igen keveset mutat fel hazánk története. Folyt a harcz lelkesen, mély meggyőződéssel mindkét párt részéről. Végre két évi hosszú küzdelem után, a mely két év tökéletesen abszorbeálta az elméket, az ország közvéleményét, a kormánynak és parlamentnek majdnem összes idejét, földúlta a pártokat, fölbontott sokat: győzött a liberalizmus, a három reformjavaslat a törvényhozás mindkét háza által el lett fogadva. S ekkor történt — és pedig nagy örömömre — hogy midőn ez befejezett tényként állott a t. ház előtt, azok, a kik legvehemensebben küzdöttek e javaslatok ellen, lojálisán kijelentették, hogy a befejezett ténynyel szemben nem tartanák alkalmasnak az izgatást tovább folytatni. Igen jól emlékezem rá, és szívesen konstatálom, hogy ezeknek legelseje itt e házban, gr. Apponyi Albert volt. Sőt nemcsak itt e házban, hanem még a házon kívül is, — még pedig legilletékesebb helyről, — történt olyan nyilatkozat, a mely reményt nyújthatott arra, hogy a harcz keserűsége elmúlik, s visszatérünk rendes foglalatosságainkhoz. Méltóztatnak mindnyájan emlékezni a prímás nyilatkozatára, midőn paptársait felszólította, hogy most térjenek vissza munkájukhoz. Mondom tehát, hogy ez országban mindenki remélhette, hogy a harcz, nagyjában legalább, be van fejezve. Szentesítés alá küldöttek a törvényjavaslatokat. A házassági jogról szóló törvényjavaslat július 4-én lett a szentesítő bizottság által expediálva, tehát több mint öt hónappal ezelőtt; az állami anyakönyvekről szóló törvényjavaslat október 15-én, tehát ide s tova két hónapja; s a gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslat október 25-én, tehát épen 45 napja, s azóta a kormány folyton jelenti, hogy a szentesítés útban van, a szentesítés megérkezik, ő Felsége a szentesítést határozottan megígérte, hanem nap-nap után, hét-hét után a szentesítés nem jön. (Igazi Ügy van! a szélsőbálon.) Beöthy Ákos: Nem vasúton hozzák, hanem gyalogpostával! (Derültség balfelöl.) Elnök: (Csenget)^Csendet kérek, t. ház! Méltóztassanak csendben lenni. Helfy Ignácz: Hozzáteszem rögtön, (Halljuk ! Halljuk!) hogy én a magam részéről a szentesítés bekövetkeztében egyetlen egy perczig sem kételkedtem, nem kételkedem benne ma sem, mert nincsen megengedve senkinek sem, hogy a király szavában kételkedjék, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) ő pedig szavát oly határozottan, oly ismételten adta, hogy a király megsértése nélkül nem lehet, s azért nem, is szabad abban kételkedni. De midőn ezt készséggel elismerem, lehetetlenség nem konstatálnom azt, hogy még ha holnap, ha ma, ha rögtön jön is a szentesítés,