Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.
Ülésnapok - 1892-399
399. országos ülés 1894. deczember 10-éu, hétfőn. 267 Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: T. ház! Az állami számvevőszéknek két jelentését, melyek közííl az egyik a Magyarország és Horvát-Szlavonországok közt az 1892. évre eszközölt leszámolásra, a másik az 1894. év III. negyedében előfordult túlkiadásokra vonatkozik, azzal a kéréssel mutatom be, hogy az.t előleges tárgyalás végett a zárszámadási bizottsághoz utasítani méltóztassék. Elnök: T. ház! A beterjesztett két jelentés ki fog nyomatni, a ház tagjai közt szét fog osztatni és előleges tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatik a zárszámadási bizottságnak. Attérünk,t.ház, a napirendre. Napirenden van a pénzügyi bizottság jelentése (írom. 755) azl895.év elző két hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslatról. Gondolom, méltóztatik hozzájárulni, hogy általáuos tárgyalás alapjául a bizottság jelentése olvasottnak tekintessék? (Helyeslés.) Olvasottnak tekintetvén, az előadó úr fog szólani. Hegedüs Sándor a pénzügyi bizottság előadója: Azt hiszem, t. ház, nem kell bővebben megokolnom azt, hogy erre afelhatalmazási törvényjavaslatra szükség van. Az idő annyira előrehaladott, hogy nincsen kilátás arra, hogy az 1895. évi állami költségvetés még az idén a törvényhozás minden tényezője részéről ktárgyaltassék s illetőleg törvényerőre emelkedhessek. Ennek következtében gondoskodni kell az államháztartás zavartalan viteléről, és ez a törvényjavaslat, a legszűkebb korlátok között, az eddigi formában, a törvényes gyakorlatnak és az alkotmányos szokásoknak megfelelőieg kér felhatalmazást a kormány részére az állami bevételek és kiadásoknak az 1895. év két első hónapjában való kezelésére. Ezt különböző szempontból szokták elbírálni. A legtermészetesebb és legáltalánosabb felfogás az, hogy ez tisztán az államháztartás zavartalan viteléről való gondoskodás, és mivel sem terjedelmére, sem az időre nézve nem oly messzemenő, hogy azt bármely kormánynak megadni ne lehetne az államháztartás érdekében, ennek következtében ez a szempont oda szokott konkludálni, hogy azt minden politikai mellékmotivum nélkül meg lehet adni. Felmerült és gyakran hangoztattatott az, hogy ez tulaj donképen általános felhatalmazás. Igénytelen nézetem szerint — s t. háznak figyelmét már volt alkalmam arra felhívni, — ez tévedés. Ez a felhatalmazás nem általános természetű, mert szigorúan az 1894-ki, már szentesített és érvényben levő költségvetésre adja a felhatalmazást pro ráta temporis, azon czímek és tételek keretében, melyek abban a költségvetésben előfordulnak, úgy hogy az első tételtől, az udvartartástól kezdve, a horvát minisz terium utolsó tételéig mindenben egészen pozitív számokhoz ás határozott korlátokhoz van kötve a minisztériumnak a keze. Azonkívül még csakis azon kiadásokra van felhatalmazása, a melyek a költségvetésen kivűl külön törvényes intézkedések következtében, tehát a törvényhozásnak direkt megbízása következtében állnak a kormánynak kezelése, illetőleg rendelkezése alatt. Minthogy pedig az időben korlátolva van a két hónap által, és ennek következtében a kiadásokat csak az állami számvevőszék ellenőrzése mellett pro ráta temporis utalványozhatja, minthogy továbbá az a szigorú kikötés van megállapítva, hogy mindezeket a kiadásokat az 1895. évi költségvetés keretébe be kell illeszteni : ennek következtében azt hiszem, hogy pénzügyi szempontból, és államháztartás-kezelési szempontból nem nevezhető ez a felhatalmazás általános természetűnek, a mihez valami különös bizalom kellene, mert ez egyszerűen kiszabott knretek, czímek és tételek egyszerű kezelésére vonatkozik. Azonban nem szabad szemet hunyni az előtt, hogy parlamentaris szokásaink szerint ebben igen sokan egyúttal appropriácziót is látván, az appropriáczióbau magában, habár igen rövid időre terjed, egyúttal politikai bizalomnak kifejezését is látják. Én, t. ház, arrogancziát követnék el, ha a t. háznak évtizedeken át megszokott felfogásával szemben ellenkező nézetet akarnék érvényesíteni. Es viszont azt hiszem, hogy ha nem is mint előadó, de mint képviselő és pártember gyengeséget árulnék el, ha bárkihez azt a kérést intézném, hogy azon szempontból ne vegye bírálat alá a törvényjavaslatot. Azt hiszem, hogy ez Sem előadói tisztemhez, sem a helyzethez nem volna illő. E tekintetben a pártok mindig ki szokták fejteni a maguk nézetét, és ha valami észrevételt e tekintetben lehet tenni, az csak az, hogy tulaj donképen mi mindig bizalmi kérdés felett vitatkozunk. Méltóztassék csak a legutóbbi költségvetési tárgyalásra visszatekinteni: egy kerek hónapja tart az, és ezen idő alatt, úgy az általános, mint a részletes vitában, úgy a házban, mint a házon kívül fölmerült minden inczidensnél, sőt minden beszédben csakis politikai bizalom kérdéséről volt szó. E tekintetben nem azt lehet mondani, hogy nincs elég bizalma a pártoknak a mérkőzésre és politikai nézeteiknek csoportosítására, de talán szerénytelenség nélkül elmondhatom, hogy e téren valóságos túltengés van. Annyira benne vagyunk a politikai bizalom feletti vitatkozásban, hogy a szakkérdések érdemleges tárgyalása rendkívüli mértékben háttérbe van szorítva. (Nyugtalanság balfelől. Halljuk ! Halljuk !) Hogyan bátorkodhatnám tehát azt a kérést intézni t. 34*
