Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-398

252 398. országos ülés 1894. deezember 7-én, pénteken. ponti országos földmíves-bank vinné az egységes adminisztrácziót. Pénzáldozat sem kell sok, hisz ha kimondjuk az ily testületekbe osztott kisgazdákra a kötelező biztosítást, úgy a gazdasági állatok, mint tííz s elemi csapások ellen, és ezt kizárólag e járási, illetve megyei s ezek fölött álló országos központi földmíves-bankra ruháznók: ezek jövedelméből nemcsak a kezelési költség kerülne ki, de maradna elég tartalékalap s az a jövedelem, a mely most a gomba módra szaporodó külföldi biztosító intézetek révén külföldre s HZ ottani részvényesek zsebébe vándorolna: itt benn maradna földmíves-iskolákra s egyéb közhasznú czélokra; de az elhelyezést kereső tőke is szívesen keresné fel ezen országos szervezés alatt álló járási s megyei földmíves takarékpénztárakat, a mi által lehetővé tétetnék, hogy e kisgazdák magas kamatú kölcsöneiket konvertálhatnák, s gazdasági felszereléseikre s házi állataik beszerzésére szükséges kölesönüket is innét fedezhetnék. E járási bankok működési körébe esnék az illető járásra nézve a közraktári üzlet, s elérhetővé tennők azt, hogy az a kisgazda ennek segélyével a fogyasztóval közvetlen összeköttetésbe jutva, jobb árakat kapna gabnájáért, nincs a kényszereladásnak kitéve, s termésére innét szerezhetne tisztességes előleget. Elérhetnők azt, hogy az ily szervezetben működő országos szövetkezetben a kis erők egyesülve, a központi országos földmíves-bank vidéki közraktárai felett a központi vezetést átvéve az eladást nagyban közvetítve, a mai börze egészségtelen differencziális spekuláeziójáiiak is határt szabva, e kis emberek gabnáit is egyszerre, egy tömegben értékesítve a gabnaárak alakulásaira is befolyást gyakorolva, gazdasági életünkben egy fontos tényezővé nőhetnék ki magát. Itt lehetne elérni, a mit Wittmann képviselőtársam tegnap említett, hogy a hadsereg szükségleteit az ily szövetkezet útján szerezhetné be közvetlenül, A mi közgazdasági politikai rendszerünknek e azomorú adatai daczára Tisza István képviselő úr tegnapi beszédében konstatálta a kisbirtokos osztály jólétének emelkedését, abból különösen, hogy a föld ára emelkedik, a bérjövedelem nagyobb. Még ha ebből lehetne is erre következtetni, az esetben elfeledett a képviselő úr egyet: hogy a föld terhei is, még pedig aránytalanul nagyobbak, s ez a szaporodás oly mérvben nyilvánul, hogy bármennyit termeljen is az a kisgazda, ezek a folyton fokozódó terhek azt abszorbeálják. (Helyeslés balfelől.) De felemlített az agrármozgalomról egy szerinte veszedelmes körülményt, a mely szerint a birtokos osztályunk bajait egyes pártok jelszóul felhasználva, a politikai téren akarják ezt értékesíteni, vagy ez alapon politikai párttá alakulva akarnak itt megjelenni, s ez ellen hívta fel a liberalizmus nevében az összes pártokat. T. ház! A földmívelési tárcza kerete nem engedi azt meg, hogy ezen kivíü álló bármily politikai kérdéssel vagy alakulással foglalkozzunk. De mivel Tisza István úr jónak látta e kérdést érinteni, a mennyiben az e tárcza keretébe illeszthető, legyen szabad néhány szóval azt nekem is érintenem. (Halljuk! Halljuk l) Arról, hogy nálunk oly pártalakúlás lenne, mely kizárólag a földmíves-osztály érdekei szempontjából bírálva el minden kérdést, a többi osztály elnyomása árán akarja azok ellen elveit érvényesíteni, nekem tudomásom nincs. De van tudomásom arról, hogy az a magyar földmíves és birtokos-osztály ma már lassan tudatára ébred annak, hogy abban a exkluzív merkantil irányú liberális rendszerben, a melyet most vázoltam, a mely őt tönkre tette, ki van zárva a lehetősége annak, hogy az ő elhanyagolt helyzete, az ő bajai orvosoltassanak. Ennélfogva e rendszer megbuktatására saját önfeatartási ösztöne is kényszeríti. Tisza István képviselő úr hivatkozott a liberalizmusra, arra, a mely a magyar társadalomban fennállott társadalmi válaszfalakat lerombolva, a jobbágyi elemet sánczaiba fogadta, s nincs ok, hogy most ezek külön csoportosuljanak. Igaza van a t. képviselő úrnak, de ha már az 1848-iki alkotásokat és vívmányokat hozza fel, akkor ez ellen én is bátorkodom kérdeni, hogy épen az önök rendszerében mivé fajultak és alakultak át az összes alkotások? Nem akarom élő például állítani a mi mai parlamenti helyzetünket, de egyet konstatálhatok: a mióta a kiegyezés megtörtént, az e kiegyezés után bekövetkezett ismeretes fúzió után inaugurált szabadelvű-rendszer foglalkozott-e valaha abba az alkotmány sánczaiba bevett jobbágyok anyagi érdekeivel'? Kereste-e valaha az összekötő szálakat, a melyek a nemzet vitális érdekeit érintik magával a nemzettel? Nem emelt-e fel egy újabb sánczot: a párturalom védbástyáit, a melynek állandó védelme volt a liberalizmus feladata, s nem vitte-e oda e rendszerét, hogy azok a kik e védbástyán kivuí állanak, azok, a kik e rendszer uralmát megdönteni akarják, az ellenzék: azok az alkotmány sánczain is kivfíl maradnak. (Igás! Úgy van! bal felöl.) Nem ez a rendszer teremtette-e azon helyzetet, hogy abban a mi parlamentarizmusunk ezen párturalomban oda fejlődött, a hol most vagyunk, a mint mondják, beteges állapotban, a