Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.
Ülésnapok - 1892-395
39ő. országos ülés 1894:. deczember 4-én, feedden. 171 nének, annál is inkább, mivel az állam az ojtványok készítésénél jelenleg üzletszerűleg jár el, úgy, hogy kiadását az elárusított ojtványok vételára bőségesen fedezi; ily ojtványokat csak az vehet, a kinek erre pénze van, a ki képes az ojtványok árát jól megfizetni. (Ügy van! Úgy van! a laloldalon.) így például Sárospatakon ojtványtelcp állíttatik, a mire 200.000 forint van szánva, s mégis e czímen a költségvetésben csak 3.000 forint szerepei, mivel az ojtványok vételára a költségeket fedezendi, s így e czímen az állam segélyezést tulajdonképen nem is eszközöl. Mindezen intézkedések pedig legczélszerűbben úgy hajtatnának végre, ha kormánybiztos kineveztetnék, a ki a nyújtandó segélyekkel a szőlők regenerácziójának nagy munkáját keresztülhajtaná. Be lehetne a költségvetésbe e ezélra egy nagyobb összeget állítani, s akkor ennek végrehajtása semmi nehézségbe nem ütköznék. A telekkönyvi betétek szerkesztése ezen vidékeken soronkívfíl keresztülviendő, mivel a nép ily rendetlen telekkönyvi állapotok mellett hitelt nem élvezhet. Egyes nevezetes borvidékeken karótelepeket kellene felállítani, s a karókat kedvezményes áron a regenerálással foglalkozóknak elárusítani. A már fenn nem álló szőlődézsma-váltságtörléseket hivatalból sürgősen foganatosíttatni kellene. Meg kell engedni, hogy a szőlőbirtokos az erdőkben almot gyűjthessen, s ezt szőlőíalaj javítására felhasználhassa, a mi különben megfelelne a régi, ősi gyakorlatnak. T. ház! A filloxera óriási pusztításai és rohamos terjedése, a szőlőbirtokos lakosság elszegényedése, a szőíőbirtokok után befolyt állami bevételek csökkenése nyilvánvalóvá tették azt, hogy korábbi törvényeink, nevezetesen az 1875 : VII., 1883 : XVII., 1883 : XLIV., 1891 : I. tcz. stb. intézkedései ma már nem elegendők, s a törvényhozásnak oly lépéseket kell tennie, a melyek az államnak nagyfontosságú közgazdasági érdekeit szolgálják, a szőlőbirtokosok bajait gyökeresen orvosolják, magukat a szőlőterűleteket a végpusztáiástól nemcsak megmentik, hanem kipusztult szőlőterületeink regenerácziójának is biztos kiindulási pontját képezhetik. Ma már ütött a tizenkettedik óra is arra nézve, hogy messzebbmenő intézkedések létesíttessenek. A késedéi meskedés, a halogatás ma már egyértelmű magával a végpusztulással. A mint ezt a közelmúlt tapasztalatai igazolják, minden meg nem tett lépés, egy lépés hátrafelé; minden nap, melyet késedéi meskedéssel töltöttünk, haladás a végpusztúlás felé; miért is megfeszített tevékenység, teljes szakértelem, kellő mennyiségű anyagi eszköz kell ahhoz, hogy a siker biztosítva legyen. Nem pusztán a bortermelő lakosság létfentartágänak kérdése ez, mert a szőlők regenerálása állami ügy, s az általános nemzetgazdasági érdek sürgető követelménye. A magyar államnak első sorban helyes közgazdasági politikát kell teremtenie, s ezt keresztül kell vinnie minden vonalon, mert a helyes közgazdasági politika létérdekeinkkel elválaszthatatlan kapcsolatban áll. Államunkban a munkáskérdés is hova-tovább előtérbe nyomul, és sürgős megoldásra vár. Már itt ott hazánkban is emelgeti karjait a nyugoti államok réme, a szoczializmus, s a mily mértékben szükséges az, hogy a munkáskérdés — a mely már tényleg megvan —• kedvező megoldást nyerjen: épen olyan szükséges az is, hogy a kellő preventív intézkedések megtétessenek arra nézve, hogy a szoczializmusnak nálunk ne legyen alkalmas talaja. A szoczializmus édes gyermeke az elmérgesedett munkáskérdésnek, s így a kettő egymással okbeli Összefüggésben áll. Mindkettőre nézve teljesen egy tehát a remédium: helyes közgazdasági politika minden vonalon. A szőlőbirtokos többé nem munkaadó, a munkás többé nem kenyérkereső: egyik is, másik is kezébe veheti a koldusbotot. S kezébe is veszi. A kivándorlók száma légióra növekedett, a haza polgárai túl a tengeren keresik a megélhetést; mások idehaza megteremtik a proletariátust. Az államnak czélja pedig nem lehet sem az, hogy a kivándorlók számának arányában engedje az állampolgárok csökkenését, sem pedig az, hogy a koldusbotra jutott benmaradt polgárokkal növelje a proletárok számát, s ez által élére állítsa a vajúdó munkáskérdést, s melegágyat készítsen a még polgárjogot nem nyert szoczializmusnak. Az államnak tehát saját érdekében meg kell adnia a szőlőbirtokosnak a módot, hogy szőlőit újjáépíthesse, s akkor e részről legalább megszűnik a rohamosan fejlődő és fenyegető munkáskérdés, vége szakad a kivándorlásnak, mely pusztító hadjárattal támadja meg az állam erkölcsi és fizikai erejét. Mindenáron meg kell szereznünk bortermelő lakosságunk részére a megélhetés forrását, s meg kell mentenünk a nemzetközi piacz részére borkereskedelmünket, mert ha egyszer boraink a nemzetközi piaczról leszorulnak, még szőlőinknek regenerácziója esetében is nagyon nehéz lesz elvesztett pozieziónkat lépésenkint is visszahódítani.