Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.
Ülésnapok - 1892-394
\ gg 39á. országos ülés 1894. űeczemTber 3-án, hétfőn. ződve, hogy a t. háznak e szakmával bővebben foglalkozó, szakszerű és szakavatott tagjai e kérdéseket a kellő méltatásban fogják részesíteni. Még csak a:it az egy tényt kívánom konstatálni, (Halljuk! Halljuk!) hogy az 1895. évi budgretben a kiadási tételek 700 621 forinttal múlják felül az 1894. évi tételeket. De ha figyelembe veszszük azt, hogy e tárcza saját bevételeinek emelkedését 521.439 forinttal irányozza elő, kitűnik, hogy a válságot mindnyájan érezzük s mindnyájan kívánjuk annak orvoslását. A t. kormány, a föMmívelési tárcza javára, az egész budgettel szemben csakis 179.182 forintot vesz fel. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha már most ehhez hozzáveszszük azt is, hogy nincsen egyetlen egy tétel a költségvetésben, (Zaj. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk!) a hol kiadási többiét ne lenne, áj hivatalok kreálása, régi hivatalok jobb dotálása, a személyzeti kiadások emelése következtében,*a melyek közel 200.000 forintot emésztenek fel, úgy lehetetlen elhallgatnom azt, hogy bizony-bizony a legmigyobb remények daczára is, a melyeket a földmívelési érdekek tekintetében az igen t. miniszter úr kinevezése alkalmával tápláltunk, ezen illúzió szétfoszlik, és az 1895. év is csakugyan azokban a keretekben fog mozogni, mint az 1894. (Úgy van! Ügy van! a, szélső baloldalon.) És, mert én, t. ház, hogy az országban a tarka marha létszámát emeij'iik, hogy a műtrágyát minél népszerűbbé tegyük, — azt a műtrágyát, a melynek métermázsája 4—5 forint, hogy a szegény ember hogy jut hozzá, nem tudom, — hogy azután intenzív gazdálkodást folytassunk megfelelő tőke és erő nélkül, én ebben megnyugvást nem látok, és miután sem ebben, sem az igen t, földmívelésügyi miniszter úr által szombaton elmondott beszédében nem találok megnyugvást, de nem találom az egész kormány működésében sem, én a költségvetést még általánosságban sem fogadom el. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Molnár Antal.jegyző: Szunyogh Szabolcs! Szunyogh Szabolcs: T. képviselőház ! á En azt hiszem, hogy nincs közöttünk nézeteltérés abban a tekintetben, hogy Magyarországon ez idő szerint közgazdasági tényezőink között a legnagyobb jelentőséggel, a legnagyobb súlylyal bir a mezőgazdaság; hisz ez után él nálunk a legtöbb ember, ez viseli közterheinknek legnagyobb részét. Természetes tehát, hogy a mezőgazdaságnak jó yagy balsorsával közgazdasági életünknek, állami életünknek jó vagy balsorsa szoros kapcsolatban áll. De ha ez így áll, t, képviselőház, ez nem nevezhető ideális állapotnak, nem azért, mert közgazdasági életünknek rikító egyoldalúságára vall. Mindazok a nehéz körülmények, mondjuk: válságok, melyek általános okokból a mezőgazdaságra súlyosodnak, Magyarország közgazdaságát épen ezen egyoldalúságánál fogva kétszeres súlylyal érintik; és ha ez így áll, akkor felfogásom szerint, a mi közgazdasági politikánknak első és legfontosabb törekvése kell, hogy az legyen, hogy mindent elkövessen ezen aránytalanság elsimítására, és hogy közgazdasági egyéb tényezőinket is egyensúlyba hozza a mezőgazdasággal, hogy az egyoldalúságnak ezen káros hatását kevésbbé legyünk kénytelenek érezni. (Helyeslés jobbfelől.) Magyarországon az utóbbi időkben az a nézet igyekszik magának érvényesülést kierőszakolni, hogy itt az ipart a mezőgazdaság rovására dédelgetik, sőt vannak vélemények, a melyek azt tartják, hogy Magyarországon a belföldi ipar máf ki van azon erőre fejlődve, hogy meg bir a maga lábán is állani, és feladatát, mint egyik fontos közgazdasági tényező, be tudja tölteni. (Halljuk! Halljuk!) Én úgy tudom, t. képviselőház, hogy a mezőgazdaság felvirágzásának létalapja az, hogy rendelkezzék a belföldön erős fogyasztási képességgel, erős vásárlási képességgel bíró piacz felett. (Úgy van! jobbfelől.) És úgy tudom, hogy e piacznak csaknem egyedüli, de mindenesetre leghatalmasabb megteremtője az ipar, (Úgy van! jobbfelöl.) nemcsak azért, mert az ipar már a maga czéljánál fogva arra van utalva, hogy nyerstermelésünket, különösen a mezőgazdaság nyerstermelését vásárolja, feldolgozza és használható állapotba hozza a fogyasztás számára, hanem azért is, mert az ipar az, a mely a nép rétegeinek nagy tömegét gyűjti maga köré, mint munkásokat, oly tömegét, a mely nincsen arra utalva, hogy a mezőgazdaság után éljen, hmeni igenis utalva van arra, hogy összes keresményeivel a mezőgazdaság produktumait fogyaszsza, összkeresményeit, mint fogyasztó, a mezőgazdaság javára fordítsa. (Úgy van! jobbfelől.) Ennélfogva, t. képviselőház, azt tartom, hogy mindazok az áldozatok, a melyeket Magyarország egy erőteljes, feladatának megfelelni képes ipar fellendítésére és megerősítésére hoz, nemcsak közvetve, de közvetlenül is mezőgazdaságunk javára szolgálnak. (Helyeslés jobb felöl.) Azt tartom, t. ház, hogy a magyar mezőgazdaságnak saját maga iránti kötelessége, hogy jövedelméből áldozatot hozzon, annak bizonyos időn keresztül tán felfüggesztésével és apasztásával is, egy ilyen erős fogyasztó piaczot teremtő ipar létesítésére. E tekintetben előhaladt államok kultúrtörténete mutatja nekünk a példát. Hiszen Angliában az agrárvámok eltörlésével, nézetem szerint, nem történt egyéb, mint hogy a mezőgazdaság hozott áldozatot arra, hogy válságban szenvedő iparát, hatalmas fogyasztó piaczát megmenthesse, s megmentse annak vásárlási és fogyasztási képessé-
