Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-369

50 3fi9. országos ülés 1894. október 17-én, szerdán. tanítóval pótolni nem lehet. Hogyan akarjuk, milyen tani'óval akarjuk mi a vallási érzületet pótolni? Hát semmilyennel, t. képviselő úr. Hiszen a kormánynak egész politikája, ezen javaslatoknak egész lényege az, hogy a vallás szabad gyakorlását, a vallás intenzivitását, szabad fejlődését jövőre is biztosítsa, saját részéről is elősegítse. Hiszen a gyermekek vallásáról szóló törvény, összes nevelésügyi törvényeink épen ezen intenczió honorálásául tartják fenn a kényszerű vallásoktatást, még pedig fentartják nem úgy, mint a t. képviselő úr feltűntette, hanem épen ellenkezőleg: a felekezetnélktílékre is. Hogy lehet tehát akkor. t. ház, nekünk ilyen szemrehányásokat tenni ? Újabb bizonyítéka ez annak, t. ház, hogy azoknak a balfogalmaknak gyökereit nem annyira a külső tájékozatlanság ban, mint az itteni felületességben kell keresni. (Élénk tetszés jobb felél.) Kemény Pál: Ez nem argumentum! Ez gorombáskodás. Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Ez, kérem, nem gorombáskodás. Legyen szives egy kis összehasonlító tanulmányt tenni a képviselő úr felszólalása és az én válaszom közt. (Tetszés a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, különben a parinkácziót el sem fogadom. Megengedem, hogy nekem állásomnál fogva is talán kötöttebbnek kell nyilatkozataimban lennem, mint a hogyan azt a képviselő úr magának eddigi politikai szereplésénél fogva megengedheti (Élénk tetszés és derültség jobb felől.) Midőn a felületesség kifejezést használtam, még akkor is először kérlelöleg szólaltam fel, és én ennek enyhébb kifejezését, legalább szavat, mely enyhébb volna, nem találok, azért a gorombáskodás vádját el nem fogadom. (Helyeslés jobb felől.) Általában, t. ház, ezen törvényjavaslat III. fejezete ellen hozattak fel a kifogások, úgyszólván valamennyi felszólalt képviselő úr és különösen gr. Apponyi Albert képviselő úr részérő], a ki időelőttinek, veszélyesnek tartja a III. fejezet törvénybe iktatását. Én, t. ház, igen kíváncsian vártam, hogy ezen állítás bizonyításául újabb argumentumokkal fogunk találkozni. Sajnálatomra azonban semminemű érvvel nem találkoztam. A t. képviselő úr három dolgot hozott fel. Először, hogy a vallástalanságnak propagálására fog ez szolgálni, élénken ecsetelve azt, hogy közszempontokból milyen veszélyes az, ha olyan nagy tömegek, melyeknek a vallás képezi egyedüli erkölcsi támaszát, ezen erkölcsi háttértől könnyelműen megfosztatnak vagy részükre lehetővé tétetik, hogy ezt mellőzzék. Erre az argumentumra, t. ház, nekem csak egy válaszom van, hogy ne rémképek szerint ítéljük meg az ilyen kérdést, mert hisz egy sincs közöttünk, a ki ne ismerné el azt, hogy a vallás egy bizonyos erkölcsi alapot, igen sok embernél az egyedüli erkölcsi támpontot nyújtja. Tehát ha nagy tömegeket képzelünk vallás nélkül, melyeknek ez képezné egyedül erkölcsi támpontját, nagyon természetesen a vallástalanoknak ezen nagy óriási tömegét közszempontokból bizony senki sem fogja kívánatosnak tartani. De akkor, midőn gyakorlati politikát csinálunk, ne rémképek után induljunk, hanem azon tapasztalatokra építsünk, melyeket szerzünk azon államokban, a hol már régóta hasonló törvényes intézkedések vannak. És ezen tapasztalatok egyhangúlag azt igazolják, hogy azon veszélyek, melyeket ott is nagyra festettek, ott is ily jóslatként előre hangoztattak, sehol sem következtek be, és igy nálunk sem fognak bekövetkezni. (Egy hang a ssélső baloldalon: Es nem argumentum!) Más argumentumom is van, t. képviselő lír, legyen szives csak türelemmel meghallgatni. A másik argumentumot az egyházak veszélyeztetett érdekei képezték. Hiszen ezen javaslat azon intézkedése által, hogy senki azért, hogy magát felekezetnélktílinek nyilvánítja, az egyházi, vagy az egyháziakat pótló hasonló értékű más közterhektől nem szabadul, az arra való impulzuséi van véve, hogy valaki tisztán a közterhek alóli szabadulás miatt, nem pedig meggyőződésből változtassa vallását, vagy nyilvánítsa magát felekezeti!élkűíinek. Ugron Gábor: Vallásszabadság bírság terhe alatt! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Igen, vallásszabadság, t. képviselő úr, de nem bírság terhe alatt, hanem csak azon privilégiumnak meg nem adása, hogy a ki felekezetnélkűlinek nyilvánítja magát, a nevelésre fordítandó közterhektől elvonhassa magát. Ez nem bírság, t. ház, hanem nézetem szerint az elv minden sérelme nélkül a törvénybe felvett okszerű intézkedés, mely épen annak fogja elejét venni, hogy az egyházak ne károsodjanak ok nélkül. (Helyeslés jobb felől.) A harmadik argumentum, a melyet felhozni méltóztatott, az, hogy kívánatos lenne, hogy a valláspolitikai vitáknak mielőbb vége szakadna ; nincs kilátás arra, hogy a főrendiház ehhez a fejezethez hozzájáruljon, tehát nem okszerű ezt fentartani. Hát, t. ház, a kik, mint mi, nemcsak elvi szempontból tartjuk a javaslat kardinális kiegészítő részének a harmadik fejezet rendelkezését, hanem, mint bátor leszek kifejteni, a gyakorlati élet szükségei szempontjából sem tarthatjuk azt közönbösnek, azért, mert a főrendiház egyszer nem járult e javaslathoz, nem találhatunk ele-