Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-387
387. országos ülés 1894. november 24-én, szombaton. 443 t. miniszter úrnak még ma is, melyből látni fogja, hogy ezen a téren rendkívül sűrűn kínálkozik számára az alkalom, hogy ezen nemes enuncziácziójának megfelelően reparáltassék a tényleges helyzet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Már most, t. ház, a mi a miniszter urnak az autonómiára vonatkozó nyilatkozatát illeti, habár én abban, — a miniszter úrnak szavait feljegyeztem magamnak, és azt hiszem, hogy érett megfontolás után mondatott, hogy legközelebbi időben szándékozik e tekintetben előterjesztést tenni, — mondom, habár a miniszter úr szavaiban nem egy hosszú időre való, de mégis bizonyos elodázást látok, ennek daczára azon — most már kijelentem — magamra nézve sajnos helyzetben vagyok, hogy kénytelen vagyok a t. miniszter urnak válaszát tudomásul venni. Én örvendek rajta, hogy hozzájárultam interpellácziómmal ahhoz, hogy a püspöki karnak egy igazán bírálaton alul álló oly eljárását leleplezte a miniszter ár, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) minőhöz magamféle ember, a ki csak egyenes úton szoktam járni, hozzászokva eddig nem volt és nincsen. (Igaz! Úgy van! Mozgás a szélső báloldalon.) Mit látunk, t. ház? Midőn az 8 Felsége által összehívott bizottság, a melyben a püspöki kar nemcsak részt vett, hanem azon maga a herczegprimás elnökölt, azon konferenczián az ő hozzájárúlásáv 1 keletkezik egy határozat, a mely a prímás aláírásával, az egri érsek aláírásával, és a pannonhalmi apátnak, mint jegyzőnek aláírásával felterjesztetik a kultuszminiszter elé, akkor, t. ház, megtörténik, hogy az a püspöki kar, a melyet ez idő szerint a felség nem kérdezett meg, ennek a bizottságnak a háta megett május 20-án, alig néhány nappal r á e gy gyulát tart, és ezen határozattal homlok egyenest ellenkező megállapodást terjeszt fel a felség elé. (Igaz! Úgy van! Mozgás a szélsőbalon. Egy hang: Gyalázat!) Ez oly dolog, t. ház, a melyre, én nem akarván eró'sebb kifejezést használni, bátran el lehet mondani azt, hogy Magyarországon ez csak a mai püspöki kartól várható. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Gyalázat! Halljuk ! Halljuk!) A mi már most, t. ház, a mélyen t. miniszter úrnak felfogását az autonómia kérdésére nézve illeti, arra nézve méltóztassék nekem megengedni, hogy saját álláspontomat is röviden jelezhessem. Teljesen osztozom abban a Deák Ferenez-féle tradiczióbau, hogy a törvényhozásnak joga van megállapítani azt, hogy milyen ne legyen egy államban az autonómia, mert hiszen az a felségjogok, az állam felügyeleti joga szempontjából feltétlenül olyan kérdés, a mely az állam törvényhozási jogkörébe kell, hogy tartozzék, és ennélfogva a törvényhozás igenis fogl ilkozhatik azon korlátoknak törvényszerű megalkotásával, a melyek közé az autonómiának hatáskörét szabni akarja, azonban engedelmet kérek, hogy ezt a szójátékot tovább fűzhessem, nekem mégis az az álláspontom, hogy a katholikus autonómiára nézve is — a mennyire igaz, hogy megállapíthatja a törvényhozás azt, hogy milyen ne lebessen — azt is meg kell állapítania, hogy az autonómia lehessen olyan, mint a milyen bármely más felekezetnek van. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Hogy azután milyen legyen, t. ház, az állam által alkotott törvényeknek minden autonómiával szemben való egyenlő alkalmazása mellett az autonómia, azt pedig csak a katholikusok maguk állapíthatják meg. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbálon.) Már most, t. ház, itt a t. miniszter úr egy circulus vitiosusba került. Az a harminczas bizottság teljesen alkotmányos alapon állva, azt mondja a t. miniszter úrnak, hogy az 1871—72iki kongresszus a felség által jóváhagyott szabályzata alapján foganatosított választások, a teljes képviseleti rendszeren nyugvó választások mellett lévén összehíva, annak a kongresszusnak munkálatai be vannak terjesztve, huszonkét év óta elintézést nem nyertek, sem jóvá nem hagyattak, sem vissza nem útasítattak. Mit csinált most a miniszter úr t. elődje? Huszonkét esztendő múlva, nem lévén azon helyzetben, hogy ő Felségének maga tegyen előterjesztést az iránt, hogy ezen kongresszusnak munkálataiból mit lehet jóváhagyni, mit nem: egy furcsa expedienshez folyamodik, és összehí egy harmincz tagból álló tanácskozó testületet, a mely hivatva legyen a miniszteri bölcsességet pótolni akként, hogy ne a miniszter tegyen a felségnek propozieziókat, hanem ez a harminczas bizottság vállalja magára annak az ódiumát, hogy egy nagy országos kongresszus határozatait kiforgassa és a maga részéről propozicziókat tegyen. Ezt a szolgalatot ez a harminczas bizottság sem a t. miniszter úr elődjének nem tette meg, sem pedig nem fogja megtenni, remélem, a t. miniszter úrnak sem, mert alkotmányos fogalmak szerint egy országos statútummal helyesen összehívott kongresszus határozatai felett csakis az ugyanazon úton, alkotmányosan összehívott kongresszus lehet hivatva határozni. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Es a t. miniszter úr egy circulus vitiosusba esik, ha azt hiszi, hogy katholikusokkal szemben ki lehet csinálni azt, bogy a t. miniszter úr először tudni akarja azt, hogy mit fognak a kongresszuson határozni, és csak azután akarja összehívni a kongresszust. Ez fejtetőre állítása alkotmányos elveknek, mert a t. miniszter úr azt a kongresszust semmi körülmények közt nem dirigálhatja és nem irányíthatja, mert ellenkező esetben az nem lesz önkormányzati testület tanácskozása és határozata, 5G*
