Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-387
387. országos ttlés 1894. november 24-én, szombaton. 433 vét, vallását, viseletét? Hisz a magyar volt elég bátor és egykor elég hatalmas is, hogy, ha akarta volna, ki tudta volna vetkőztetni valamennyi nemzetiségét mivoltukból. Hát akadályozza őket valaki, hogy úgy a családi körben, mint templomban, iskolában csak románul beszéljenek? A 68-iki, a nemzeti egyenjogúságról szóló törvény megadta nekik e jogot és — mint Horváth Béla t. barátom rámutatott — e törvény elég, hogy annak keretében minden nemzetiség ápolja nyelvét, kultúráját, sőt nemzeti önérzetét is. Én is csak azt kívánom, a mit Pázmándy t. képviselőtársam, hogy az államban tartsa magát mindenki magyar állampolgárnak; ez a magyar nemzet egyedüli követelése, talán nem valami nagy követelés ott, a hol a nemzetiségekkel minden jogunkat megosztjuk, a hol meg van a törvény előtti teljes egyenlőség. (Általános, élénk helyeslés.) Sierbán t. képviselő úr történelmi ismeretére nem akarok reflektálni. Hisz ő Karthágóval együtt Rómát is eltemette, s ágy látszik, az ezen való aggodalom birja arra, hogy a római népet fel akarja támasztani Magyarországon. Azért, mert Sarmizegetuzában találtak néhány aranyat, a melyen rajta volt: »Oceupata Dacia«, még nem formálhatnak erre jogot. (Tetszés.) Végre még a román nemzetiségről kívánót néhány szót szólani. Mondhatom, az a közönséges román földnép talpig tisztességes, józan, munkás elem. S ezért én a legnagyobb lelketlenségnek tartom, ha valaki hiú ígéretekkel, vagy a szenvedélyek felzaklatásával igyekszik e becsületes, munkás embereket oly irányba terelni, melyet azok nem képesek, nem is akarnak megérteni. (Altalános, élénk helyeslés.) Bár Magyarországon a politikai szélhámosságot naponkint tapasztaljuk, még is nagyon helytelen dolog volna elítélni a román népet azért, mert egyes fiskálisok, mikor megnyitják irodájukat, reklámul használják a nemzetiségi kérdést, vagy mert egyes felfüggesztett lelkészek, csak hogy hamarabb következzék be visszahelyeztetésük, szintén felcsapnak irredentistáknak. Az a nép józan eszű, munkás, és mert látja, hogy az országban nyelve, nemzetisége meg van védve, látja egyenjogúságát: sohasem fog csatlakozni azokhoz, kik hiú Ígéretekkel igyekeznek elámítani, és nem mondom, párt-, hanem nemzetiségi taktikai szempontból megtéveszteni úgy a parlamentet, mint a parlamenten kívül álló közönséget. Különben a tételt elfogadom. (Helyeslés.) Molnár Antal jegyző: Gr. Apponyi Albert! Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! Nem szándékoztam az itt váratlanul fejlődött KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XX. KÖTET. vitában reszt venni, még pedig azért nem, mert a házhoz benyújtott kérvények kapcsán valószínűleg rövid idő múlva alkalmunk lesz behatóbban foglalkozni ezzel a tárgygyal. Minthogy azonban a ház több oldaláról történtek nyilatkozatok, hogy a mi hallgatásunk a bizonyos elvekre nézve szükséges egyértelműséget esetleg kétségessé ne tegye, a magam részéről is szükségesnek tartom, hogy néhány szóval a vitához hozzájáruljak. (Halljuk! Halljuk!) Igaza van Pázmándy Dénes t. barátomnak, hogy a nemzetiségi kérdés ebben a házban és ezen országnak politikai faktorai közt pártkérdést nem képezhet és nem szabad hogy pártkérdést képezzen. (Igás! Úgy van!) Ez, szerintem azt jelenti, hogy bizonyos nagy elvi kiindulási pontokra, és bizonyos nagy czélokra nézve nem szabad Magyarország komoly politikai tényezői közt ellentétnek és véleményeltérésnek helyet foglalnia. (Helyeslés.) Ezen nagy czélok és nagy elvek közé sorolom első sorban azt, hogy a mint az előttem szólók mindnyájan mondták, éles és határozott különbséget kell nekünk tenni Magyarország nem magyar ajkú polgárainak jóhiszemű zöme közt, és azok közt, kik a magyar államnak szilárdságával, egységével, biztonságával össze nem férhető tendencziákat képviselnek. (Helyeslés.) Amazt a tényezőt, Magyarország nem magyar ajkú honpolgárait, azoknak mindegyikét és mindnyáját egyetemben egyenjogú testvéreinkül és polgártársainkul tekintjük, a kiket részint a magyar törvényhozás is részesíteni kívánt eddig is mindazon szabadságokban és mindazon jogokban, melyeket Magyarországnak szabadelvű fejlődése a honpolgárok számára biztosít. Azokkal a tényezőkkel szemben pedig, a melyek azt a jóhiszemű és igen nagy többségében lojális népet félrevezetni, a magyar államnak létfeltételeivel ellentétbe hozni kívánják, legelső sorban épen ezen nem magyar ajkú polgártársaink fejlődésének és boldogulásának érdekében mindazon eszközöket fel keli használni, a mely eszközöket a törvény kezünkbe ad. (Helyeslés.) A második princzipium, a melyre nézve egyértelműségnek kell uralkodni, és a mely kell, hogy dominálja az országnak politikáját, bármely kormány foglalja el a miniszteri székeket, és bármely párt kerüljön többségre, az, hogy épen ellentétben azzal, a mit a t, képviselőtársam mondott, a mi szerint azok, kiknek óhajtásait előadni kívánta, semmi egyebet nem kivannak, mint a jus exisztentiae nationalist, — ha jól értettem ezt a kijelentést,^— épen ez az, a mit meg nem adhatunk: a jus existentiae nationalis; (Élénk helyeslés.) tudniillik, bármily tényezőnek, mint külön nemzetnek létét ebben az országban. (Általános, élénk helyeslés.) 55
