Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-386

4ÜX 386. országos illés 1891. november 28-án, pénteken. ugyan, de távolról sem olyan rossz, mint a hogyan azt a képviselő urak feltüntették. (Helyeslés a jobboldalon.) Azon bécsi újságot pedig, a melyből Issekutz képviselő úr a magyarországi körorvosok nyomorult helyzetét kiolvasta, jó lenne figyelmeztetni arra, hogy Ausztriának sok tartományában a körorvosok fizetése nem jobb, mint Magyarországon. (Egy hang a szélsőbalon: Afrikában jobb!) Azt a t. képviselő úrra bízom, hogy az afrikai körorvosok fizetését állapítsa meg, én olyan messze nem járok, csak azt ismétlem, hogy Ausztriában sem jobbak a fizetések. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem akarom ebből azt következtetni, t. ház, hogy ne javítsuk a körorvosok fizetését, ez távol áll tőlem. Igenis, kívánatosnak tartom a körorvosok fizetésének javítását, de nem látom át, hogy miért fessük mi magunk a mi állapotainkat feketébbeknek, mint a milyenek valóban, (Élénk helyeslés jobbfelöl.) és kötelességemben állónak tartottam, hogy az itt elhangzott állításokkal szemben . . . (Zaj.) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek, t. ház! Hieronymi Károly belügyminiszter: ... én a való tényállást helyreállítsam. (Helyeslés jobbfelől.) Egyébiránt teljesen egyetértek Péchy Tamás t. képviselő úrral, hogy a körorvosok helyzetét nemcsak az teszi roszszá, hogy fizetésük sok helyen elégtelen, hanem az, hogy ők maguk kénytelenek fizetésüket beszedni. (Igaz! Úgy tan!) Ez helytelen, és ezt mentől hamarább meg kell szüntetni. (Általános helyeslés.) Arra nézve, t. ház, hogy jövőre a körorvosok helyzete miként alakuljon, a legellentétesebb vélekedések nyilvánultak ma itt a képviselőházban. (Halljuk! Halljuk!) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek, t. képviselőház! Hieronymi Károly belügyminiszter: Egy oldalról a körorvosi intézmény államosítása kívántatott, más oldalról pedig azt az autonómia hatáskörébe kívánják utalni. Ha az intézményt az autonómia körébea akarjuk meghagyni, akkor nem kell a dolgon semmit sem változtatni, mert most is teljes mértékben ezen körbe tartozik. A községi orvosok választása, azok fizetésének megállapítása, szóval minden, a mi a községi orvosi intézményre vonatkozik, a község, a vármegye autonóm hatáskörébe tartozik. De ha azt kívánja valaki, hogy a körorvosok fizetését vegye át az állampénztár, különben pedig a fizetések megállapítása, a szervezet kérdése és a választás bízassék az autonóm testűletekre, ez nem autonómia, hanem a hatásköröknek helytelen megállapítása volna, mert az autonómiának egyik jellemző vonása az, hogy azon intézmények költségeit, melyek körébe utaltatnak, saját bevételeiből fedezze. Én azt hiszem, hogy senki ez ügynek jó szolgálatot nem tesz, a ki azt az autonómia körébe utalja. Ha, t. ház, visszapillantást yetünk arra, hogy a közegészségügyi kiadások, (Halljuk! Halljuk!) különösen pedig a betegápolási kiadások viselésének kérdése hogyan alakúit az országban, azon eredményre jutunk, hogy kezdetben mind e kiadások a községekre utaltattak át, és midőn később, 1875-ben kitűnt, hogy a községek ezen terhet el nem birják, és hogy e nagy megterhéltetés igen aránytalan, e költségeknek nagy része átutaltatott a vármegyékre, s miután most a tapasztalás azt mutatja, hogy egyes vármegyékre ebből igen nagy és aránytalan megterheltetés súlyosodik, (Igaz! Ügy van!) azt hiszem, hogy a dolog helyes megoldása az, hogy a községeket és a vármegyéket ne mentesítsük ugyan teljesen, de a terheknek egy bizonyos elviselhetetlen részét az állam vegye magára. Ez nézetem szerint a fokozatos és helyes fejlődés. (Helyeslés jobbfelöl.) Ezzel kapcsolatban Sporzon Ernő t. képviselőtársam felszólalására csak röviden meg akarom említeni, hogy már az általános tárgyalás alkalmából kijelentettem volt, hogy rövid idő míVLva abban a helyzetben leszek, hogy a betegápolás tárgyában törvényjavaslatot terjeszszek elő, s hogy ez a javaslat az általam említett körülmények miatt a községi törvénynyel szoros kapcsolatban áll. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Végűi meg akarok emlékezni a trachomáról, (Halljuk! Halljuk!) s helyre akarom igazítani e tekintetben Péchy Tamás t. képviselő úrnak azon állítását, mintha a katonaságtól azokat, a kik trachomásak, hazaküldenék. Természetes, hogy nem állíthatom, hogy a katonaságtól egyetlen egy trahomást sem küldenek haza addig, a mig trachomás, mert a trachoma olyan baj, mely nehezen gyógyítható mert ennek a bajnak természetében fekszik, hogy nem egyszerre és tökéletesen szűnik meg, hanem tetemes javulás, látszólag teljes javulás áll be s azután újra visszaesés következik be, de a katonai hatóságokkal történt megállapodás folytán a trachomás katonákat gyógyítják, és azért, hogy valaki trachomában szenved, senkit a katonaságtól haza nem bocsátanak; mert azt tapasztaltuk, hogy az emberek csak azért, hogy a katonai szolgálattól szabaduljanak, maguk inficziálták magukat. A mi az ilyen ragadós betegségnél igen könnyű. Ezért azok, a kik tényleges katonai szolgálatban vannak, azért, mert trachomásak, haza nem bocsáttatnak. Egyébiránt, t. ház, ha valahol a trachomás