Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-386

398 386. országos ülés 1894. november 28-án, pénteken. bonczolási és napi díjat. Nagyon természetes, hogy azután legnagyobbrészt nem specziális szakértők, — és ha szakértők is, nem kizárólag ezzel foglalkozó egyének töltik be ezen állásokat, hanem olyanok, a kik privát praxissal és másféle hivatással foglalkoznak, és nem ezen hivatásuk színvonalának emelésére, hanem orvosi magánpraxis általi jövedelemszerzésre, a megélhetésre fektetik a súlyt. Szükségesnek tartom, t. ház, hogy a törvényszéki orvosi állás rendszeresítessék, mint hivatalos állás, azzal az egyetlen, kizárólagos feladattal, hogy a törvényszéki orvosrendőri és igazság • ügyi czélok ál ala megvalósítva legyenek. Végezetül még, t. ház, mivel a közegészségügy rovatába tartozik, a lelenezügyről vagyok bátor röviden szólani. (Halljuk! Halljuk!) A költségvetésben ezen a czímen 23.000 frt van felvéve, a leienezek és törvénytelen ágyból született gyermekek tápdíjai czímen. Elolvastam a belügyi kormányzatnak a költségvetéshez beadott indokolását, sőt az ország 1893. évi közegészségügyi állapotairól szóló jelentést is, de nem találtam felvilágosítást arra nézve, hogy ezen 23.000 frt hogy és miképen költetik el. Az 1892. évi költségvetésben — mert az én parlamenti reminiszczencziám és működésem tovább nem terjed — emlékszem, határozottan meg volt említve, hogy ugyanezen összeg a bécsi és más ausztriai lelenczházakban tartott magyar honosok után fizetett tápdíjakat fedezi. T. ház! Az 1892. évi költségvetés tárgyalása alkalmából is kérdést intéztem az akkori belügyminiszter úrhoz : mi az oka annak, hogy ezen magyar honosokat külföldön tartatjuk és neveltetjük, és miért nem tesz komoly, elhatározó lépést arra nézve, hogy magyar gyermek magyar alattvalónak, magyar polgárnak, magyar hazafinak, magyar szellemben és törekvésekben neveltessék. (Helyeslés a baloldalon.) Az akkori belügyminiszter úr megígérte, hogy ezen kérdéssel foglalkozni fog. Sajnos, nélkülöztük a belügyi kormányzatnak ebben a tekintetben gyors eljárását. T. ház ! Én nem akarom ecsetelni azon visszás, mondjuk: a politikai eszélyességgel ellenkező eljárást, a mely ezen helyzetben kidomborúl. Hiszen azok, t. ház, a kik bécsi vagy ausztriai más intézetekben neveltetnek magyar pénzen, nem magyar szellemben, hanem Magyarországnak — nem akarom mondani ellenségeivé — de Magyarországra nézve idegenekké neveltetnek. (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) Az igen t. belügyminiszter úr figyelmét bátor vagyok kikérni arra, a miről azt hiszem tudomása is van, hogy Budapesten nagyon sok jótékony-egyesület: gyermekvédő egyesület, lelenczház egyesület, szóval — a mennyire nekem tudomásom van — tán hét, különböző czímen, különböző vagyonnal, különböző alapszabályokkal működő ily egyesület áll fenn. Nem volna-e czélszerű, ha a t. belügyminiszter úr ezekkel az egyesületekkel érintkezésbe lépne, azok egybeolvasztását megkísérelné, és vagyonúkat, törekvéseiket, és a bennök rejlő erkölcsi erőket úgy használná fel, hogy alapúi szolgálhatnának egy hazii lelenczház létesítésére? Ezeket kívántam a költségvetés jelen tételénél felhozni; a közegészségügyre vonatkozó kiadásokat, ha még nagyobbak is volnának, készséggel megszavaznám, és így a tételt elfő gadom. (Helyeslés balfelől.) Hock János jegyző: Sima Ferencz! Sima Ferencz: T. ház! Issekutz Győző t. képvisdőtársam és barátomnak a közegészségügyi adminisztráczió keretébe tartozó, sok egészséges eszmét és gondolatot felölelő beszédét teljes mértékben helyesléssel fogadom, és az általa mondottakhoz, egyetlen egy elvi kijelentéstől eltekintve, feltétlenül hozzájárulok. Issekutz t. képviselőtársam rámutatott beszéde folyamán arra, hogya közegészségügyi adminisztráczió legfőkép abban nyerne javulást, ha a közegészségügy kezelése államosíttatnék. Ezen párt álláspontjából már most hangsúlyoznom kell, hogy mivel mi a közkormányzat terén mindenütt az'autonómiának vagyunk hívei, a közegészségügy kérdésében sem állhat pártunk azon az állásponton, mely az államosítás felé tendál, annál kevésbbé, mert azok az államilag kinevezett orvosok annak idején előreláthatólag nem a közegészségügy javításának, hanem egy nagy politikai járványnak szolgálnának eszközéül. (Derültség a szélső baloldalon.) A belügyi kormányzat költségvetésében a közegészségügy czímen előirányzott összeg ellen számszerűleg abszolúte semmi észrevételem nincs. Azonban belügyi kormányzatunkat, valamint minden más téren, úgy ezen a téren is rendszertelenség jellemzi, és épen ez* az oka azoknak a felszólalásoknak, melyek e tételnél minden oldalról elhangzottak, hogy addig, míg a főváros közegészségügye érdekében minden intézkedést megtett a belügyi kormányzat és a főváros, a vidéken, az apróbb helyhatóságok körében a belügyi kormányzat semmiféle szakszerű intézkedést nem tesz. Hogy egyebet ne mondjak, a mint már két képviselőtársam behatóan ismertette, a körorvosoknak, községi orvosoknak anyagi exiszteneziája olyan, hogy szinte lehetetlen, hogy azok egész életüket saját nagy feladatuknak szentelhessék. Hogy e tekintetben a belügyi kormányzat részéről semmi nem történik, azt hiszem, maga a t. belügyminiszter úr sem tagadja. Felfogásom szerint nem szükséges ahhoz államosítás, hogy a községi és körorvosok anyagi helyze.