Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-386
386. országos illés 1891. november 23-án, pénteken. 397 törvényjavaslatot mielőbb előterjeszteni szíveskedjék. (Helyeslés a haloldalon.) Az én igénytelen felfogásom szerint nagyon szükséges volna még intézkedés arra nézve is, hogy az orvosok (Halljuk! Halljuk!) már az egyetemen a közegészségügyrendőri szolgálatnak körébe eső ügyeket is tanulják, és ebből vizsgázzanak, mert engedelmet kérek, különösen a mi napjainkban észlelhető, hogy az igen t. belügyi kormányzat nap-nap után kibocsát közegészségügyi rendeleteket, a melyek bizonyítják azt, hogy a jóakarat meg van, hogy e'méletileg mindent megtesz a haza közegészségügyi viszonyainak emelésére, midőn azonban rendeletek végrehajtásáról van szó, azt tapasztaljuk, hogy künn a végrehajtó közegekben a szakértelem, sőt maguk a közegek is hiányoznak. (Zaj.) Elnök: Méltóztassanak csendben lenni! Issekutz Győző: Nem akarom a t. orvos urakat, sem a kik e házban ülnek, sem a kik a" házon kívül vannak, megsérteni, de szükségesnek tartom számot vetni az orvosi foglalkozás terén működő tudományos képzettségű férfiak köreiben észlelt szocziális mozgalommal és e kérdés megoldásának sürgősségével; mert én abban, hogy az orvosok sztrájkolni készülnek, nem hiszek; nem hiszek pedig azért, mert sokkal magasabb színvonalon állónak tartom e kart, semhoíiy ezt tehessék; sokkal inkább megvagyok arról győződve, hogy az a tudás, a mit az orvosok az egyetemen elsajátítottak, hogy az az eskü, a melyet orvosi oklevelüknek kinyerésekor letettek, sokkal nagyobb erkölcsi kötelességet szab reájuk, hogysem a sztrájkkal, a mely ellenmond minden fennálló társadalmi rendnek, ellene mond az ő tudományos magas színvonaluknak, a mely ellene mond letett esküjüknek, komolyan foglalkozni akarnának. Foglalkozni kell e kérdéssel, mert veszedelmes még akkor is, ha nem volna is annak komoly háttere. (Zaj.) Elnök: Kérem a t. képviselő urakat, szíveskedjenek nem beszélgetni. (Helyeslés a széhö baloldalon.) Issekutz Győző: . . . Vannak a társadalomnak oly osztályai, melyeknek a sztrájkra talán több okuk, több ingereneziájuk van, és a melyeknek a sztrájktól való tartózkodásra kevesebb intelligencziájuk van. Hogyha ezek látják azt, hogy ma már a sztrájk az orvosi karban is komoly megbeszélés tárgyát képezi, ezek legalább is jogezírnet fognak ebből meríteni arra, hogy szoczialisztikus törekvéseiket még nagyobb erővel érvényesítsék. (Zaj és nyugtalanság.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne beszélgessenek! Issekutz Győző: A szoczialisztikus törekvéseknek a megakadályozása is szükségessé teszi az orvosi foglalkozás terén működő egyének helyzetének javítását. Különösen szükséges — és erre felhívom a t. belügyminiszter ár figyelmét — munkaképtelenség esetére az orvosoknak és az orvosok családjainak részére egy nyugdíjalapnak létesítése. Ebben a tekintetben a megfelelő tanulmányozások után a t. belügyminiszter úr javaslatot terjeszszen elő. Én a magam részéről nem haboznám kimondani azt sem, hogy szeretném az orvosokat orvosi kamarákba csoportosítani, azért, mert a testületi szellemnek kifejlődése sokkal erősebb, és a testűlet jogainak megvédésére sokkal alkalmasabb lenne. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, Ne méltóztassanak beszélgetni. Issekutz Győző: Ezzel, t. ház, körülbelül előadtam azon tiszteletteljes kérésemet, melyet a belügyi kormányhoz a közegészségügy legelemibb feltételeinek teljesítése tekirtetében intézni akartam. Nem tartozik épen szorosan a közegészségügy keretébe, de mert orvosokról, és orvosi foglalkozással biró egyénekről van szó, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) felemlítem, hogy én a törvényszéki orvosi állások újjárendszeresítése tekintetében megfelel!) intézkedéseket tartok szükségesnek. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök: Méltóztassanak csendben lenni! Issekutz Győző: A ki ismeri a törvényszéki orvosok feladatát, annak be kell ismernie, hogy nagyon szükséges, hogy azok, kik ezen állásokat betöltik, feladatukkal teljesen tisztában legyenek, és a megkívánt elméleti éjs gyakorlati képzettséggel bírjanak. Nem akarok most egyebet felemlíteni, mint csak a tiszaeszlári esetet; de ha az igazaágügyminiszter úr itt lenne, ő bizonyára mondhatna még számos más esetet, a hol a törvényszéki orvosok véleményének hiányos, helytelen vagy talán nem eléggé körűitekintő véleménye bűnügyi bonyodalmat okozott. Sokszor és a legtöbb esetben az a vélemény, melyet ez a törvényszéki orvos megad, sikerrel felül sem vizsgálható, és a véleménynek a tudomány színvonalán nem állása, vagy a tudománynyal ellentétes volta, jó vagy rosszhiszeműsége utólag ki sem deríthető, be sem bizonyítható. Ha már most tekintetbe veszszük, hogy ezeknek kezében, midőn hivatalosan járnak el, mondhatom, bizonyos hatalom van, akkor úgy találjuk, hogy az államnak legrosszabbul fizetett alkalmazottjai, a kiktől nem is lehet megkívánni, hogy tudományos hivatásuknak azon irányával kimerítően foglalkozzanak, a mely irányban nekik különös szakértelemre kellene szert tenniök, 250, legjobb esetben 300 frtot kapnak, mint börtönorvosok, és azon tiszteletbeli jogezírnet, hogy elmehetnek szakértőknek, és ilyenkor kapják a
