Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-369

'& 369. országos ülés 1894. október 17-én, szerdán. nelmi joga van függetlenségéhez, állami önállóságához. Ez, t. ház, nézetem szerint azon indok, mely ezen diszharmóniát a nemzet életében megteremtette. A míg, uraim, ez így van, addig a nagy tömeg a maga lenyűgözött gondolkodásmódjával nem tudja megérteni a szabadságtörvényeknek valódi értékét és viszont a nép sorsát befolyásoló hatalmasok vaskövetkezetességgel fogják a népeket továbbra is kezükben tartani, mert veszélyesnek tartják a szabadságot a népre s ennek folytán önmagukra nézve is. Elismerem, t. ház, hogy a létesített egyházpolitikai reformokban az egyéni és a közszabadságok erőteljesen érvényre jutnak, s épp azért ezen javaslatokat elejétől végig meg is szavaztam. Midőn azonban ezen reformokat megszavaztam, nem mulasztottam el az első tárgyalás alkalmával már óvó szavamat felemelni a felekezetnélkííliség ellen, melyre én a népet megérettnek nem tartom, és a melyben én oly veszélyes fegyvert látok a nép kezében, melylyel első sorban önmagán, azután a társadalmon fog érzékeny sebet ejteni. Nézetem szerint a felekezetnélkűliségnek ez idő szerint törvénybe iktatásával lehető legnagyobb méltatlanságot és igazságtalanságot követünk el a felekezeteken, nagy csorbát ejtünk a vallásos életen és a nép erkölcsi életén. T. ház! A magyar nemzet ezredéves alapításától kezdve folyton vallásos volt, úgy a pogányság, mint a kátholiczizmus kizárólagos uralma alatt az -egyházi intézmények az államiakkal oly szoros összefüggésbe jöttek, hogy az állam legfontosabb funkcziói: az igazgatás, igazságszolgáltatás, még a hadviselés is igen sokszor, nagy részben az egyház orgánumai által teljesíttettek. A később bekövetkezett reformáczió idejében beállott szomorú harczok eszméje, ideálja sem az volt, hogy az államot a felekezetektől függetlenítsék, hanem ellenkezőleg az újabban létesült felekezetek is oda törekedtek, hogy méltó helyet foglaljanak el az állam organizmusában, úgy, mint az addig meglevő vallásfelekezetek. A felekezetiség legutolsó napjainkig legszorosabb összefüggésben volt az államkormányzattal. Emlékszünk a főrendiháznak tíz év előtt létesített reformjára. Akkor, midőn a főrendiházat a szabadelvűség szellemében és ideái szerint kellett volna reformálni; a helyett, hogy a felekezeteknek törtéfteti jogon bennülő képviselőit kiszorították volna, Tisza Kálmán, és az öt most is támogató nagy többség, a mostani liberális párt zöme oly liberális reformot hozott, hogy a felekezetnek benn levő képviselői mellé a többi felekezetek képviselőit is bevette. Ez a liberalizmussal homlokegyenest ellenkező tény. És csodálatos jelenség, Deák Ferencz örökemlékezetü politikai végrendeletében az egyházpolitikáról mondott beszédében, lánglelkével előresejtette a jövőt és a liberalizmus szempontjából az ily reformot a legnagyobb képtelenségnek jelezte. Elvégre is az államok mindig segédorgánumaikká tették a felekezeteket, a melyekbe, különösen a keresztény felekezetekbe fektetett erkölcsi erőt az állam semmiféle hatalmával pótolni nem tudja. A felekezetiséggel szoros kapcsolatban van a hit, a mely a népeknek drága közkincsévé vált a múltban, kincse a jelenben, mely őket életküzdelmeik közt tűrni és remélni megtanítja. ' T. ház ! Ily körülmények közt, midőn látom, hogy az állam a legnagyobb rést akarja ütni az egyes meglevő felekezeteken, midőn látom, hogy az állam viszonya az egyházhoz még most sincs tisztázva, hanem azt látom, hogy az állam a felekezetek tevékenységét és milliókra menő áldozatait elfogadja, midőn látom, hogy a felekezetek kezébe van letéve a magyar ifjúság, a jövendő nemzedék nevelésének kérdése, mindaddig, mig az állam a felekezeteknek ezen társadalmi és állami funkczióját saját erejével nem helyettesíti, hanem azokkal teljesítteti, a legnagyobb méltatlanságnak és igazságtalanságnak tartom, hogy a felekezetnéiktíliséget törvénybe iktassuk és a felekezetek erőin ez által oly nagy rést üssünk. A felekezetnélkííliség törvénybe iktatásában nagy veszedelmet látok a vallásosságra, a nép erkölcsösségére nézve. Ki tagadja, hogy a vallás és az erkölcs rokon fogalmak, különösen a népnél a vallás a tisztességgel, a becsületességgel majd nem azonos; már pedig, ha igaz az, hogy minden államnak talpköve a tiszta erkölcs, meg kell fontolni, hogy megvannak-e azon előfeltételek, melyek mellett a felekezetnélküliséget törvénybe iktatnunk szabad és lehet. (Helyeslések bál felől.) A t. kultuszminiszter ur e tárgyban júniusban tartott beszédében szintén bizonyos aggodalmakat árúit el, ámde ő bízik a jövőben, mert azt mondja, hogy mikor szabaddá teszi a templomot, a templom mellett felállítja az iskolát és azt hiszi, hogy a nép műveltségének emelésével el fogja érni azon álláspontot, mely az ő elhatározási képességénél szükséges és kívánatos. Engedje meg a t, kultuszminiszter úr, de e tekintetben nagy tévedésben van; nézetem szerint a nép nincs azon a műveltségi fokon, hogy ezt a reformot kibírja. Nézzük a statisztikát: A kultuszminisztériumnak 1892 ben kibocsájtott rendelete szerint 500.400 tanköteles gyermek nem járt iskolába; 214 községe van Magyarországnak, a hol még iskola nincs, 25.622 rendszeresített tanítói állomás közül csak 22.521 tanítói állást birt betölteni kvalifikált egyénnel. Hát