Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-385
885. országos ülés 1894. novei Hegedüs Sándor és megelőzőleg Pázinándy Dénes t. képviselőtársaim a kolozsvári nemzeti színház ügyében mondtak, igen kevés hozzáadni valóm van. Az a kevés is, a mit elmondandó vagyok, egy régi dolog ismétlésére vonatkozik; annak a régi dolognak a felemlítésére, hogy a magyar nemzeti ügy és a magyar nemzeti kultúra körül talán a legelévűlhetlenebb érdemei a színművészetnek vannak úgy Erdélyben, mint Magyarországban. Akkor, mikor magunk érezzük, hogy minden oldalról ez a nemzeti ügy — ámbár sikertelenül — támadtatik meg: első kötelességeink kosé tartozik, hogy a magyar nemzeti kultúrának ezen kipróbált fegyverét épen és egészségesen tartsuk fenn. És e szempontból csatlakozom Hegedüs Sándor t. képviselőtársam azon kéréséhez, a melyet a kolozsvári színház ügyében a belügyminiszter úrhoz intézett arra nézve, hogy már a jövő évi btidget alkalmával egyfelől magának az ottani színház emelésének szempontjából, másfelől pedig azért, hogy tulajdonképen a színművészet valódi emelése csak úgy eszközölhető, ha nemcsak egyetlen egy színház van az országban, tudniillik a nemzeti színház, a honnan az erőket venni lehet: tehát a kolozsvári színház fentartása nemesak specziális kolozsvári, nemcsak specziális erdélyi ügy, hanem az egész színművészet ügye, s szert igen kérem a t. miniszter urat, hogy Hegedüs Sándor kérésének megfelelőleg már a jövő budget alkalmával e kérdés megoldására alapos előterjesztést tegyen. Másik oka felszólalásomnak az, — nem voltam a teremben, de hallottam, — hogy Fenyvessy Ferencz t. barátom a múltkori felszólalásom alatt mondottaknak bizonyos egyéni élt akart adni. Én nem szoktam egyéni szempontból a képviselőházban felszólalni; ha felszólalásomnak egyéni éle van, az csak annak tulajdonítható, hogy az az egyén az ügygyei, a melyre vonatkozólag nézetemet nyilvánítom, kapcsolatban áll. Távol áll tőlem — különösen a házban — oly egyéneket bántani., a kik itt nincsenek jelen, nem védhetik magukat, és esetleg mások részéről rossz védelemben is részesülhetnek, a mi még nagyobb baj. Tudvalevő dolog, hogy legutóbbi időben úgy a nemzeti színház, mint az opera egy miniszteri kiküldött tisztviselő vezetése alatt áll, a ki a miniszter úr nevében és megbízásából igazgatta e dolgokat. Távol volt tőlem, hogy ezen úri egyént itt sérteni akartam volna, sőt kötelezve érzem magamat elismerni azt, hogy az adott eszközökkel feladatának minden várakozást felűlmúlólag megfelelt. Azon dezolált állapotok, a melyek ma megvannak, nem ezzel a személylyel állanak kapcsolatban; azok eredetüket régebbi időből veszik. A miniszter úrnak nézetem szerint csak annyi hibája uber 22-én, csütörtökön. 379 van benne, hogy alatta nem enyésztek el, lunem részint az intézkedések elmaradása, részint a megtett intézkedések czélszerűtlensége folytán a bajok még jobban elmérgesedtek. Egyáltalában ma is az előtt a kérdés előtt áll a ház, hogy tulajdonkép akkor, mikor a nemzeti színügy, nemzeti operaügy felett tanácskozik, épen úgy, a mint az a múltban volt, intendási kérdések és személyes kérdések zavarják meg folytonosan a kérdést. Legalább oly formában áll a képviselőház előtt örökké a kérdés, és ez bizony nem a háznak a hibája, hanem a színházi ügyek kezelésében van a hiba, mondom, örökké az áll a képviselőház és mindenki előtt, hogy látja, hogy tulajdonképen nem arról van szó, hogy a meglevő bajok orvosoltassanak, hanem arról van szó, hogy egyik-másik intendáns úrnak, a kik voltak, és a kik lesznek, érdekei a képviselőházban megbeazéltessenék, tényeik helyeseitessenek, és tulaj donképen a míg folytonosan az intendások felett vitatkozik a ház, az alatt a szinügy — úgy a nemzeti színház, mint az opera ügye — folytonos dezoluezió elé megy, mely nemcsak hogy nem talál határt, hanem mindjobban elmérgesedik. Az tény, t. ház, hogy ha egy országban, a melynek annyira számon kell vennie minden kiadását, — a mire reámutatott Pázmándy Dénes képviselőtársam, — 600,000 forint adatik ki évenkint az operára, és annak tulajdonképen sem a nemzeti ügy, sem az országos művészeti ügy, szóval senkisem látja más hasznát, mint azt, hogy az odahelyezett intendánsok í—2—3 év múlva valóságos belső titkos tanácsosok lesznek: ez bizony nem valami vigasztaló dolog. Azt hiszem, hogy annak, hogy valóságos belső titkos tanácsosok terjesztessenek fel a kormány által kinevezés végett ő Felségének, van olcsóbb módja is. Mert egyéb eredményt és más előmenetelt az opera-ügyek kezelése körűi az ország nem látott, mint azt, hogy az opera ügyének állami kezelése folytán bizonyos évek alatt, bizonyos számmal növekedik a valóságos belső titkos tanácsosok száma és azzal azok száma, a kik akár művészeti szempontból, akár máskülönben a nemzeti szinügyet előmozdítják. Az hiszem, t. ház, hogy a nemzeti szinügyet csak egyképen lehet itt a házban orvosolni : úgy, ha az a személyes tekintetektől elvonatik, ha a miniszter urak nem elegyítenek bele folytonosan személyes kérdéseket, hogy itt az ember a legnagyobb óvatossággal kell, hogy viseltessék a személyek iránt, nehogy vagy egy leendő, vagy egy volt intendáns megsértessék, és ennélfogva magát az ügyet meg ne beszélhesse; mert akkor nem azt mondják, hogy egyik-másik képviselő az opera ezen és azon bajának orvoslására szólalt fel, hanem azt mondják, hogy bizonyos személyi antipathiák által •18*
