Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-369

869. országos ülés 1894. október 17-én, szerdán. M az ország különböző vidékein megfordultunk. (Úgy van! báí felől.) Még ha valaki arra az álláspontra helyezkedik is, hogy a felekezetnélkííliségnek törvénybe iktatása nélkííl esoaka az egész akczió, hogy a felekezetnélkííliségnek törvénybe iktatása most is helyes és kívánatos, még akkor is a magasabb érdek szerintem az, hogy vessünk végrevalahára véget azoknak az izgalmaknak, a melyekkel az egyházpolitikai akczió össze van kötve, (Úgy van! bal felől.) Én kezdettől fogva azt mondtam mindig, és egy közel jövő nekem fog igazat adni, talán már a jelen is igazat ad nekem, hogy ezeknek a reformoknak terén egy középszerű béke is jobb, mint a legfényesebb győzelem, (Igaz! bál felöl.) hogy ily természetű alkotások terén a kevesebb, a mit azonban közmegnyugvással lehet keresztülvinni, többet ér, mint a sokkal több, a mit csak úgy lehet keresztülvinni, hogy az országnak egyik része az országnak másik része által legyőzöttnek tekintse magát. (Úgy van! Élénk helyeslés bal felől.) Vegyék ezt az igazságot tekintetbe legalább most. Ebből a szempontból is csak nagyon ajánlhatom a t. kormánynak, hogy a főrendiházi második tárgyalásnak alkalmával a felekezetnélkfíliségre vonatkozó fejezetek fentartásához ne ragaszkodjék. (Élénk helyeslés bal felől.) Konkrét indítványt e tekintetben nem teszek, hanem csak nézetemet akartam kifejezni, hogy hozzájáruljak, a menynyire gyenge erőm engedi, annak a küzdelemnek befejezéséhez, melynek befejezése, — ismétlem, — ma az országnak nagyobb érdeke, mint annak a legtökéletesebb eredményekre való vezetése. (Igás! bal felől.) Különben magának a törvényjavaslatnak a főrendiházhoz való visszaküldéséhez, mint mondám, hozzájárulok. (ffelyeslés.) Papp Elek jegyző : Kemény Pál! Kemény Pál: T. képviselőház! A vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatot első tárgyalása alkalmából elfogadván, nagyon természetes dolog, hogy a jelen esetben én is hozzájárulok azon előterjesztéshez, hogy a főrendiház által ide visszaküldött törvényjavaslat oda elfogadás végett újból átküldessék. Akkor azonban, t. képviselőház midőn általánosságban ezen elveket magamévá tettem s elfogadtam a javaslatot, nem tudván azt, vájjon a jelen esetben lehetek-e azon helyzetben, hogy a részletek iránt való aggodalmaimnak kifejezést adhassak, mert nem tudom, vájjon e javaslat részleteiben is tárgyalás alá fog-e vétetni, (Felkiálltások bal felöl: Nem!) engedje meg a t. ház, hogy egyrészről azon tényleges helyzettel szemben, a mely tényleges helyzetet az egyházpolitikai reformoknak egy egész esztendőn át való, hogy úgy mondjam, keresztíílhajszolása az országban előidézett, kritikai jogomat gyakoroljam, másrészről a felekezetnélkűliségre vonatkozó aggodalmaimat rövid szavakban előadjam. (Halljuk!) T. képviselőház! Október 6-án történt a főrendiháznak azon ülése, melyen e törvényjavaslat megbukott. A gyászos emlékű október 6 ától számított 45 év múlva, és a szabadelvű kormánynak húsz éves uralma után a magyar nemzet beléletében a legnagyobb küzdelmek közt vívódik egy eszme, egy ideál, mely a múlt idők szentelt emlékeként folyton közöttünk járva, folyton eget kérve, a szabadelvű párt által húsz éven keresztül következetesen elutasíttatott, értem a vallás szabad gyakorlásának eszméjét. Végre a politikai szükségesség folytán azon helyzetbe jutottunk, hogy a kormány e javaslatokat megteremtette és a ház elé hozta. A dolog természetes rendje szerint az lett volna a következés, hogy a nemzet osztatlan egyhangúsággal üdvözölje a javaslatokat megteremtő kormányt; azt hittük volna, hogy a törvényhozás mindkét háza egymással versenyezve fogja e törvényjavaslatokat megszavazni s velük a nemzetet megajándékozni, s mit láttunk, t. ház ? E helyett a nemzet társadalmi rétegei, vallásfelekezetek és politikai érdekkörök szerint tagolva, egymás ellen a legnagyobb harezot harczolják; az öröm helyett az elkeseredés jutott osztályrészül, és a már megszavazott javaslatok fölött is folyton ott lebeg a Damokles kardja. Vizsgálnunk kell tehát, t. ház, mik azon indokok, a melyek a nemzetben ezen javaslatok folytán ezt a hatást előidézték ? Ha visszapillantunk nemzetünk 25 éves legutóbbi történelmére, nagyon eklatanter láthatjuk az indokot, mely abban áll, hogy a kormány, s az azt támogató többség hűtlen lett a 48-as szabad eszmékhez, a helyett, hogy ápolta volna a szabadság és Szabadelvűség eszméjét, idegen isteneknek emelt oltárt, a helyett, hogy ideálja lett volna egy erős, szabad és független Magyarország kiépítésének, az idegen istenek oltárára hordta össze a nemzet összes erejét és áldozatait. (Igás! Úgy van! a sséhö baloldalon.) 1867. óta, t. ház, a nemzet szabadságvágya és a tényleges fejlődés között nincs meg a kellő, természetes harmónia, és a 67-es kiegyezés azon konzervatív hangoztatásával, melyet a kormány részérő] tapasztalunk, ez a harmónia még nagyobb diszharmóniává fog lenni a nemzet életében. Mert intézményeket kell létesíteni a szabadság számára, intézményekkel kell a népeket a szabadelvtíséghez hozzászoktatni; intézményeket, melyek megvédelmezik a szabadságot a szabadosság ellen, fejleszteni, ápolni, nem pedig lépésről-lépésre elnyomni kell a nemzet életében azt a tudatot, hogy neki joga, törté-