Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-369

30 «**9. országos ülés 1894. október 17-én, szerdán. Ln, t. ház, nem tudom jó lélekkel a mi népünket ezen veszélynek kitenni. (Helyeslés a haloldalon.) Elvégre azt, a müveit embert, a ki minden felekezetek tanaival bensőleg szakított, a külső tartozás valamely felekezethez egész életén át sohasem feszélyezi; hipokrizisnek sem lehet azt nevezni, minthogy az egész világ tudja, hogy a benső gondolkozás szabadságát a felekezethez való tartozás százezreknél nem aíterálja, nem érinti. És annak a kevés művelt embernek, a ki még ezt a külső hozzátartozást valamely felekezethez nyűgnek érzi, ennek a kevés embernek skrupulózitását szerintem áldozatul hell hozni a tömegek sokkal nagyobb érdekének, és az ilyen legfinomabb felfogások kielégítésének kedvéért százezreket, sőt milliókat az erkölcsi elvadúlás veszélyének nem szabad kitennünk. (Élénk helyeslés a bal és szélső baloldalon.) Ez, t. ház, az én érdemleges indokaimnak egyik része. Érdemleges indokaimnak másik része, mely miatt a felekezetnélkűliség kimondását időelőttinek tartom, a mi egyházaink állapotában rejlik. A doktriner felfogás nagyon közönbös dolognak tekintheti azt, hogy vájjon azon egyházi szervezetek, a melyek a magyar társadalom keletkezésével és fejlődésével történetileg össze vannak nőve, és a melyek a magyar társadalom szilárdságának és szervezettségének egyik alkotó elemét képezik, vájjon ezek a szétmállás veszélyének ki vannak-e téve '? Vájjon azok nagyobb vagy kisebb veszteségeket szenvednek-e? Ez a doktriner felfogás előtt teljesen közönbös. De a gyakorlati politikus felfogása előtt, előttem nem közönbös; mert magyar politikus előtt nem lehet közönbös az, hogy vájjon különösen azok az egyházak, a melyek a magyarság társadalmi szervezetéhez hozzá tartoznak, annak szilárdságában oszlopokat képeznek, a felek ezetnélkűliség partmosó hullámait kár nélkül ki tudják-e állni ? Már pedig az a két egyház, a mely Magyarország társadalmi életére és állami fejlődésére nézve a legnagyobb fontossággal bir, a katholikus egyház és a protestáns egyházak, két különböző okból ma még az én felfogásom szerint gyöngék arra, hogy veszély nélkül ennek az új elvnek törvénybe iktatásával szembeszáll hassanak. A katholikus egyház a szervezet hiánya folytán gyönge, a protestáns egyházak pedig anyagi szegénységük folytán, mely őket arra kényszeríti, hogy híveiket tetemes adózásra késztessék, gyöngék. Mindaddig, míg a gyöngeségnek ez a két oka az egyházak életében gyógyítva nincs; mindaddig, míg a katholikus egyház Magyarországon azt a szervezetet meg nem kapta, a mely neki a szilárdságot megadja (Helyeslés bal felöl), míg a protestáns egyházak anyagi ügyei rendezve nincsenek oly módon, hogy szegénységük nem képezi gyöngeségök egy alkotó ele- | mét, időelőtti dolognak tartom erre a két egyházra a többiekkel együtt ráereszteni azt a támadó áramlatot, a mely a törvénybe iktatott és proklamált felekezetnélkfíliségben jelentkezik. (Helyeslés a baloldalon.) Azt hiszem, t. ház, ha mi a szabadság ideáljának* megvalósítása felé haladunk, azt az elvet kell követnünk, hogy a szabadság intézményeinek létesítését konstruktív hatálylyal, felépítő, szervező, a nemzetet megerősítő, nem pedig desztruktiv irányzattal, a társadalmat szétbontó s a nemzetet erőelemeinek egységében gyöngítő hatással eszközöljük. í)e bármint legyen is, van a kérdésnek egy egészen hétköznapi, egészen aktuális oldala, mely azonban nem minden fontosság nélküli. (Halljuk! Halljuk!) A főrendiházban a felekezetnélkűliség elleni oppoziczió nem csupán azoknak részéről nyilvánult, a kik a kormány egyházpolitikájának egyéb részeit is, a kik különösen a házasságjogot visszautasították; hanem a felekezetnélkfíliséggel ellentétes álláspontra helyezkedtek sokan, még pedig igen tekintélyes férfiak, azok közül is, a kik a kormány egyházpolitikájának egyéb részeit mindeddig búzgóan támogatták. Ebből, ha az emberek komolyságában való minden hitről lemondani nem akarunk, azt a következtetést kell levonni, hogy igen kevés, vagy talán semmi kilátás sincsen arra, hogy a felekezetnélkűliség elvéhez ragaszkodva, e javaslatot a főrendiházban keresztül lehessen vinni. Már most, t. ház, éu mindenkinek elfogulatlan megfontolására bízom, — azoknak is, a kik elvileg velem egyet nem értenek a felekezetnélkűliség kérdésében, — vájjon érdemes-e a reform ezen részletének erőszakolása kedvéért az egész egyházpolitikai akcziónak befejezését késleltetni? Azt hiszem, hogy az országnak egyik igen nagy érdeke az, hogy ezen kérdések tárgyalása végrevalahára véget érien. (Helyeslés a bal és szélső baloldalon.). Nagyon tartok ugyan tőle, hogy azok a hullámok, a melyeket az e részben elkövetett hibák, — melyekre most, ez alkalommal nem akarok visszatérni, — az országban felidéztek, akkor sem fognak egyhamar lecsendesedni. Bár rossz próféta legyek! De addig, míg függőben vannak egyes kérdések, addig, míg nincsen végleg és formailag befejezve e tekintetben a törvényhozási akczió, mindaddig azok íecsende sítésének lehetősége is ki van zárva; mindaddig a közfigyelmet, mindaddig az egész közéletet a legegészségtelenebb módon dominálják és abszorbeálják ezek az egyházi kérdések, (Úgy van! bal felől.) és e domináló és abszorbeáló szerepüknek hatása a közvéleményben, az egész közéletben Magyarország egész társadalmi életében mindenki I előtt világossá válhatott a szünetek alatt, midőn