Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-378

204 378. országos ülés 1894, november 14-én, szerdán. Ugyanilyen politikai tenorban folytattam az egészet. Ugyanezt ismétlem, t. képviselőház, a következő esztendőben. Nem akarom a t. házat azzal fárasztani, hogy akkor mit mondottam. Ugyanezt az álláspontot foglaltam el a folyó évi expozéban is. Én tehát megengedem, hogy új ér.i keletkezik a t. képviselő úr felfogásában, de a saját felfogásomra nézve, a'.on álláspontra nézve, a melyet elfoglaltam, el nem ismerhetem. (Helyes és bal felől.) Én mindig csak azt helyeztem kilátásba, hogy kellő óvatosság, takarékosság mellett, az igényeknek túlságos fel nem keltése mellett fokozatos egymásutánban képesítve leszünk eleget tenni állami szükségleteinknek. (Úgy van! jobb felöl.) Ez az álláspontom ma is. En Magyarország pénzügyi viszonyait konszolidáltaknak tekintem, és azt hiszem, hogy ha az az óvatosság, az a takarékosság, melyet szemünk előtt kell a közügyek érdekében tartani, mindig szemünk előtt lesz, akkor képesítve leszünk mindazon feladatok megoldására, (Élénk hdyeslés jobbfelöl.) melyek közügyeink terén sziikségletekkép előállanak. És most engedje meg nekem a t. ház, hogy áttérjek még más pénzügyi természetű kérdésekre is, melyeket nem Horánszky Nándor képviselő úr említett föl, vagy a melyek csak mellesleg lettek általa érintve, és itt először is Molnár József képviselő úrnak tartozom egy megjegyzéssel. A t. képviselő úr jónak látta a kis ember megterheltetéséről szólani, és úgy tűntetni fel a mi egész politikai eljárásunkat, mintha mi az alsóbb osztályok túlságos megterhelése mellett az egyenlő, arányos teherviselésnek megfelelő adóztatásra kellő gondot nem fektetnénk. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Úgy is van!) Hát, t. ház . . . (Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek!. Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Nem így van, épen az ellenkező áll, t. ház, és óvakodnunk kell ily kérdések felvetésétől, mert a különben is nehéz viszonyok között levő szegény emberrel igen könnyű elhitetni azt, hogy a terhek túlnyomó részét a gazdagok előnyére ő viseli. (Mozgás és zaj a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Az ilyen kérdésekkel tehát ne dobálózzunk, (Élénk helyeslésjőbbfélől.) hanem az igazság mérlegére tegyük le azokat és nézzük azt, vájjon . . . Vajay István: Nem szabad megmondanunk az igazat! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Bocsánatot kérek, mindjárt bizonyítékkal szolgálok, t. ház. Hiszen, hogy mit szabad, mit nem, úgy sem tőlem kérdi a képviselő úr, hát hogyne lenne szabad megmondani az igazat? Nézzük ezeket az újonnan beterjesztett javaslatokat, vájjon a t. képviselő úr álláspontját igazolják-e,vagy az ellenkezőt ? (Halljuk! Halljuk!) Miről van itt szó, t. ház? Két nagyobb reformjavaslatról. Az egyik az egyenesadók reformja, a másik a szeszmonopólium behozatala. Mind a kettő úgy kontemplál tátik, úgy van tervbe véve megoldásuk, hogy az a kis embert nem fogja jobban terhelni, sőt az egyenesadóreformmal két elvet igenis érvényesítettünk már azon memorandum szerint, melyet voltam bátor előterjeszteni, és ezen két elv először: a progresszív adó elve, mérsékelt ütemben, — nagyobb ütemben nem is merném ajánlani, — és másod szór: a létminimum kérdése. Ha a képviselő urak azt az adóreformmunkálatot, melyet egy komoly és alapos tanulmánynak tartok, ezt igénylem magamnak . . . Polónyi Géza: Különösen a földadóra vonatkozólag! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Ha a t. képviselő urak azt az adóreform-munkálatot elolvassák, azt fogják látni, — és ezt válaszúi adom Horánszky képviselő úrnak is, ki megint attól tart, hogy itt nem tudom, micsoda teheremelésről van szó, — hogy az az adóreform-munkálat abból indul ki, hogy az egyenesadókból — már a reformálandó egyenesadókat értem — ugyanolyan jövedelemre kívánunk jövőre is számítani, mint a mennyit abból ma húzunk. Mi tehát az adóreformtól jövedelem-emelkedést nem kívánunk. Az adóreform részleteire áf térve, meg fogja találni a kis ember könnyítéseit különösen a házadónál és az azzal összefüggő kereseti adónál, megtalálja az adóminimumnál; ott tehát a szegény ember adójának igenis leszállításáról van szó. Ebből tehát azt a következtetést levonni, mikor az a létminimummal és progresszív adóval karöltve hozatik be, hogy mi a kis embert jobban akarjuk megterhelni a nagyok előnyére, legalább is nem igazságos. (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) A másik a szeszmonopólium kérdése. Hiszen talán felesleges is, t. ház, a szeszmonopóliumról nyilatkoznom, mert én megengedem, hogy ha valaki úgy képzeli a szeszmonopóliumot, mint Molnár József képviselő úr volt szíves feltüntetni, hogy a kormánynak szabad kéz engedtetik, hogy beválthassa a szeszt úgy, mint neki tetszik, másfelől pedig szabad kéz engedtetik neki, hogy úgy árúihassa, a hogy akarja, akkor igenis sérelem fog ebből következni. De engedelmet kérek, méltóztassék megnyugodni az én komolyságomban, yagy ha abban nem bizuak,