Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-378
378. országos ülés 1894. november 14-én, szerdán. ^03 az előírás szerint s az a számadat, a melyre hivatkoztam, ugyanaz, mint a melyet a t. képviselő úr említett fel múltkori beszédében. A zárszámadás ugyanis a zárszámadási eredményeket két szempontból tűnteti fel. Először feltűnteti az előírásokat, vagyis feltünteti, hogy mennyi lett kiutalványozva kiadáskép és mennyi lett beállítva követeléskép. Ez alapon zárszámadásunk 36 millió forint fölösleget tüntet fel kerek öszszegben, mint eredményt. Másodszor feltűnteti a tényleges eredményeket. Itt tudniillik nem nézzük azt, hogy mennyi van előírva, hanem mennyi pénz foly be az állampénztárba és mennyi adatott ki s e szerint felmutat 55 millió forint fölösleget. Én, t. ház, sem az egyik, sem a másik adaíra nem hivatkoztam, hanem az általánosan elfogadott szokás szerint a lehető legkedvezőtlenebb ko-übináczióra alapítottam az itt elmondottakat s azt mondtam, a mi kiadásképen van odaállítva, ha nem is adjuk ki ebben az évben, de ki kell adnunk később, tehát a kiadásokra nézve vettem az előírást; a másikra nézve vettem a tényleges bevételeket, így hoztam ki 27,900.000 forint fölösleget, ugyanazt az összeget, mint a melyet a t. képviselő úr említett. Még csak általában a pénzügyi kérdésekre azt jegyzem meg, hogy elismerem és figyelmeztettem is a t. házat, hogy vannak bizonyos bevételeink, a melyek jövőre kisebb mértékben fognak befolyni, vagy el is maradnak s csak azt jegyzem meg, hogy a tisza-szegedi kölcsön, a melynek bevételi elmaradását a t. képviselő úr egymillió forinttal számítja, nem egymillió forintnyi elmaradást fog előidézni, hanem — a mint az •AZ első füzet indokolásából látható — 158.000 forintot. A másik pedig az, hogy a pénzverésnél méltóztassék megnyugodva lenni az iránt, hogy a pénzverési nyereség elmaradása egyáltalában nem alterálja a budgetet, mert pénzverési nyereség fejében semmit sem irányozunk elő, az csak átfutó tételként fordul ott elő. A mi nyereség marad az átmeneti kiadásoknál e czím alatt, azt valuturendezési czélokra irányozzuk elő. Tehát mi lesz a következés a pénzverésnél? Az, hogy ebbe a valutarendezési alapba visszahelyezendő összegek fognak elmaradni, vagyis, hogy az az alap nem fog növekedni, de a költségvetésnek a mérlegét ez alterálni nem fogja. Bocsánatot kérek: egyben fogja alterálni, abban, hogy maga a normális pénzverési nyereség, a mi néhány ezer frtot tesz ki, ma benne van az általános pénzverés tételében, ha egyszer a valutarendezésen túlleszünk, akkor, miután a pénzverésből nyereségre szert termi nem akarunk, hanem a tényleges veretési költségeket fedezni fogjuk, ezek a minimális veretési költségek az állam terhére új kiadásként fognak nyilvánulni. Én, t. képviselőház, nem ismerhetem el azt, hogy mi új éra előtt állunk. Mi azon éra előtt állunk, a melyet én azon első időponttól kezdve, midőn állami költségvetésünkben a deficzit megszűnt, mindig jeleztem, és a mire következetesen mindig figyelmeztettem a t. házat. Méltóztassanak nekem megengedni, hogy mikor ezzel a váddal találkozom, akkor röviden ismételhessem azokat, a miket erre vonatkozólag korábban mondottam minden esztendőben. 1890. október 2-án, midőn először volt szerencsém itt egy defiezitmentes budgetet bemutatni és midőn konstatáltam azt, hogy ez nem a kormánynak az érdeme, hanem minden hozzájáruló tényezőnek,... Polónyi Géza: A regálé! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Hát a regálé is, t. képviselő úr. Ugyanakkor mondottam azt, hogy csakis kellő óvatosság mellett leszünk képesítve az adminisztráczió költségeinek az elviselésére fokozatos egymásutánban. Ezt mondtam 1890-ben. 1891. október 7-én pedig — méltóztassanak megengedni, hogy felolvassam — (Halljuk! Halljuk!) ezeket mondtam (Olvassa.): »Kutelességemnek tartom mindezeket felemlíteni, hogy óva intsek a vérmes felfogástól. Akkor, midőn még pénzügyi bajokkal küzdtünk, sokszor a kishittíségnek, a csüggedésnek nyilvánításaival találkoztunk a közéletünkben és egész politikai felfogásunkban. Szükségesnek tartom ezt felemlíteni, mert most az ellenkező áramlatot látom, és mert pénzügyi helyzetünk javulása folytán a mindent rózsás szinben látásnak és a vérmes reménységeknek mind sürííbben nyilvánuló szimptornáival találkozunk nemcsak pénzügyi eredményeink megítélésénél, hanem egész politikai felfogásunkban is, pedig az az óvatosság, az az önmegtartóztatás, az a takarékosság, melyek pénzügyi kibontakozásunknak oly hathatós eszközei voltak, ha maradandó, konszolidált viszonyokat akarunk teremteni, jövőre is kell, hogy dominálják felfogásunkat; kell, hogy visszatartsanak a különben is támadó igények mesterséges felkeltésétől és fokozásától, minden szükségletnek mint elodázhatatlannak való feltüntetésétől, mindennek az államtól való követelésétől, mindennek egyszerre, gyorsan és azonnal követelt megvalósításától. A pénzügyi helyzet mai képe tehát az, hogy konszolidált pénzügyi viszonyaink vannak, és hogy ezeknek csak két veszélyes ellensége lehet; az első: a helyzet vérmes megítélése, a második a módnélktíli igények felkeltései Hozzátettem azután: »Az eredménynek a valódi mérték szerinti, higgadt megítélése talán inkább ezen t. oldalnak, viszont a módnélktíli igények fel nem keltése pedig talán a tisztelt túloldalnak képezendi egyik legbölcsebb politikai eljárását« stb. W