Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-378

202 878. országos illés 1891. november 14-én, szerdán. 6°/o évi annuitás mellett kamatozik és amortizáltatik. Ezt a kölcsönt a vízszabályozó-tärsúlatok vették igénybe, s közgazdasági és politikai érdekeknél fogva azon előnyt akartuk a vízszabályozó-társálatoknak nyújtani, hogy olcsó pénzt szerezhessenek különben is költséges vízszabályozási munkálataik folytatására és véghezvitelére. Azért megengedtük, hogy ez a tiszaszegedi kölcsönalapból felvett kölcsönből fizettessék vissza, más állami előnyöket úgysem nyújthatván a társulatnak. Ezen kölcsönök tehát visszafizettetnek. Magának a kölcsönnek törlesztésére nem fordíthatók; mert hiszen a tiszaszegedi kölcsön sorsolási kölcsön, a melyet nem lehet az előírt határidő előtt törleszteni. Mit tehettünk tehát egyebet, mint azt, hogy a pénztári készletek kiegészítésére fordítottuk ezen összegeket ? Ugyanígy voltunk a regale-kártalanítási kötvényekkel. Annak idején a törvényhozás arra, hogy magánosok ne legyenek azon esélynek kitéve, hogy a megállapított regale-kártalanítási kötvényeket potom áron kényszerüljenek piaezra dobni, azt az eljárást állapítottuk meg, hogy épen azért, hogy a papíroknak megfelelő kurzusuk legyen, az állam magántulajdonában levő kötvények is hozassanak forgalomba. Ezt megtettük. Mit tehettünk egyebet a befolyt pénzzel, mint azt, hogy a pénztári készletek kiegészítésére fordítottuk, — vagy a mi ugyanannyit tesz — a pénztári készletekből más fontos gazdasági beruházásokat teljesítettünk, nemcsak ezen befolyt összeg erejéig, hanem az évenkint mutatkozó fölöslegből ezt az összeget messze túlhaladó öszeg erejéig, a mit azonban mindig bejelentettünk a törvényhozásnak, és a mire vonatko zólag mindig a törvényhozás beleegyezésével találkoztunk ? Még egyet említett a képviselő úr, és ezt csak felvilágosításkép vagyok bátor megjegyezni, mert ő — a mint maga említette — azt hiszi, hogy az a 12 millió forint, a melyet a konverzió eredményeként aranyjáradékokban bocsátottam ki az 1893. év folyamán, már benfoglaltatik azokban az összegekben, a melyeket most a pénztári készletek kiegészítésére foidítunk. A képviselő úr azt mondja, vájjon nem vonjuk-e ezt el a valutarendezés czéljaitól? Nem! Mert ezen 36 millió fölösleg — miként az indokolásban- is ki van mutatva, s a mint a zárszámadási jelentésben a 27. lapon foglaltakból kivehető — ezen 12 millió levonása után áll elő; tehát az a 12 millió eredeti rendeltetésétől, a valutarendezés czéljaitól el nem vonatik, ott hagyatik és különben is csak approximativ összegekkel felállított kombináczió, hogy mivel szaporodik a pénztári készlet, mivel apad, a mi az indokolásban foglaltatik. Egyébként, t. ház, nem az indokolás az irányadó, hanem a törvényjavaslat első szakasza, melyben erről diszpoziczió van, melyben ezen összegről említés téve nincs, hanem csak a tiszaszegedi kölcsönből, a regale-kártalanítási kötvények értékesítéséből befolyó összegekről mondatik az, hogy a pénztárkészletek kiegészítésére fordíthatók. Felemlítette a vita során — úgy tudom — Molnár József t. képviselőtársam, hogy a konverzionális összegek már felhasználtattak. Engedelmet kérek, expozém alkalmával egész határozottan nyilatkoztam e tekintetben, hogy 48 millió arany forint áll még rendelkezésünkre, daczára annak, hogy a valuta-ellenőrző bizottság jelentése szerint, a valutarendezési czélokra félre tett arany mennyiség már meghaladja azt az összeget, a mely a valntarendezés első czéljaira szükséges. Minthogy 48 millió forint íratott elő valutarendezési czélokra, minthogy ezt erre a czélra szükségesnek nem tartom, igenis fogok külön előterjesztéseket tenni a törvényhozásnak, hogy ezen összegek, legalább azoknak azon része, a melyről biztosan tudhatjuk, hogy a jövőben sem lesz szükséges valutarendezési czélokra, más közgazdasági czélokra és beruházásokra legyen felhasználható. (Általános helyeslés.) Még azzal a szemrehányással is találkoztunk, hogy túlságos rózsás színben tüntetjük fel a financziákat, és hogy az 1893-iki zárszámadás — a melyre nézve én is elismerem, hogy az egy ritka, újabban talán nem ismétlődő kedvező évnek az eredménye — alkalmas nagy igényeket felkelteni, a valódi eredmény tekintetében a közvéleményt megtéveszteni. Én is találkoztam ennek jelenségeivel és figyelmeztettem a t. házat, hogy ne optimisztikus szempontból ítéljék meg a financziális eredményeket s sz 1893-iki zárszámadásokra vonatkozólag azt tettem, hogy midőn az állami számszék közölte velem az 1893. évi zárszámadásnak eredményeit, azokat a pénzügyminisztériumban bírálat alá vettem, megjegyzéseimet azokra vonatkozólag megtettem s az állami számvevőszék elnökét arra kértem, hogy a valónak megfelelőleg inkább pesszimisztikus színben tüntessük fel a zárszámadási eredményt. (Ás elnöki széket b. Bánffy Dezső foglalja el.) E tárgyalás következménye az, hogy a zárszámadásokba felvétetett az a bizonyos jegyzet, a melyben figyelmeztetünk, hogy 21 millió forint egy más év terhére van a zárszámadási eredményben. Én tehát az összeállítás alkalmával megtettem erre nézve a szükségeseket és azt hiszem, hogy tovább nem mehettem, mint hogy ugyanaznap, midőn a zárszámadást e házban előterjesztettem, óva figyelmeztettem a t. házat, hogy a zárszámadást ne méltóztassék megítélni