Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-378
jgg 378. országos ülés 1894. november 14-én, szerdán. szélsőbalon.) Hogy tehát ezen a helyzeten segíteni lehessen, annak orvosszere az, hogy a legközelebbi közgazdasági kiegyezés alkalmával változtasson a magyar törvényhozás ezen a rendszeren, és azon érdekeknek, melyek az ország valódi érdekeit képviselik, jobb istápolója, pártfogója, és előmozdítója legyen. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Ezek után t. képviselőház, levonom a végkövetkeztetéseket is, (Halljuk! Halljuk!) ezen végkövetkeztetésem a következők. Ha már a kormány politikáját az abszolutizmus és radikalizmus szélsőségeinek összetalálkozásából álló vegyületnek nevezem, olyan vegyületnek, melyre, mint unikumra, ezen magyar kormány méltán szabadalomlevelet vehet, ugy azt találom t. ház, hogy ezen radikális és abszolutisztikus politika ezen ország állami fennállásának történeti hagyományaival, a történeti hagyományokból való fejlődésével merőben ellentétes. T. Ház! Többször hangsúlyoztam, hanghangsúlyozom most is és megmaradok azon állításom mellett, hogy ezen országot ily irányban tartósan kormányozni és boldogságához vezetni teljes képtelenség. Ezen kormány iránt, mely a radikalizmust abszoliíizmussal vegyítve akarja érvényesíteni, ezen országban soha egy perczig sem voltam bizalommal, nem vagyok ma sem és nem is leszek soha, és ezért a jelen költségvetést általánosságban sem fogadom el, hanem pártolom Molnár József t. kép viseíotársam javaslatát. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Perczel Béni jegyző: Prileszky Tádé! Prileszky Tádé: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk! Zaj!) Úgy tudom, az államháztartás 1895-Iki évi költségvetése van tárgyalás alatt. Azon sok magasztos és nagyon szép beszédből, melyeket hallottam, mindent megértettem, de komoly bírálatot az állam költségvetése felett nem tapasztaltam. Nagyon sajnálom, hogy az előttem szólott t. képviselő úrnak csak egyre válaszolhatok. Ha az igaz, hogy az ő számítása áll, és hogy a kormánynak csak négy szavazattöbbsége van, akkor jobb lett volna ezt elhallgatni, még három szavazatot megszavazni, és akkor hozni fel. {Derültség!) Különben ezt majd közelebbről látni fogjuk. Én, aki 18 évig szakadatlanul foglalkoztam, mint azt régi képviselőtársaim tudják, igen komoly és nehéz viszonyok közt az állam költségvetésével és a zárszámadásokkal, körülbelül ismerem a helyzetet; de tudom, hogy ha van valaki az országban, a ki ismeri és biztosan még jobban ismeri, mint én, ez az igen t. pénzügyminiszter úr. Ha én az állami költségvetést bírálni akarom, először tudnom kell, hogy az előirányzat mily alapokon nyugszik. A bevételekről meggyőződtem, hogy épenséggel nincsenek vérmes reményekkel előirányozva, sőt egész komolysággal vannak előirányozva, mint azt a zárszámadások igazolni fogják, és ez helyes. A kiadások közt, a melyekhez a részleteknél férhet szó, vannak olyanok, a melyeket talán mellőzni lehet, és ha valaki kellően meg fogja okolni, akármely párthoz tartozzék is, hozzá fogok járulni. Hat esztendővel ezelőtt, mikor 43 millió deficzit volt, a költségvetés általános tárgyalása alkalmával sokkal kevésbbé támadták a kormányt, mi ma, midőn felesleg van, Igaz, hogy ezen kedvező viszonyoknak nem egyedííli tényezője a kormány, — ezt épenségel nem állítom, — hanem ennek nagy tényezőjét képezik a világ pénzügyi viszonyai, és még nagyobb tényezője az ország lakóinak áldozatkészsége, a miuőt seholsem lehet találni, és ez a főtényezője annak, hogy Magyarországnak oly hitele van most, mint bármely országnak Európában. Ha ezt nem méltóztatnak elhinni, méltóztassanak róla meggyőződni. Kétséget nem szenved, hogy a t. pénzügyminiszter úr a kedvező alkalmakat felhasználta és eredményeket is ért el; de az is igaz, hogy szerenesés keze volt, és kivánom, hogy ezt tartsa meg tovább is, hogy a valuta rendezésének kérdésében is szerencsésen keresztül tudjon hatolni. Minthogy a bevételek komolyan, szerényen vannak előirányozva, a kiadásokhoz pedig ha szó fér is a részleteknél, nem hiszem, hogy igen sokat fogunk törölhetni belőlük; ellenben magam is azon szerencsés helyzetben leszek, hogy kérni fogom a t. házat, méltóztassék abból a feleslegből, a mi lesz, a közoktatásügyi miniszter úrnak pár ezer forintot adni, hogy oly helyeken, a hol idegen ajkú magyar honpolgárok, mondjuk tótok maguk kérik, kívánják, könyörögnek, hogy magyar állami elemi iskolát állítsanak fel, ez megtörténhessék. Mert mily benyomást tehet a nemzetiségekre, mikor 8 — 10.000 forint miatt két-három évig kell a képviselőnek utána járni, míg végre megkapják. Azt hiszem, erre pénznek kell lenni, mert méltóztassanak elhinui, hogy az önálló, független Magyarország nem fog megállani, ha nem fogunk odahatni, hogy legalább a jövő nemzedék ne csak testben, lélekben és szenvedélyeiben, de nyelvében is magyar legyen. Akkor minden agitáczió meg fog szűnni, és különösen oly vidékeken kívánatos ez, a hol az idegen ajkú magyar honpolgárok maguk kívánják, hogy r gyermekeik magyar nyelven oktattassanak. Őszintén megvallom, hogy a minisztérium részéről már is sok történt, s remélem, hogy a mostani miniszter úr sem fog erről megfeled-