Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-377
J72 3 "'" országos ülés 189é. uoTember 13-án, keűden. De hát azt hiszi-e a kormány, vagy akárki más^hogy a katholiczizmus e helyzetet, ha későbben is, fel nem ismeri ? és hogy ennek nemcsak tanúságát, hanem következményeit is levonni nem akarja? és hogy oly apathikus közönynyel fogja nézni ezentúl is a dolog fejlődését? Én attól félek, hogy nemsokára, hiábavaló dolog lesz bizakodni azon fegyverekben, melyek eddig a katholikusok vakságával és közönyével szemben mindig oly pompásan ütöttek be; mert e fegyverek segélyével lehet, hogy a katholikus túlzók, ultrák, dühtől tajtékozók ezentúl is izolálva lesznek, de azon tanulságok, melyek nem egy-két év, hanem egy-két évtized tapasztalásai folytán az egész katholikus közönség szívében mély gyökeret vertek, a napirendről sem le nem parancsolhatok, sem nem terrorizálhatok, sem el nem disputáihatók. E tanúiságok pedig abból állanak, hogy Magyarországon katholikusnak lenni, hacsak valaki hűtlenné nem válik egyházához, nemcsak politikailag, hanem más tekintetben is hátrány. (Ohó! és derültség a jobboldalon. Felkiáltások a szélsőbalon: Ez úgy van!) Abból állanak, hogy a katholikustól minden téren elvárják azt, hogy ne nézze a más ember vallását, hanem az övét, igen sokszor ott is, a hol nem szabad, evidencziában tartják és nézik. (Úgy van! és mozgás a bal- és szélsőbalon.) E tanúiságok, melyek fájdalom, nem egészen alapnélkűliek, sokkal veszélyesebbek, mint az ág} nevezett ultramontán szervezkedés, vagy klerikális mozgalom. Mert ezekből, hacsak a kormány tovább üldözése nem (i képesíti őket reá, országos pártok soha sem lehetnek. De a katholikusok további keserítése és ingerlése már is bomlasztólag hat minden párt beléletére és már is nagyban nehezíti a társadalmi összeolvadás munkáját. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) És hogy az egyházpolitikai reformok nem a, vallási békét eredményezték, hanem a felekezeti és osztálygyűlölség sárkányfogait hintették el, épen abban áll a helyzet legnagyobb dilemmája. Es itt áll elő az a kérdés, hogy a kormány, mely az országot bevitte a dilemmába, képes lesz-e onnan ki is vezetni? Képes lesz-e azon szenvedélyeket, melyeket nem csak felkeltett, hanem fel is használt, hogy győzhessen, megfékezni, hogy győzelmét az ország érdekében realizálhassa? Képes lesz-e azon forradalmi sőt antidinasztikus impulzusokat, melyek ebbe bele játszottak, a konszolidáczió munkájára fordítani? (Zaj és derültség jobb felől. Halljuk! Halljuk! bal felől.) Ez egyszersmind az egyedüli helyes álláspont, melyből a jövőt vizsgálni és a múltat kontemplálni lehet; mert az e kérdésre adandó választól függ a kormány eljárásának elítélése vagy igazolása. És itt többé a taktikázás nem segít, hanem csak komoly, önzetlen és átgondolt politika. A kormánynak tudnia kell, hogy nem is egy, hanem két veszélyes elemet kell megfékeznie és a normális mederbe visszaszorítani: az egyik az, mely az egyházpolitikai reformokban megnyugodni nem tud és nem akar. Vajay István: És nem fog! (Zaj.) Ábrányi Kornél: Elismerem a jogosultságát, de látom -veszélyeit is. Vajay István *. A prímás is azt mondta. A főrendiházban bejelentette a revíziót. Elnök: (Csenget.) Csendet kérek! Ábrányi Kornél: A másik pedig az, a mely az eddigi mozgalmaktól vérszemet kapva, nem akar a megjelölt határvonalnál megállani, hanem az egész prédát követeli magának. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) És ha a t. kormány azt hiszi, —- sokszor olvastam a lapokban és politikai körökben is czirkulál, — hogy úgy ezen szenvedélyek megfékezésére, visszaszorítására, valamint arra, hogy az ország ebből a válságból, a melybe minden párt belejutott, kiszabadulhasson, a legalkalmasabb mód, hogy mielőtt a kormány egy kibontakozási programúiban megállapodnék, és mielőtt pozitív bizonyítékot szerezne arra, hogy ezt a kibontakozási programmot a képviselőházban keresztííl is viheti, hazakűldené a képviselőházat és hamarosan új választásokat rendelne el, — csak felteszem, nem mondom, hogy akarja, — akkor a kormány igen nagy csalódásban él, melynek könnyen az ország adhatná meg az árát (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Én nem érezhetem magamat hivatva arra, hogy a t. kormánynak kibontakozási programmal szolgáljak, (Derültség.) én csak mint ezen ház és ezen párt igénytelen tagja, arra kérem a t. házat, hogy adandó szavazatom indokolásául egyéni nézetemet meghallgatni kegyeskedjék. (Halljuk! Halljuk!) Az én egyéni nézetem szerint, ha a kormány egyrészről a jelenlegi zűrzavarból menekülni óhajtva, más részről a szabadelvű párt akczió -képtelenségét takargatni akarva; továbbá a forrongásban levő felekezeti izgatásoknak a szervezkedésre időt adni nem akarva, és végűi a pillanatnyi győzelem glóriája, vagy a győzelem pillanatnyi glóriája által csábítva. . . Hegedüs Sándor előadó: Fordítva! (Zaj a baloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Ábrányi Kornél: Tehát, ha az egyházpolitikai győzelem pillanatnyi glóriája által csábítva, a ház hamaros feloszlatásával és új képviselőválasztással akarna magán segíteni, — ez a helyzetet nemcsak nem szanálná, hanem még
