Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-377

377. országos ülás 1894. uoYember 13-án, kedden. 173 jobban összebonyolítaná; annyira összebonyolítaná, hogy a mely kibontakozás ma lehetséges, azután az sem volna lehetséges többé. Taktikai szempontból tekintve a dolgot, minden jóstehetség nélkül meg lehet jövendölni, hogy azokból a czélokból, melyeket a kormány ehhez kötne, egyetlen egyet sem érne el; mert akármilyen gyorsan akarná is ezt a választást eszközölni, olyan gyorsan nem tehetné, hogy azok, kiknek ez a bőrére megy, már hónapokkal, vagy nagy idővel előbb ki ne találnák, és akkor már hónapokkal előbb megindulna a leghevesebb választási izgatás, mert a választásoknál az emberek nem válogatósak, és mindenki ä maga módja szerint cselekszik. És akkor ez az egész legfeljebb csak egy elsietett akczió lehetne, de már nem lehetne meglepetés. A felekezeti pártok szervezkedését sem akadályozhatná meg, sőt valóságos vallásháború törne ki, és azok a szenvedélyek is, melyek, mint a parázs, a hamu alatt rejlenek, lángra lobbannának. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) És mint a hogy az időközi választásoknál látjuk, hogy még a függetlenségi párti protestánsok is seregestül tódulnak a kormány zászlója alá ... , (Ellenmondás a szélső baloldalon. Igaz! Úgy van! a baloldalon. Nagy zaj.) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek! Ábrányi Kornél: Akkor épúgy tódulnának ellenkező irányba a katholikusok; meglehet, minden terv és szisztéma nélkül, meglehet minden létező párt rovására, de annál fanatikusabban, mert ez intés és jeladás volna rájuk nézve, hogy a harcz még mindig tovább foly ellenük, mert még mindig van tőlük elvenni való, és hogy ezen koaliczióval szemben nincs más védelem, mint hasonló koaliczió mindenkivel, akárhonnan jön, és minden ellen, a mit a kormány létrehozott. Ebben a végzetes háborúban a felekezeti izgatás számára maga a t. kormány liferálná a legklasszikusabb argumentumot. (Sálijuk! Halljuk!) Mert lehetne-e ennél mulatságosabb dolgot képzelni, mint azt, hogy a kormány, a mely az egyházpolitika kiterjedésére nézve a választókat nem kérdezte meg, mindjárt a nagy győzelem után hazaküldi azt az országgyűlést, melynek még két és fél esztendeje van hátra, mivel mandátuma 1897. február 18 án jár le s hazaküldi azért, mert a nagy triumfátorok nem tudnak semmit sem csinálni, (Derültség a baloldalon.) és nem saját programmjuktól várják az arkánumot, hanem attól, hogy szabaduljanak bizonyos elemektől, a melyek rájuk nézve kellemetlenek, és hogy mielőbb megszabaduljanak olyan elemektől is, a kikkel eddig diadalszekerüket tolatták? Lehet-e nagyobb szatírát képzelni a pártnak és a kormánynak jellemzésére, mint hogy az, a ki az egész politikai akezióban mindig a nemzet akaratára és a parlamenti többség homogenitására hivatkozott, mindjárt az üzlet lebonyolítása után színleges bukást jelent be, hogy megrövidítse azokat, kik neki jóhiszemtíleg hiteleztek. (Tetszés és derültség a baloldalon.) Taktikai szempontból csak egyre nézve kínálkozhat siker egy rögtönzött választás esetén, és ez az, hogy a szabadelvű pártból kilépettek s talán a nemzeti párt is a függetlenségi és a kormánypárt két malomköve közé szorítva, jelentékeny vereséget szenvednének. Ez, elismerem, hogy a mai viszonyok között lehetséges; de kérdés, hogy ezeknek esetleges vesztesége nyereség-e az országra, a parlamentre, sőt magára a kormányra nézve? Hogy az országra nézve nem nyereség, az világos, mert hiszen csak olyan önálló és becses elemek maradhatnának ki, a kikért kár. Hogy a kormánypárt nyer-e vagy nem, ez attól függ, hogy a kormánypártnak nyereségért mit kell fizetnie? Nem a választási kasszát értem. (Derültség.) Ámbár ebből is igen szép pénznek kell elúsznia, hogy ez az eredmény eléressék; hanem értem a fizetést erkölcsi értelemben és országos érdekek szempontjából (Halljuk! Halljuk!) erkölcsi értelemben . . . (Zaj. Elnök csenget.) . . . ez a választási megrohanás Kain bélyeget nyomna a t. kormányra, mert ez nyilt bevallása volna annak, hogy az egész egyházpolitika nem volt egyéb, mint a nemzeti párt ellen irányzott hadjárat. (Igaz! Úgy van! bal felől.) Ezt a t. kormány mindig tagadta, és igen sokan hittek neki. (Derültség bal felől.) De egy választási megrohanás után hiába való volna minden tagadás, mert ez az utolsó lépés lerántaná az álarczot, minden előbbiről. Országos szempontból kérdés, hogy ha a kormánypárt numerikusan meg is szaporodnék, hiszi-e a t. kormány, hogy homogénebb többséget kapna, mint a jelenlegi, és hogy ez a parlament egy vad viharos választás után, a további reform-akcziókra képesebb lesz, mint a jelenlegi? Ha hiszi, alaposan csalódik. Mert a saját pártjából is legalább 100 — 120 tagot ki kellene cserélnie a legközelebbi választásoknál, mert a főispánok azt fogják mondani, hogy a kerületet csak úgy lehet megmenteni, ha a kormány mást léptet fel. A kormány pedig, hogy a kerületet megmentse, fel fog léptetni mást, és akkor ezekben az új kormánypárti képviselőkben nemcsak a kormánypártiság lesz visszatükrözve, hanem a választó kerület hangulata is; és ezekből az ismeretlen tényezőkből álló új kormánypárttal szemben fog állani, megfogyva bár, de törve nem, az az ellenzék, a mely a választásoknál vért szagolt és a párton-