Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-376
J48 3 " 6, országos ülés 1894. november 12-én, hétfőn. Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter *. Nincs bevonva! Horánszky Nándor: Én azt hiszem,hogy be van vonva; egyébként, ha a t. miniszterelnök úr felvilágosítást fog adni, abban szívesen megnyugszom, de, ismétlem, azt hiszem, hogy ez is be van vonva a pénztári készletek kiegészítésének keretébe. Ezek által tehát csak azt akarom konstatálni, hogy azok a források, a melyek az állam terheinek újabbi fokozása nélkül még rendelkezésünkre állanak, oly minimálisak, hogy ezek segítségével az államháztartást 1895-ön túl is rendben tartani, az államháztartás egyensúlyát megőrizni én legalább lehetségesnek nem tartom. És alighanem innen van az, hogy a t. pénzügyminiszter úr, a ki egyébként a költségvetés eredményeinek ügyes csoportosításával ki váló képességéről adott tanúságot, nem ok nélkül hangsúlyozza sem az adóreformot, sem pedig a szeszmonopóliumot. (Tetszés a haloldalon.) Van, t. ház, módja annak, hogy ha a t. pénzügyminister úr az általa tett kijelentést csakugyan komolyan veszi, a mint hinni akarom, ezeknek egyike sem, vagy legalább az adóreform ne is tartalmazzon új adóemelést. Hogy mi ezen mód, arról most szólani nem akarok, de azt azután merem állítani, hogy ha az adóreform azon memorandum értelmében fog megvalósulni, a melyet a t. pénzügyminiszter úr közkézre bocsátott, akkor nagyon is súlyos teheremeléssel fogunk szemben állani. És én értem is a t. pénzügyminiszter urat, mert egy pénzügyminiszter bizonyára gondoskodik arról, hogy az elért nagy sikereket, melyek árát az állam jól megfizette, fenn is tarthassa, igyekszik tehát minden módon azon, hogy valahogy az államháztartás újabbi zavarba ne jusson, azért gondol tehát oly reformokra, amelyek végrehajtásának módozataiban adóemelés is fekszik, habár azoknak fixirozott százalékaiban nem is. Már beszédem elején mondottam, hogy egy pór éven keresztül sem a törvényhozás, sem én egyénileg, ki kötelességemnek erkölcsi felelősségét mindig át szoktam érezni, nem foglalkoztam a pénzügyek beható vizsgálatával, nem foglalkoztam azért, mert az elért eredményeket olyanoknak tartottam, melyek ha kellő államférfiúi körültekintéssel kezeltetnek és vezettetnek, az államháztartás további megzavarásától tartani nem lehet. De fájdalom, a lefolyt egy pár éven keresztül nem ez az irány követtetett, mert az államnak kiadásai évről-évre mértéktelen duzzadást és fokozódást tanúsi'auak. így 1891-ben fokoztuk az állami kiadásokat kerek összegben szólva 16 millióval, az előirányzati számok és nem a zárszámadási adatok szerint, mert hiszen az előirányzat szabja meg az irányt, az intencziót, hogy mennyire akarjuk a kiadásokat fokozni és mennyire nem, 1892-ben fokoztuk 26 millióval, 1893-ban hétmillióval, 1894-ben 16.600,000 írttal, 1895-re 26 millióval, a miként azt a pénzügyi bizottság jelentése is mondja. Én a kiadások fokozásának azon részétől, a melyek üzleti természetűek, eltekintek, mert azt helyesnek tartom, mivel ennek megfelelő ellenszolgálataiként a bevételek is fokozódnak, de a kiadások azon részének emelkedését, a melyek — megengedem, nem állami szempontból, de egyébként meddő természetűek — csak a legnagyobb sajnálattal konstatálhatom. Pedig, t. ház, ily kiadás-duzzadások vannak minden évben, 1895-re pedig nagyobbak, mint valaha voltak, mert 1895-ben a személyi és azon dologi kiadások összege, a melyek a személyzet szaporításával karöltve járnak — mint például a házbérek és más ily természetű dologi kiadások — bevoava a vasutakat is, mert ezek is alkatéi< mét képezik a magyar államháztartás költségvetésének, a fizetésemelésekkel együtt körülbelül 5 millió frtra mennek ; de ha levonjuk is a vasutakat, ha levonjuk azon kiadási duzzadásokat, a melyeknek indokoltságát legalább részben én sem akarom tagadni, minők pl. a közbiztonsági Szükségletnek az emelkedése, a tisztán a személyi szaporulat gondolatával összekötött kiadások a fizetésjavításokkal együtt körülbelül 2 millió frtra mennek. Ha ehhez hozzászámítom, t. képviselőház, azt is, hogy a nyugdíjak is ezzel rendszerint karöltve fognak emelkedni, akkor azt merem állítani, hogy kétszer is meggondolandó volna az, hogy az államháztartás jelen helyzetében az egyensúly fentartására való gondolattal ilyen kiadásoktól tartózkodjunk. Én megengedem, t. képviselőház, hogy az államnak kiadásai e téren is újabb igényekkel állanak szemben de azt nem konczedálhatom, hogy szigorú takarékosság, hogy az állam alkalmazottjai munkaerejének nem a méltányosságon túl való, de a méltányosságig való teljes kihasználása ne tenné lehetővé az állam kiadásainak e téren való azon duzzadás kizárását, a mit én másnak, mint improduktívnak tartani nem tudok. (Igaz! Úgy van! bal felől.) De, t. képviselőház, a magyar állam helyzete e téren minden más államéval szemben hátrányos is. (Halljuk!) Éti merném állítani és mernék vállalkozni is annak bebizonyítására, hogy a magyar állam administrácziója még abban a zilált állapotában is, mint a minőben van, hogy nincsen összhang az állami igazgatás különböző ágai között, a munkaerőnek azt a nagyságát sehol nem veszi igénybe, a melyet a mi álla-
