Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-376
136 **"<>. országos ülés 1894. november 12-én, hétfőn. zéket azon összegekről, a melyek tisztán és kizárólag földmivelési ezélokra fordíttattak, a liszta itt van a kezemben, mindenkinek rendelkezésére bocsáthatom, de felolvasásával nem akarom a t. házat untatni. (Halljuk! Halljuk!) 1886-tal szemben ezen ezélokra most négy millióval többet fordítunk. Bánó József: Elég kevés! Hegedüs Sándor előadó: Épen erre a »kevés«-re vártam és erre kívánok reflektálni. Mert nemcsak ezeket a közvetlen tételeket kell tekintetbe venni; mert ott van a vizszabályozás, az államvasutak, a fiumei kikötő és más befektetések, a melyek közvetve mind csak ezen érdekek előmozdítására fordíttattak. Itt fizeti vissza azokat az összegeket az államélet, melyekkel a földmívelés hozzájárul, mert a forgalomnak olcsóbbá tétele és minden irányban való fejlesztése teszi lehetővé, hogy megmozdultak a fák és kövek, hogy az értéktelen tárgyak a forgalom tárgyaivá lehettek és ma értékesíthetők, holott azelőtt nem voltak azok. És ha végignézünk az országban, különösen a jelen perczben sok bajjal és nyomorral találkozunk ugyan e téren, de a föld értékének az a jelentékeny emelkedése, mely az utóbbi évtizedekben előállott, hogy közvetlenül ezen vízszabályozási és forgalmi intézkedésekkel és intézményekkel áll összefüggésben, azt mindenki tapasztalásból tudhatja. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) De vegyünk egy más példát. Nem szabad azt mondani, hogy a mi közvetlenül kereskedelmi és iparezélokra e költségvetésben előirányozva van, ebben ki van merítve mind az, a mit az állam e ezélokra fordíthat. Mert egyrészről az említett forgalmi eszközök és intézkedések, másfelől azon közvetetlen fogyasztások, melyeket már most nyújt az állam az iparnak, szintén tekintetbe veendők. Például, hogy csak egyet említsek: a kereskedelmi tárezában a vasutaknál és másutt 40 millió forint ára megrendelés van a magyar ipar részére fentartva. Ez oly összeg egy évben, mely a hazai ipar fejlesztésére hatalmas tényezőt képez. Azt hiszem, t. ház, nem hibáztam, hogy e szempontokat érintettem, mert ha azt akarjuk, hogy kritikánk ne legyen egyoldalú, ha azt akarjuk, hogy pénzügyeinket hamis világításba ne helyezzük, nem szabad tisztán és kizárólag egy számnál maradnunk, hanem azoknak életet kell adnunk, azok kihatását kell vizsgálnunk és a régibb intézkedések hatásait is meg kell állapitanunk. (Helyeslés jobb felöl.) De másfelől nem tagadom, hogy vannak költségek, a melyekkel nem érjük el azon eredményt, a melyet el kellene érnünk. És ez egész belszervezetünkben rejlik, t. ház, hogy összes pénzügyi és politikai adminisztrácziónk, valamint igazságügyünk átmeneti stádiumban van; régi intézményeinket kezdjük kiküszöbölni és kezdünk ujakat alkotni, azonban a régiek és ujak egymás mellett vannak és egymásra vannak utalva. És az ily állapot pénzügyileg mindig a legköltségesebb, hogy más tekintetben annak következményeivel ne is foglalkozzam. Mert, hogy csak egy pár példát hozzak fel, a központi kiadásoknak nagy szaporodása nem áll-e összeköttetésben azzal, hogy az adminisztráczió és összes közigazgatási jogunk, valamint közigazgatási szervezetünk hiányosságánál fogva minden a központba czentralizálódik és ennek következtében a költségek szaporodnak. Vagy, hogy egy másik példát hozzak fel, a legelőrehaladottabb stádiumban a reformok terén határozottan igazságügyünk van, és mégis ott is találkozunk azon jelenséggel, hogy a mig egyfelől az új sommás eljárást behoztuk s ezért kell szaporítani a bírósági személyzetet, másfelől a kúria a régi rendszer nyomása alatt hátralékokkal küzd és ott e miatt kell szaporítani a bírói személyzetet. Ez tehát bizonyítja azt, hogy az átmeneti állapot a költségek szempontjából, pénzügyi szempontból a leghátrányosabb; a miből aztán csak egy konzequenczia kerül ki, az t. i., hogy nem csak elvi, jogi és közigazgatási érdekeknél fogva, de még pénzügyi szempontból is sietnünk kell a reformokkal, hogy ezen átmeneti állapot minél előbb megszűnjék. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) De, t. ház, pénzügyi fejlődésünk még más irányban is rendkívül érdekes adatokat szolgáltat. A bevételek fejlődése szintén abból a szempontból bírálandó, hogy az arányok és bevételek természete, tehát nem csak számszerűleg, miképen áll. És ha visszapillantunk az utóbbi 25 évre, úgy találjuk, hogy az 1895-iki költségvetésben — bruttó beszélve — az egyenes adók 35y2 millióval adnak több fedezetet, mint adtak 1870-ben; de a fogyasztási adók sokkal többet, tudniillik 58Y2 millióval, a bélyeges illetékek 17 3 /4 millióval, a dohányjövedék 26,900.000 forinttal és hogy nettó számot is adjak: az államvasutak 33,200.000 forinttal több jövedelme fedezetet nyújt az 1895-ik évi költségvetésben államháztartásunk többi szükségleteire, mint 1870-ben, mikor e téren a jövedelem természetesen számbavehetö sem volt. Ennek következtében most az összes fedezetben az egyenes adók 22°/o-kal szerepelnek, holott akkor 33°/o-kal szerepeltek. Tehát láthatjuk, hogy úgy az arányok egészségesebb irányzatot vettek, noha teljesen még annak nem mondhatók, és viszont az egyes adónemeken belül aránytalanságok léteznek, különösen az egyenes adók terén, melyeknek megszüntetésére csak a reform vezethet. De
