Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-371

371. országos ülés 189é, október 19-én, pénteken. 93 Nézzenek szét Európában vagy Amerikában, mindig volt, van ma is, és lesz jövőre is, kisebb vagy nagyobb köre az egyéneknek, a kik a bevett vagy elismert, felekezetekhez nem tartoznak vallásilag, és a kiknek nem jogi, hanem vallási igazi odatartozását az állam minden hatalma nem képes kieszközölni. (Úgy van! Úgy van ! jobbfelől.) Gyanús, sőt sötét színben akarják ezt az állapotot előtüntetni az által, hogy azt teljesen azonosítják a teljes .vallástalansággal, az atheizmussal. Néhány tényre hivatkozom, t. ház, Ha ma nálunk vannak ó-katholikusok, — pedig vannak feles számban, — vannak anglikán egyházhoz tartozók, methódisták. baptisták, nazarénusok, a kik közííl az előbb megnevezettek künn mind felekezeteket is képeznek, némelyek hatalmasat, nagyot, elismertet: ezek a nálunk bevett és elismert felekezetekhez nem tartoznak, azokon kívül állanak. Ha már most ily külföldi ember bejön, magyar állampolgárságot szerez gyermekeivel, mit csinálunk ezekkel? Kényszerítjük-e őket valamely felekezethez tartozni, vagy pedig behunyjuk szemünket, hogy azt a kiáltó tényt, hogy a bevett felekezeteken kívüliek vannak, eltagadhassuk? Polónyi Géza: De a gyermekei felekezethez tartoznak! Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: Majd arra a gyermekek vallásának kérdésére is rátérünk. (Derültség jobb felől.) E kétségtelen tény mellé sorakozik egy másik köre a tényeknek, a melyeket kissé élesebben kell vizsgálni, ha nem akarjuk magunkat szándékosan a csalódások ködében ringatni, és a tény az, hogy minden vallásfelekezetben töbhékevésbbé vannak egyének, kik azon vallásfelekezethez vallási meggyőződésüknél fogva nem tartoznak, a kik nem is akarnak tartozni egyikéhez sem a bevett vallásfelekezeteknek, a kik ma még anyakönyvezés szempontjából sem kénytelenek hozzá fordulni, de azért nem vallástalanok. Ez egy tény; a tények túlnőttek a törvényeken, a törvények csináltak jogi korlátokat, jogi kötelékeket, hanem, hogy megfelel-e annak az az igazi állapot is, a minek az a jelleme, hogy t. i., ne esak a külső kötelék, hanem a vallási összetartozás is meglegyen, azt az állam semmiféle kényszerrel el nem érheti. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ez a tények második csoportja. Azt gondolják, hogy ily tények, mert ignoráljuk őket, megszűnnek, vagy jövőben is nem fognak előállni? E csalódásban senki sem ringatja magát. És azt gondolják, hogy ezekkel szemben nem foglal-e magában lelkiismereti és vallási kényszert, ha az állam azt mondja: én kényszerítelek, hogy vagy oda tartozzál, a hol vagy, és úgy ítélem meg jogi státuszodat, úgy foglak karhatalommal kény szeri te tn, hogy az egyházi terheket viseld, vagy kényszerítelek arra, hogy csatlakozzál egy másik bevett felekezethez. Nem foglaltatik-e ebben kényszer? szabad-e, lehet e az államnak, mely ma már átlátja, hogy a vallásos meggyőződések felett nem úr, kényszerítő hatalmával a vallási hovatartozást dekretálni?! Nem lehet, nem szabad! Elismeri mindenki, hogy a felett sem rendelkezhetik, hogy valakinek minő a külső vallásos magaviselete. Senkitsem kényezeríthet sem arra, hogy mit valljon, sem arra, hogy minő külső vallási cselekvényeket végezzen. Jogi hatalma egyedül addig terjed, hogy a közerkölcsiségnek törvényekkel védett, vagy állami törvényekben megállapított rendjét és egyéb állami törvények megtartását mindenkitől megkívánja. De hogy vallási összetartozást létrehozzon, vagy vallási összetartozást igazán felbontsa, arra már az állam mindig tehetetlen volt. E tényekhez, uraim, melyek ma léteznek, melyek elő fognak állani, még Qgy körére a tényeknek, reá mutatok. A t. ház azon tagjai részérő], a kik csak a felekezeti kényszer fentartásában, a szabad kilépés megtagadásában különböznek a javaslat pártolóitól,nem tétetett kifogás az ellen, hozy ha alakúi egy törvényesen elismert új vallásfelekezet, és ha ez a törvényesen alakúit ríj felekezet elkezd tanokat hirdetni, melyek közerkölcsiség- és álíamellenesek, elkezd oly magatartást tanúsítani, mely a polgári rendet és békét megbontja, — és gondolom nem is fog kifogás tétetni senki részéről sem, — hogy a törvényes elismerést attól a felekezettől visszaveheti az állam, a korporativ jogokat, a közjogi állást, melyet neki adott, meg is szüntetheti. Minden törvényben províziónak kell lenni oly állapotokról. Most kérdem, hogy ha ez az eset bekövetkezik mit fogunk csinálni azokkal, kik ezen felekezethez tartoznak, melytől a törvényes elismerés elvonatott? Kényszerítjük, hogy előbbi felekezetükbe visszatérjenek? Kényszerítjük, hogy új felekezetet tartozzanak alkotni? Sem az egyiket, sem a másikat nem lehet tenni. Kénytelenek vagyunk tehát elismerni olyanokúi, a kik egyikéhez sem tartoznak a törvényesen bevett és elismert vallásfelekezeteknek. íme, t, ház, azt hiszem, nem kell világosabban mutatni, hogy itt nem elméleti következményekről, hanem a gyakorlati életnek olyan tényeiről van szó, melyeket az állam nem idéz elő, de meg sem szűntethet, (Úgy van! jobb felöl.) és hogy ezekkel számolni kell és a törvényhozásnak kötelessége számolni, azt nem hiszem, bogy valaki tagadásba venné. (Úgy van! jobb felől.) Tehát nézzük meg már most, mivel indo-