Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-348

! 348. országos ülés 1894. nevelő intézet. Következőleg ezen intézet elhelyezésére is egy új helyiséget fog kelleni keresni; sőt úgy vagyok értesülve, hogy e tekintetben folynak már tárgyalások, hogy ezen hadapród-nevelő intézetet, melyet én a tisztképzés tekintetéből és nevelés szempontjából is igen fontosnak tartok, a budai oldal egy egészségesebb vidékén szándékoznak elhelyezni, ha jól vagyok értesülve, a Lipótmező tájékán; ámbár ezt nem tartom valami szerencsés választásnak, mert nagyon is távol fekszik a várostól. A katonai nevelés megkívánja ugyan, hogy ezen hadapród növendékek szigorú katonai fegyelem alatt álljanak; azonban a növendékeket még sem lehet teljesen elzárni hozzátartozóiktól, rokonaiktól, a mint hogy van is bizonyos idő kijelölve arra, a midőn a növendékeket szülőik, hozzátartozóik meglátogathatják. Azért azt gondolom, hogy ez intézet nagyon is messze lesz a várostól elhelyezve, és ezélszerííbbnek tartanám, hogy ez a hadapród intézet úgy, mint a Ludovika-akademia, mely mégis a városban van, és így a szülők és hozzátartozóik a meghatározott időben a növendékeket könnyen meglátogathatják, mondom, ezélszerűnek tartanám és óhajtanám, hogy ez a hadapród-intézet is a városhoz közelebb helyeztessék el. Most az Újépület le fog romboltatni, és azon utczák, a melyek egyenes vonalban a Lipótvároson keresztül az Újépületig vezetnek, tovább fognak vezettetni. Óhaj tandónak tartom és óhajtja ezt az a párt is, melyhez tartozni szerencsém van, hogy ezen így nyert helynek beépítése oly módon történjék, hogy a terekben úgyis szegény főváros egy lehetőleg nagyobb teret kapjon, és az a körülmény, a melyre Kállay Lipót előttem szólt t. képviselőtársam ráutalt, némileg megnyugtató rám nézve is, a mennyiben a pénzügyi bizottság jelentésében már nagyobb tér megnyerhetése van kilátásba helyezve. Igen kérem a t. kormányelnök urat, hogy erre különös tekintettel méltóztassék lenni, mert a főváros fejlődésének volt egy időszaka, a mikor, mintha a terek ellenségei lettek volna, az illető építkezők mindent beépítettek, a mi beépíthető volt, kapzsiságból vagy jövedelmi szempontokból, a közegészségügy hátrányára. Csak nemrég akartak a nemzeti múzeumnak két szárnyat építeni, a mivel az ott levő kis teret is el akarták venni. Hála Isten, ezt a tervet sikerült meggátolni annak idején egy különvélemény által, a melyet a közoktatásügyi miniszter úr, — dicséretére legyen mondva, — a benne levő indokokért elfogadott, és így megmentettük Iegaláb a mnzeum-teret úgy, a mint van. Most, a midőn új tér nyeréséről van szó, azt hiszem, teljes okszerűséggel kívánhatjuk mindnyájan, kik fővárosunk fejlődése, közegészmájns 26-án, szombaton. jn ségügyi viszonyai iránt édeklődünk, hogy az a tér minél nagyobb legyen, különösen azért, mert hiszen az a hely lesz a legalkalmasabb arra, hogy nemzetünk újabb, dicsőséges történelmének örök monumentumait befogadja; ugyanis oda tervezik igen helyesen a szabadság szobrát, és — azt hiszem — arra a helyre lehetne állítani szabadságunk legnagyobb hősének, Kossuth Lajosnak a szobrát, a melyet az egész ország óhajt, és a melyre nagyban folynak a gyűjtések. Nemcsak azért óhajtom ezt, hogy ezen tér méltó legyen a nagy emlékoszlopokhoz terület tekintetében, de eszme tekintetében sem tudnék szebb helyet találni e szobrok számára, mint azon átkos helyet, a hol egykor a szabadság mártírjai börtönökben szenvedtek, és a melynek a közelében Magyarország legelső miniszterelnöke az alkotmányhoz való hűségéért martyrhalált szenvedett, a hol kivégezték a főrendiház akkori elnökét Szacsvayt, Jeszenszkyt és másokat. A hol annyi mártírnak a vére folyt; a hol annyian szenvedtek; hadd emelkedjék ott a szabadság glóriájának jeléül a szabadság szobra és Kossuth szobra. (Helyeslés.) Ezen eszmei szempontból is ajánlom, hogy méltó, szép és kellő nagyságú tér létesíttessék, a tervezettnél még nagyobb és tágasabb. T. ház! Még csak röviden a Szt.-G-ellért hegyen álló, úgynevezett ezitadella lebontásáról óhajtok néhány szót szólani. Az is régi óhaja a nemzetnek, hogy az a szükségtelen, a főváros legszebb helyét elfoglaló alkotmány onnan leromboltassák. Azonban midőn ebbe beleegyezett a korona, a miért elismerés és hála illeti meg: a mikor ez az ügy a megvalósulás stádiumába lép, mégis érinteni kell két dolgot. Az egyik, a mire választ várunk, a törvényjavaslat 3. §ában már említett, szükség esetén felállítandó katonai megfigyelő és távíró állomás. Ezt nem ellenzem, sőt bizonyos tekintetben szükségesnek tartom; de ismerve Budapest topográfiáját, erre a czélra a Sashegyet kedvezőbbnek tartom. Ezen ítéletemet Magyarország utolsó zsenidirektorának véleményére alapítom, a kivel együtt jártam be Budapest helyeit; Ő azt mondta, hogy a Sashegy várnak is alkalmasabb, különösen azért, mert jobb kilátást enged az egész környékre, magán a Gellért-hegyen keresztül is. Minthogy a Gellért-hegy oly ominózus hirtí volt fővárosunk történetében: már csak azért (is óhajtanám, hogy ott semmiféle katonai állomás ne legyen, hogy a netalán ott létesítendő magyar pantheont ne zsenirozzák a kétfejű sasok. Már pedig ha ott katonai állomás lesz, lesz kétfejű sas is, mely a magyar pantheont okvetlenül megrugdosná. (Derültség jobb felől.) Hiszen a t. ház nagy díszére a miniszter urak még itt is csupa kétfejtí-sasos kalamárisból fo-