Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-348

74 348. országos ülés 1894. májns 26-án, szombaton. nűl szükségesek, a jövő évi költségvetésbe mindenesetre fel fogom venni. Thaly Kálmán képviselő úr utalt a buda­pest-bécsi vonalon lévő Garam- és Ipoly-hidakra és azok átalakításának és kibővítésének sür­gősségét hangsúlyozta. Ezt magam is elismerem, de a ludaknak azon veszélyes állapotán, a melyre a t. képviselő úr utalt, már segítve van Agy, hogy az évekkel ezelőtt felmerült baleset után a tett óvintézkedések és a kibővítések következtében baleset ezen hidakon többé elő nem fordult. Egyébként előirányoztam a szükséges összeget magában a bemutatott törvényjavas­latban is és ezen hidak átalakítása is fel van véve a programmnak azon sorozatába, mely az államvasűti beruházásokról a minisztériumban elkészült. Kétségtelen, hogy a pozsonyi alagút át­alakítása kívánatos, de a jelenlegi forgalmi vi­szonyok között nem láttam annyira szükséges­nek, hogy más elodázhatlan szükségletekkel szemben azonnal ennek az alagútnak átalakítá sához hozzá fogjunk. A forgalmi nehézségeken, melyek Pozsonynál felmerültek, nagy mérvben van segítve azon nagy rendező pályaudvar ál tal, a mely Pozsony mellett Récsénél, Pozsony közvetlen közelében, létesíttetett a törvényhozás által, épen e végre rendelkezésemre bocsátott összegekből. E rendező pályaudvar létesítésével lehetővé van téve, hogy az a nagy forgalom, mely hat-hét irányból jön s ugyanannyi irányba megy, s Pozsonynál kereszteződik, e rendező pályaudvarban a megfelelő irányoknak meg­felelően felbontassák, a vonatok rendeztessenek és egyenes közvetlen vonatok menesztessenek a különböző irányokba. Ezen rendező pálya­udvar felhasználásával —- ma már tényleg kon­statálhatom — a forgalom minden nehézség nélkül lebonyolíttatik, akadályok nem merültek fel, úgy, hogy ezen munkálatok végrehajtása következtében az alagútnak abbeli hiányossága, hogy ott két vonat egy időben nem közi eked hetik, kevésbbé érezhető. A t. képviselő úr különösen felhívta figyel­memet az évenkint felmerülő forgalmi torlódá­sokra. Magam behatóan foglalkoztam ezzel és utalhatok arra, hogy az utóbbi években e rész­ben igen jelentékeny javulás konstatálható. Bá­tor vagyok a múlt évi eredményekre rámutatni. Míg az előbbi években az államvasúti vonala­kon nagy torlódások időszakonkint fordultak elő, úgy, hogy heteken, de hónapokon át is az árúk fölvételét meg kellett szüntetni, a múlt év folyamán ilyen torlódások egyáltalán nem for­dultak elő, a forgalom egészen simán, min­den nehézség nélkül bonyolíttatott le és leg­fölebb Fiume felé kellett kivételes intézkedést tenni, de csakis néhány napra, mindössze 2 — 3 napi tartamra kellett beszüntetni az árúk fel­vételét azért, hogy a mozgó vonatok lebonyo­líttassanak. Legjobban ismerem azonban magam ezen nehézségeket, a melyekkel küzdenünk kell és épen azért megtettem minden lehetőt ezen tor­lódásoknak megakadályozására. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Nemcsak a szükséges bővítésekre és befektetésekre vonatkozólag, nemcsak újabb jár­müvek beszerzése érdekében, de különösen a forgalmi szolgálatnak megjavítására, a kocsik gyorsabb forgására, a járművek jobb kihaszná­lására ég egyáltalában a személyzet összevágó működésére nézve minden szükséges intézke­dést megtettem, úgy, hogy joggal utalhatok arra, hogy az államvasúti személyzet ma már annyira be van gyakorolva, hogy rendkívüli nagyobb forgalom esetére minden intézkedés már előre megtörténik és ép azért nagyobb for­galom minket már meg nem lep. El vagyunk készülve ilyen nagyobb forgalom lebonyolítá­sára is és pedig annyira, hogy mint az ered­mények mutatják, a nagyobb forgalom minden zavar nélkül lebonyolítódik. Megnyugtathatom a t. házat, hogy van kellő érzékem azon közgazdasági fontosság iránt, hogy nagyobb forgalom esetében forgalmunk meg ne akadjon, hogy a világpiaczot árúink­kal minél hamarabb elérhessük. Figyelemmel kísérem a viszonyok fejlődését és minden szük­séges, minden lehető intézkedést minden irány­ban megteszek. (Helyeslés a jobboldalon.) Különösen Fiúméra vonatkozólag hivatkoz­hatom arra, hogy a folyó évben a budgeten kí­vül azon 7 x /2 millió forintnyi beruházás ter­hére, melyről a jelen törvényjavaslat, valamint a budget indokolásában megemlékeztem, ezen összegből 1,300.000 írt van szánva a fiumei állomások megnagyobbítására. Ezen munkák tényleg folyamatban vannak úgy, hogy az őszi eampagne-ra az ottani állomás jelentékenyen meg lesz bővítve, a mellett pedig a kikötőben is újabb területek fognak forgalmuknak rendel­kezésére állani. Ezeket tartottam szükségesnek megjegyezni azon észrevételekre, melyeket Thaly Kálmán képviselő úr lett. Hévizy képviselő úr azon megjegyzésére vonatkozólag, hogy Kecskeméten a forgalmi viszonyok igen bajosak, kijelentem, hogy tudo­másom van erről. De minthogy az országnak minden nagyobb állomását egyszerre meg­nagyobbítani lehetetlenség, azon vagyok, hogy a folyamatban levő munkák, melyek nagy össze­geket igényelnek, minél előbb befejeztessenek. Ilyen a győri állomás, melynek megnagyobbí­tása s megfelelő átalakítása 1,280.000 frtot; ilyen a pozsonyi állomás és rendező pályaudvar,

Next

/
Oldalképek
Tartalom