Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-345

24 345. országos ülés 1894. májas 22-én, kedden. abszolúte távol áll tőlem. Tudom azt, hogy épen ezen adatoknak a beszerzése végett három napi határidőt tűzött ki az egyes közigazgatási hatóságoknak, főispánoknak... Hieronymi Károly belügyminiszter: Nem három napot! Issekutz Győző : Az igen t. belügyminiszter úr most azt mondja, hogy nem három napot, tehát sokkal többet. Hát én a magam részéről abban az igénytelen felfogásban vagyok, hogy Magyarország közigazgatási szervezete, főispánjai és megyei adminiszíráezionális tisztikarra ma nincs önmaga azon helyzetben, hogy önzetlenül és a legjobb akarat mellett is adhatna a t, miniszter úrnak még csak hozzávetőleg is felvilágosítást arra nézve, hogy a saját hatóságuk alatt álló személyek közül kik és mennyien megbízhatók úgy erkölcsileg, mint szellemileg. Ha az igen t. belügyminiszter úr a közigazgatási funkczionáriusokat a főtől le az utolsóig ismerné, és működésük közepette élt volna, akkor ezen állításomat teljesen igazoltnak tartaná. Higyje el a miniszter úr, hogy talán egy évtizeden át erős, öntudatos és minden melléktekintettől ment kormányra van szükség arra nézve, hogy a közigazgatási fünkczionáriusok a főispántól lefelé ismerjék egymás képességét és működésének minőségét, mert ma a közigazgatási hatóságok legfőbb feladata abban áll, hogy megteremtik a kortes-klikkeket ég ezeknek uralmát. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) A magam részéről ezen szempontokból, de még azért sem fogadom el a javaslatot, mert a t. belügyminiszter úr épen az igazságügyi bizottság tárgyalásai rendén egy módosítványt adott be az anyakonyvvezető-felügyelői állás létesitésére. Ezzel ismét kreálni akart egy dolee far niente-t, vagy mondjuk filloxera-biztos, kataszteri felügyelő-féle állást, mondjuk, alkalmas kortes-közegeket. Nekem abszolúte nem czélom, hogy hozzájáruljak ahhoz, hogy az országra ismét és minden ok nélkül nagy teher rovassék. Pedig ez a teher két-háromszorta magasabb lesz az előirányzatnál, és ha e törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, az igen t. belügyminiszter űr is igazat fog nekünk adni és meg fog győződni arról, hogy nem 800,000 forint lesz a költség, de a könyvvezetés két milliónál is többe fog kerülni. És mivel itt arról van szó, hogy kétmilliót kidobjunk a nélkül, hogy az ország állapotait javítjuk: és minthogy úgy a közigazgatás javításának, mint a népnevelés emelésének szüksége erkölcsi szempontból is sokkal sürgősebb, mivel egyáltalán jóval égetőbb szükségei vannak ennek az országnak, melyek kielégítendők, a törvényjavaslatot ennek a kormánynak még általánosságban sem szavazom meg. (Helyeslés a baloldalon.) Hock János jegyző: Vajay István! Vajay István : T. ház ! Jól tudom ugyan, hogy ez a mostani tárgyalás, ha nem is platonikus, de kétségtelenül problematikus értékű és eredményű, mert hisz azt sem tudjuk még voltakép, hogy az a kísérlet, mely tegnap ismételten 168 szónyi többséggel üdvözölteíett, a kísérletezés stádiumából az élet valóságába átmegy-e? Azt is jól tudom, hogy az, a mit most itt a képviselőházban tárgyalunk, a tegnap letárgyalt kísérletezésnek alapját képezi. Mindennek daczára kénytelen vagyok elfogadni a tisztelt munkáspárt és kormány bölesesége által teremtett azon helyzetet, a melynek következménye az, hogy mi jelenleg a »tessék« és »lássék«, illetve a »tenni látszassák* megőrzése végett itt tárgyalunk és tanácskozunk. (Egy hang hal felöl: Üres padok mellett!) Azonban, t. képviselőház, bárminők legyenek is a főrendiházhoz egyszer már fölrepített léggömbnek jövő kilátásai és esélyei, ha belemegyünk ennek a kérdésnek taglalásába, nem tehetjük azt, hogy ne foglalkozzunk anteczedencziáival, vagyis azon kérdésekkel is, melyekből ez a javaslat kinőtt. Mert én — megvallom őszintén — nem tudok olyan naiv lenni, hogy elfogadjam sokaknak azt az állítását, hogy ez a mostani, az állami anyakönyvekről szóló javaslat az állami szükséglet talajából nőtt legyen ki. Ez, t. ház, csak kiegészítő része annak a politikai rendszernek, a mely már évekkel ezelőtt bankrottot mondva, előidézte az országnak általános társadalmi, vallási és politikai felfordulását. És azt hiszem, azok is tévednek, a kik azt hissik, hogy ez a kérdés a t. kultuszminiszter úrnak 1890. évi február 26-iki u. n. elkeresztelési rendeletéből nőtt ki. Sokkal mélyebben fekvő okai vannak annak, hogy ezek az izgató és az egész országot lázban tartó kérdések egyáltalában napirendre hozattak. Egy magát teljesen leélt és hitelét vesztett parlamenti többség párturalmának a megmentése végett hozattak elő ezek a kérdések. Rendkívüli ügyességgel, kitartással, szívóssággal és még több erőszakkal tartotta magát felszínen a mostani, u. n. uralkodó párt. És a mikor vezérének politikai bölcsesége, politikai hitele és taktikai ügyessége megfogyatkozott, akkor fölvetettek egy eszmét a közvéleménybe és kezdtek nekünk regélni, kezdtek a fülünkbe zengeni egy axiómát, hogy Magyarországon pedig nincs többé olyan államférfiú, a ki követhetné a hatalom külsőségeitől már most megvált Tisza Kálmán képviselő urat, kezdtek nekünk feltálalni a nélkülözhetetlen államférfiakról szóló legendákat, és